Quantcast
Channel: Tesztvilág.hu
Viewing all 950 articles
Browse latest View live

A világ első viselhető robotja az LG-től!

$
0
0

Az LG új korszakot nyit a robotikában: megérkezett az első intelligens viselhető robot

 

A CLOi SuitBot az LG első emberközpontú robotja, amelyet egészségügyi és ipari felhasználásra terveztek

 

Budapest, 2018. augusztus 27. — Az LG Electronics (LG) a 2018-as IFA szakkiállítás közönsége előtt mutatja be első viselhető robotját. Az LG korábban bejelentett robotjaival (reptéri idegenvezető robot, takarító robot és felszolgáló robot) ellentétben az LG CLOi SuitBot nem reptéri és szállodai várótermekben navigálja a vendégeket, hanem a használó lábának nyújt segítséget: az alsó végtag nagyobb mozgékonyságát és erőkifejtését teszi lehetővé.

 

Tavaly az LG egy olyan startup-vállalatba fektetett be, melynek célja, hogy a viselhető robotok fejlesztésével felülmúlja az emberi test hétköznapi korlátait. Az LG CLOi SuitBot megtervezése már az SG ROBOTICS nevű startuppal együttműködésben zajlott: ez a cég már hosszú ideje kutatja, hogy a viselhető robotok hogyan tudják javítani az életminőséget.  A kényelmes illeszkedés és a természetesen forgó csuklók révén a CLOi SuitBot nyugodtabb és természetesebb mozgást biztosít, erősítve az alsó végtagok képességeit gyaloglás, állás vagy munka közben. A robot szandálszerű cipői és automatikus igazodási funkciója lehetővé teszi viselője számára, hogy könnyedén be- és kibújjon az öltözetből, megkülönböztetve az LG CLOi SuitBotot számos más külső váztól.

Az LG CLOi SuitBot a 2018-as CES-en bemutatott bármely LG segítő robottal összekapcsolható, így egy olyan intelligens munkahelyi hálózat része lehet, amely pl. a feldolgozóiparban, logisztikában és a szállítmányozásban láthat el információ- és eszköztovábbítási feladatokat az egyes munkaállomások között.

A CLOi robotok kifejlesztése része az LG szélesebb körű mesterségesintelligencia-kezdeményezésének, amely a kereskedelmi szektort célozza. A mesterséges intelligencia alkalmazása révén LG CLOi SuitBotok a biometrikus és a környezeti adatok felismerésével és elemzésével képesek tanulni és fejlődni, a mozdulatok kiértékelése nyomán pedig javaslatot tesznek az optimális és a leginkább hatékony mozgáselemekre, testpozíciókra.

 

Az LG CLOi SuitBot a bizonyítéka annak, hogy elköteleztük magunkat segítőrobot-portfóliónk bővítése mellett, amely termékek kézzelfogható kényelmet és innovációt visznek vásárlóink életébe” — mondta Song Dae-hyun, az LG háztartási elektronikai és légkondicionáló üzletágának elnöke. Ez a robot csak egy a mesterséges intelligenciával felvértezett eszközeink széles választékából, melyeket mind azért alkottuk meg, hogy az interaktivitás segítségével jelentősen növeljük a felhasználói kényelmet. A robot egyben új lehetőséget teremt arra, hogy robotikai kezdeményezésünk a jövőbeli növekedés motorjává váljon.”

 

Az IFA látogatói augusztus 31. és szeptember 5. között személyesen is megtekinthetik az LG robotkínálatát a vállalat standján, a Messe Berlin 18-as csarnokában.

A A világ első viselhető robotja az LG-től! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


Olcsó hajformázót teszteltünk a Conceptől

$
0
0

Hajformázás tíz perc alatt a Violette Care-rel

 

Az elmúlt évek során lehetőségem volt több hajformázót is kipróbálni, de még nem volt szerencsém olyanhoz, amit akár késésben, mindössze tíz perc alatt is tudok alkalmazni a göndör fürtök elérése érdekében. Egészen mostanáig, ugyanis a Violette Care hajgöndörítője a KF1400 olyan jó munkát végzett, hogy azóta is csak dicsérni tudom. De mit tudhat ez a szerkezet, amit egy másik hajgöndörítő nem?

A válasz egyszerű: multifunkcionális.

Az öt cserélhető fejnek köszönhetően kedvünkre válogathatunk a különböző hajstílusok közül. Készíthetünk nagy hullámokat, kisebb loknikat hangulatunknak megfelelően. Ráadásul hajszárítóként is tudjuk alkalmazni, mivel az ötödik cserélhető alkatrész segítségével már ez is elérhető, ami szerintem egy hatalmas plusz pont.

 

 

Egy hosszabb utazásra ahelyett, hogy külön kellene hajszárítót és hajgöndörítőt vinni, elég a Violette Care-t bedobni a bőröndbe a megfelelő cserélhető fejekkel, és már helytakarékosak is vagyunk. Számomra ez, és természetesen az időspórolás volt a legmegnyerőbb, ugyanis ezzel a termékkel nem kell fél órán keresztül állnom a tükör előtt, hanem egyszerűen és gyorsan elkészülhetek.

Mit kell még róla tudni?

A hőmérsékletet kedvünk szerint állíthatjuk, akár hidegre is, aminek köszönhetően nem roncsoljuk a hajunkat. Fontos még tudni, hogy 550 wattos, és 75,4 dB (A) zajszinttel rendelkezik a termék. Kifejezetten tetszik benne, hogy a bekapcsolás után azonnal használható, és nem kell arra várni, hogy elérje a kellő hőmérsékletet, ahogyan más hajformázóknál. Lehűlés szempontjából szintén gyors, ugyanis pár perc után teljesen olyan hőmérsékletű, mint használat előtt.

 

Kellemes tapintású, jól kézre esik, és nagyon szép lila színe van, ahogyan az a dobozán is látható. Engem első látásra megvett, pedig akkor még ki sem próbáltam. A vezeték hosszúsága szerintem pont megfelelő, hiszen nem is nagyon rövid, de nem is túlságosan hosszú. A dobozon belül találunk még egy használati utasítást, ami minden hasznos információt tartalmaz a KF 1400-ról.

Miért ajánlom?

A hétköznapok tele vannak rohanással, és ehhez a folyamatos pörgéshez remekül alkalmazkodik. Kevesebb, mint negyedóra alatt hatalmas loknikat, vagy akár lazább hullámokat készíthetünk magunknak anélkül, hogy idő hiányában elkéssünk a munkahelyünkről vagy az iskolából. A használata kifejezetten egyszerű. Miután bedugtuk a konnektorba, beállítjuk a számunkra szimpatikus fokozatot, ami lehet 1-es, 2-es, vagy hideg. A hajformázó elkezd levegőt kifújni, ezáltal tulajdonképpen úgy működik, mint egy hajszárító, így vizes hajon is alkalmazható. Ha választanom kellene a Violette Care, és egy egyszerű hajgöndörítő között, akkor az elsőre esne a választásom.

 

 

Ugyanúgy tincsenként tudjuk göndöríteni a hajunkat, mint más hajformázókkal, ezzel szemben egy teljesen más működésű termékről van szó. Nem mellesleg nagyon praktikus, könnyen használható, és jó ár-érték arányú. Ez az a termék, amiből tényleg jó, ha van egy otthon, mert  7890 Ft-ért minőséget kapunk.

 

A teszt terméket az eMaki webáruháztól kaptuk, és pofon egyszerűen meg is vásárolható a termék.

 

A Olcsó hajformázót teszteltünk a Conceptől bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Moza Mini-Mi gimbal teszt

$
0
0

MOZA MINI-MI gimbal az okostelefonhoz

 

 

Újjéhh, ez szuper!

Rácsattintottam a telefonomat és már működött is. Mindig idegesített, hogy a telefonnal készült videóim olyanok voltak mintha ha zötykölődő szekéren ülve készítettem volna. Nem is nagyon kedveltem így videó készítést. Ezért is voltam kíváncsi egy gimbalra. A választásom a Moza Mini-MI-re esett, mert elsősorban profi kamerákhoz gyártanak felszereléseket, gondoltam, akkor az igényesség a kistestvérben is meglehet. Nem tévedtem, mert nagyon felhasználóbarát, ahogy feltetem a telefonomat, kicsit kisúlyoztam, már azonnal is működött, azaz stabil felvételeket tudtam vele készíteni.

 

Nagyon tetszett, gyorsan le is töltöttem az alkalmazást hozzá a Samsung telefonomra és összehangoltam a két eszközt. Varázslatos. Végignéztem a menürendszert és elámultam mennyi érdekes alkalmazásra képes, sokat nem is tudtam mire jó. Próbáljuk ki, de haladjunk csak lassan a felfedezéssel.

 

 

Az már szimpatikus volt, hogy mindjárt az elején azonnal funkcionál és tudja az alapokat. Az is nagyon tetszett, hogy a telefonomra letöltött applikáció milyen számtalan variációt képes adni. A nagyon kellemes fogású, puha gumírozott bevonat és a formatervezett kialakítása nagyon profi eszközt sugall.  A markolaton lévő gombok segítségével nemcsak indíthatjuk a felvételt és leállíthatjuk, hanem mozgathatjuk, mind a három tengelyen 360 fokos szögben és nyolc féle követési pozícióban.

 

 

Zoomolni is lehet a karon lévő joystick segítségével. Ezzel az integrált gombvezérlővel állíthatjuk a felvétel fényerejét, ha azt tapasztaljuk, hogy egy kicsit sötét, vagy talán túl világos a felvételünk. De a fehéregyensúlyt is ízlésünknek megfelelően állíthatjuk. Az intelligens kamerák teljes repertoárját tudja a letöltött alkalmazás. Elámultam, amikor a kijelölt témakövetés funkciót működtettem, a megadott keretben tartást tökéletesen végezte. Olyat is lehet tenni, hogy valamelyik tengelyirányú mozgást lezárom, vagy akár mind a hármat. Van olyan funkció is, hogy a fókuszpontot áthelyezem máshová, így különféle képi hatásokat tudok elérni. Az applikációban van mód, hogy a karon lévő gombbal állítunk a mobilunk felvételi funkcióin és lassított felvételt készítünk, vagy időmegfigyelést végzünk. A menürendszert böngészve a pusch-pull (dolly-zooms) funkció tetszett még, igazán drámai hatások érhetők el vele.

 

 

Ez a gimbal képes arra is, hogy vezetéknélküli módban, indukciós módon töltse a telefonunkat, igaz ezt csak az újabb típusoknál tudja, mint a iPhon X/8/8 Plus, Samsung Galaxy 8/9/ Note, Huawei Max 10 és Xiaomi 6/7. Ha azt észleljük a kijelzőn, hogy fogytán az energia, akkor rácsatlakoztathatunk egy USB tápkábellel, a nyele alján, egy külső tápforrást is. Így még az okostelefonunkat is tudjuk menet közben tölteni. Ide is kell egy plusz kábel, ha nem indukció töltésű a készülékünk.

 

 

Látszólag semmiség, de a gyakorlatban hihetetlen praktikus, hogy a gimbalra alul felcsavarozható egy kis szétnyitható lábacska, így lerakhatjuk az asztalra, alsó felvételi állásnál a földre. Maga a gimbal test masszív műanyagból készült és a tripod talp sem törik el konnyen. A gimbal tesz fogása kényelmes és a könnyű súlya miatt nem áll be a karunk egy hosszabb felvétel közben sem.

A Moza Mini-Mi egy nagyon elegáns hordozó dobozban van a tartozékaival, védve a szállítási sérülésektől. Ötletes módon oldották meg a mikrofon és a kiegészítő fények rögzítését is.

Összegezve ezt a csodás szerkezetet, egy remek játszótárs és egy kitűnő eszköz, hogy profi videókat készítsünk, az ára elenyésző a tudásával szemben, egy jobb állvány is többe kerül és ezzel nemcsak stabil felvételeket készíthetünk, hanem mobilok is lehetünk és közben tölthetjük a telefonunkat is és számtalan funkcióval olyan széles repertoárt biztosít számunkra, hogy még a nagy filmesek is megirigyelhetik így szerzett tudásunkat és persze a nagyérdemű közönségünk is elámul a képi hatások láttán.

A gimbal hamarosan kapható lesz az EMaki webáruház oldalán és kb 35.000 Ft-os áron, amit mi sem akartuk elhinni!

A Moza Mini-Mi gimbal teszt bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Concept VP-1000 Cosmic porszívó

$
0
0

Concept VP-1000 Cosmic porszívó teszt

 

 

Kicsi a bors, de erős, így szól a mondás, ami nagy igazság ennél a porszívónál is.  Akkora mint egy morzsaporszívó, kívülről nagyon tetszetős kivitelű, formatervezett a műanyag háza nem robosztus de az ereje hihetetlen. Kis méretéből adódóan bárhova vihetjük magunkkal. Számtalan kiegészítő tartozékokkal szállítják és szinte minden helyzetben és körülmények között profi módon funkcionál. Igaz 220 voltos hálózat kell hozzá, mert a 850 Wattos motorját ez hajtja meg.

Concept VP-1000 levegőszűrő

 

Porzsákja nincs, így erre nem kell költeni és mentesülünk is annak időt rabló beszerzésétől.  Ha megtelt egyszerűen csak kiborítjuk a szemetesbe, kiöblíthetjük a tartályt egy kis vízzel és már mehet is a porszívózás tovább. Nagyon alaposan lehet vele takarítani, mert kis helyekre is be tudunk férkőzni a szívócsővel, ágy alá, szekrény mögé, csillárra, képkeretek mögé és még sorolhatnám.

 

 

Amikor megkaptam először az autóm takarításába kezdtem. Öröm volt nézni a megszépülést. A könnyű és kicsi porszívóval az utastér legeldugottabb részeihez is hozzáfértem különösebb erőlködés nélkül. Különösen az a kiegészítő tartozék tetszett, ami nem más mint egy szűkítő kis csövecske a végén egy körkőrös ecsettel. Ezzel a légbefúvó zsalukat is pillanatok alatt megtisztítottam a lerakódott pórtól. Az ülések kárpitjait és a két ülés közötti részek kimaradt tisztítása is most megoldódott. Természetesen ehhez egy nagyobb kefés tartozékot, illetve egy lapolt szűkítőt használtam.

 

Info a Concept márkáról:  Ez a cseh márka a modern háztartási készülékekben teljesedik ki 1991 óta, amikor Mr. Henry Valenta megalapította a céget. Megalakulásakor elektromos háztartási készülékekre szakosodott kiskereskedelmi mennyiségben. A CONCEPT az egyik fő beszállítója a Cseh Köztársaságnak, Szlovákiának, 2004 óta pedig Lengyelországnak is. A portfólió tartalmaz mosogatógépeket, elektromos sütőket, mikrohullámú sütőket, főzőlapokat és elszívó ventilátorokat, vasalókatporszívókat, stb. Jelenleg új piaci szegmensek felé is nyit, mint például a beépített konyhai berendezések. A CONCEPT beépített készülékei széles skálájával szeretné a vásárlók igényeit szolgálni!

A tartozékok számtalan száma és variálhatosága hihetetlen megoldásokra is képessé teszi a porszívót. A feleségem szólt, hogy a kamrában a felső polcokat is le kellene már takarítani. Ezt mindig elengedtem a fülem mellett, mert a nagy otthoni porszívó csöve nem ér oda fel, ha létrára állok, akkor egyik kezemmel a porszívóba kapaszkodom a másikkal a gégecsöves szívófejet kezelem és ott egyensúlyozok mint egy artista.

 

Ezzel a Cosmic porszívóval ez is gyerekjáték, mert a kiegészítő széles pánttal felveszem az vállamra, egyik kezemmel fogom a szívócsövet a másikkal kapaszkodom, illetve odébb pakolom a felső polcokon a holmit. Nagyon gyors és hatékony megoldás.

Vitathatatlan tény, hogy egy családi ház tavaszi nagytakarítására nem vállalkoznék vele, de másod porszívónak szinte pótolhatatlan. Egy képet kellett feltennem a nappaliban, ehhez egy tiplit kellett fúrnom a falba. Itt is jól muzsikál a kedvencem. Pillanatok alatt eltakarította a lehullott falmaradványt.

 

Gondoltam szétszedem a számítógép házat és azt is portalanítom. Zseniálisan sikerül, még a klaviatúrát is megtisztítottam. Mire kész lettem éppen jött a fiam, mutattam neki milyen szuper jó a Copncept VP-1000 Cosmic és már kölcsön is kérte, ha mennek campingezni, ideális a sátortakarításhoz és még a gumicsónakot is fel lehet vele fújni. No ezt még én sem vettem észre, de így igaz ehhez is van sok apró tartozék, hogy passzoljon a csatlakozás.

Ha megtelt a tartálya egy gombnyomás kipattan az alja és a felszívott szemetet könnyedén a szemetesbe önthetjük. Itt találjuk a kivehető szűrőt is, amit akár ki is moshatunk, csak visszatétel előtt gondosan szárítsuk meg.

Nagyon sok tartozék között találtam egy kis zsákot is amibe minden elfér és így vihetjük magunkkal az autóban, ez is nagyon kulturált.

 

Összegezve, nekem nagyon tetszett, mert számtalan helyen használható, ott ahol a nagy pórszívó már szóba sem jöhet, erős motor, jó szívó hatás, a hangja olyan mint a nagy porszívóké, nem összetéveszthető a morzsaporszívókkal, sok kiegészítő. Másodporszívónak nélkülözhetetlen.

 

Az ára sem valami egetverő, vagyis csak veszek egyet.

 

 

A terméket az eMaki webáruház biztosította!

A Concept VP-1000 Cosmic porszívó bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

CONCEPT ES 1000  elektromos aprító

$
0
0

CONCEPT ES 1000  elektromos aprító

 

Ezt a sok zöldséget nekem kell felaprítani?  Kérdeztem feleségemtől. Bár fel sem tettem volna ezt a költői kérdés. Már jött is méltatlankodó válasz. Naná! Te szerveztél a barátaidnak kerti parti hússütéssel és saláta körettel. Akkor csinálj is valamit érte. Úgy hogy hozzá is láttam. Van tapasztalatom benne, mert már órákat elszórakoztam kiskéssel a répákat, hagymákat, céklákat, uborkákat apróra feldarabolni. Akkor már nagyon untam, de most itt van a megmentőm a CONCEPT ES 1000-es. Úgy kaptam kipróbálásra. Feleségem gyanakvóan nézett rám és nem állhatta szó nélkül: Amíg összerakod és utána elmosod az pont annyi idő amig csak úgy összevágnád késsel.  Na majd meglátjuk.

 

 

Komótosan hozzáláttam a kicsomagoláshoz, pillanatok alatt elmostam az élelmiszerrel érintkező nemesacél és műanyag alkatrészeket. Könnyű dolgom volt, mert leszedhető a villanymotoros meghajtó egységről.  Több nemesacél vágóéllel készlettel rendelkezik az aprító gép. Itt van a gond is mindjárt, mit mivel vágjak. Van itt finoman szeletelő, mondjuk ez jó az uborkának. Ez egy durva szeletelő a póréhagymának, paradicsomnak, citromnak. Jé itt van a julienne szeletelő betét is, ezzel gyufaszál vékonyságra lehet darabolni a répát vagy éppen a céklát. A durvareszelő a hagymának, sajtnak. A finomreszelő a tormának, könnyek nélkül. A király a hasábburgonya szeletelő. Soha nem sikerült egyformára vágnom, de most igen.

 

 

Körültekintően elhelyeztem a gépet a konyhapulton ügyelve az elektromos csatlakozás közelségéhez. Összeszereltem a szeletelő egységgel. Próbáltam minjárt be is indítani, de nem sikerült. Aha, itt a bibi. Egy ötletes biztonsági reteszeléssel van ellátva, hogy csak teljesen összeszerelt állapotában lehessen indítani a darabolást. A gép alján tapadókorongok vannak, amelyek egy helyben tartják az elektromos masinánkat munkaközben is. Még valami a biztonságról, az adagoló cső, vagy csatorna, úgy van kialakítva, hogy oda kézzel még véletlenül sem lehet benyúlni és van hozzá egy műanyag lenyomó rúd, amely egyben a töltőnyílás fedele is. Ennyit a biztonságról. Azaz még valamit, a nemesacél daraboló pengék nagyon élesek, mosogatás közben nagyon kell ügyelni erre.

Most már mindent tudunk, indulhat a gép. Erőteljes villanymotorzúgás, becsusszan a kígyóuborka és láss csodát, pillanatok alatt a kiöntőtál nyílásán hullanak a tálba az egyforma szeletekben az uborkák. Négy uborkát nem sokkal egy percnél több idő alatt leszeleteltem. Még az ujjamat sem vágtam el ilyen tempónál, mint a kézi uborkagyalunál. Ez megnyugtató.

A sárgarépák reszeléséhez a julienne vágóbetétet tettem be a gépbe, az áramtalanítás után, mert biztos ami biztos. Miután ismételten felzúgott a gép és az adagolt répácskák apró szálai már hullottak is a tálba. Nem győztem adagolni a répákat, olyan gyors tempót diktált a daráló. Nagyon hamar végeztem ezzel is, egy-két perc és kész. A nyers és meghámozott céklákat kisebb darabokra kellet vágnom, hogy a nyílásba beférjen, de ezzel is hamar végeztem.

 

 

 

 

 

 

 

Most hozzáfogtam a sajtreszeléshez is. Itt kétféle méretet választottam. Hallottam valahol, hogy a hűtőszekrényben kicsit jobban lehűtött sajtot könnyebb lereszelni, mert nem kenődik.  Be is jött. Nagyon príma reszeléket kaptam.  Mivel többféle salátát készítettünk így többféle méretre vágtam fel a zöldségeket.

 

Amikor elkészültem az összes zöldség darabolásával és a tálkákat felsorakoztattam a konyhapulton, gyorsan elmosogattam a CONCEPT ES 1000-es alkatrészeit.  Szóltam is a feleségemnek tekintse meg a produkciót. Majd, ha teljesen kész vagy. Jött a válasz. Már készen vagyok.  Amikor meglátta és leellenőrizte a minőségét, csak ennyit mondott elismerőleg: Hihetetlen, ilyen rövid idő alatt és ilyen kitűnő minőségben. A mosogatásról nem akarok beszélni, mert az nálunk nem az én dolgom, de nagyon nem szidtak vele szerencsére.

Persze nem akarunk hanyattesni, de a készülék ár-érték arányban nagyon is elfogadható és nem fogod sajnálni, ha véletlenül elejted a konyhába és darabokra törik. Persze azért ilyen ne legyen és összességében csak azt tudom mondani, hogy ne tedd el a konyhaszekrény alsó polcára a többi használhatatlan csodagép mellé, mert még aznap úgyis előveszed, hiszen jó kis cucc!

Igen, már megint az eMaki webáruház terméke!

 

A CONCEPT ES 1000  elektromos aprító bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

GoPink! BioFungi a mellrák ellen.

$
0
0

GoPink!: Rózsaszín tálcás gombatermékekkel a mellrák ellen

 

 

Október közeledtével egyre gyakrabban hallhatunk és olvashatunk a mellrákról, mivel ez a mellrák elleni küzdelem hónapja.

Évente csaknem 8500 főt diagnosztizálnak Magyarországon mellrákkal, élete során pedig minden nyolcadik-kilencedik nő érintett lesz a betegségben. Sokan nem tudják, hogy 40 éves kor alatt is lehet valaki beteg, az új betegek kb. 10%-a pedig 45 évesnél fiatalabb, ezért bármilyen elváltozást észlelünk, azonnal menjünk el ultrahangos és/vagy mammográfiás vizsgálatra. 18-20 éves kortól mindenképpen érdemes éves nőgyógyászati szűrésre járni, illetve a 45–65 év közöttieknek a behívó formájában kapott mammográfiás szűrésen részt venni. De 65 éves kor után sem szűnik meg az emlőrák rizikója, innentől kezdve is kell továbbra is vizsgálatra járni. Sajnos a vizsgálatra behívott és veszélyeztetett nők fele megy el vizsgálatra, miközben a korai stádiumban felismert betegség esetén nagyobb a gyógyulási esély.

 

A Bio-Fungi Kft. GoPink! kampánya idén már hetedik éve támogatja rózsaszín tálcás termesztett gombatermékekkel a daganatos betegek gyógyulását. A kampány keretében egész október hónapban rózsaszín tálcában szállítjuk gombatermékeinket országosan a Tesco és az Aldi áruházakba és minden eladott tálca után 5 Ft-tal támogatjuk az érintett betegek gyógyulását és mihamarabbi felépülését, az idei évben a Szent Margit Kórház “Fogadj örökbe egy helyiséget” programját. A megfelelő táplálkozás, a mozgásban gazdag életmód mellett vegyületeivel maga a csiperkegomba is képes csökkenteni a betegség kialakulásában kockázati tényezőként felmerülő túlzott ösztrogénszintet. Így cégünk emiatt is érintettnek érzi magát a küzdelemben.

A mellrák elleni küzdelem hónapjában és GoPink! kampányunkkal is arra biztatjuk az érintett lakosságot, hogy rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon és rendszeresen végezzenek önvizsgálatot, hiszen a túlélés esélye jelentősen javítható a korai stádiumban felfedezett betegség esetén. Figyeljünk oda magunkra, hogy még sok időt tudjunk együtt lenni szeretteinkkel!

Idén októberben válassza a rózsaszín tálcás gombatermékeket és támogassa Ön is a mellrák elleni küzdelmet!

Bővebb információ: www.gopink.hu

A GoPink! BioFungi a mellrák ellen. bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Gotthard Therme Hotel & Conference

$
0
0

Gotthard Therme Hotel & Conference

 

 

A Gotthard Therme Hotel & Conference Magyarország legnyugatibb fekvésű városában Szentgotthárdon található. A település a Rába és a Lapincs ölelésében, a magyar- osztrák-szlovén államhatár közelében fekszik, három nemzet kultúráját és hagyományait őrzi.

A szálloda, az Őrség kapujában 148 kényelmes és tágas szobával, köztük két légterű családi szobákkal várja vendégeit. A szobák többségéhez erkély vagy terasz tartozik, amely kellemes kilátást kínál a fürdőre, illetve a környező tájra. A szálloda kisállatbarát, a háziállattal érkező vendégeket speciális szobák várják. A félpanziós ellátás mellett ebédidőben szezonális a’la carte étlapról rendelhetnek a vendégek. A séf hitvallása, hogy jót főzni csak szívvel-lélekkel lehet, melyhez a környék adta kincsek mellett a nemzetközi gasztronómiai elemeket is felhasználják.
A nyári időszakban hangulatos grillterasszal várják a  látogatókat. Az a’la carte étterem szintén kisállatbarát, ahol a négylábú kisvendéggel érkezők is élvezni tudják a szálloda nyújtotta kulináris élvezeteket.

 

A szállodából közvetlen átjárással megközelíthető a mediterrán hangulatú Termálpark, mely mintegy 1500 m2 vízfelületével, különleges csúszdáival, pezsgőfürdőivel, szaunáival, sportolási lehetőségekkel és wellness kezelésekkel biztosítja a pihentető kikapcsolódást.
Az egész évben működő animációs termálpark komplex szolgáltatást, tökéletes kikapcsolódást és regenerálódást nyújt az egész család számára.
A fürdő egyedülálló mediterrán hangulatát a pálmafák, egzotikus növények és a velük szoros összhangban kialakított természetes kőburkolatok biztosítják. Az élményfürdő üvegkupolája alatt a januári télben is mediterrán tavasz van.

 

 

A hotel parkosított környezetben található, korszerű játszóház, a terasz melletti területen pedig játszótér várja az örökmozgó lurkókat csúszdával, hintákkal és mászókával. A kiemelt időszakokban, ünnepnapokon, iskolaszünetekben egész napos gyermekanimáció gondoskodik a jó hangulatról. A hatalmas parknak köszönhetően a szakmai program mellett a szabadidő aktív és vidám eltöltésére is számos lehetőség választható: csapatépítő programok, szórakoztató műsorok vagy zenés estek is gondoskodnak a felejthetetlen élményről. Rugalmas konferenciaszervező csapat és professzionális szállodai szolgáltatások garantálják a sikeres rendezvényt.

A szálloda színvonalas helyszínei konferenciák, workshopok, tréningek, esküvők, családi rendezvények és csapat-építő programok lebonyolítására is alkalmasak 10 főtől 400 főig. Az 50- 380 m2 közötti konferenciatermek tágas előterekkel és saját bárral rendelkeznek, így a kínálatból kiválasztható a legalkalmasabb helyszín. Valamennyi terem légkondicionált és a legmodernebb audiovizuális technikával felszerelt.

A szálloda elhelyezkedésének köszönhetően változatos programok közül választhatnak a látogatók, mint például az Őrségben tökmagolaj sajtolás, mézeskalács sütés és állatsimogató, Ausztriában várlátogatás, sonka-, sajt- és csokoládé manufaktúra, míg Szlovéniában várak és orchideafarm.

 

A Gotthard Therme Hotel & Conference honlapja: https://gotthard.accenthotels.com/hu

A Gotthard Therme Hotel & Conference bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

LG CinemaBeam 4K lézerprojektor

$
0
0

Igazi moziélmény a nappaliban: az LG Magyarországon is bemutatta legújabb CineBeam 4K projektorát

 

Budapest, 2018. október 18. — Magyarországon is bemutatta legújabb CineBeam lézerprojektorát az LG Electronics (LG). A HU80KSW típusjelzésű készülék a vállalat első 4K UHD projektora, amely 2500 lumenes fényerejével és akár 150 colos vetített képátmérőjével, továbbá díjnyertes formatervezésével kínál egyedülálló megoldást az otthoni mozizásra.

 

 

A hagyományos, 4K képes projektorok nehezek, drágák, otthoni üzembe helyezésük pedig bonyolult. Az LG mérnökei és formatervezői számára ezért az jelentette a kihívást, hogy anélkül csökkentsék a 4K UHD projektorok méretét, hogy az a képminőség rovására menne. Végül egy olyan felsőkategóriás készüléket sikerült létrehozniuk, amely csupán feleakkora, mint a versenytársak 4K projektorai. A HU80KSW nem véletlenül nyerte el a CES legjobb innovációinak járó Best of innovation díjat: az elismerést a készülék kompakt, kivételes formaterve, illetve ultraéles képi megjelenítést nyújtó képességei érdemelték ki.

 

A hordozható méret és a különleges, álló kialakítás a tükör nélküli, I-formájú motornak köszönhető, amely tökéletes képmegjelenítést tesz lehetővé függetlenül attól, hogy a projektort a padlón helyezték el, vagy a plafonra, esetleg a falra szerelték fel. A kényelmes, hordozhatóságot segítő fogantyú és az Auto Cord funkció miatt persze az sem kizárt, hogy az LG 4K UHD projektort tulajdonosa végül soha nem akarja majd fixen felszerelni, hiszen bármilyen szobában vagy helyiségben kiválóan mutat. Mikor épp nincs használatban, a tükörreflektor a vetítőlencse védőborításaként szolgál, hogy az por- és karcmentes maradjon. A mozihang-élményt a két erőteljes, mégis tiszta hangzású, 7 Wattos hangszóró biztosítja, így nincs szükség külön hangfalakra vagy hangprojektorra.

 

A készülék akár 150 colos képátmérővel és az LG projektorok között a legnagyobbnak számító 2500 lumen fényerővel képes a falra vagy a vászonra vetíteni, ráadásul a HDR tartalmakat (HDR 10) is támogatja.

 

A streamingszolgáltatók népszerűbbé válásával fontossá vált, hogy a projektorok is épp olyan egyszerűen legyenek képesek lejátszani a tartalmakat, mint az okostelefonok vagy az okostelevíziók. Az új 4K UHD projektor ezért megkapta az LG webOS 3.5 okostévés platformját, amelyen keresztül a felhasználók közvetlenül elérhetik az online streamingszolgáltatók legnépszerűbb 4K tartalmait. Ha azonban valamilyen más eszközhöz csatlakoztatva használnák a projektort, a készülék a szabványos lehetőségek, vagyis az USB-, az Ethernet- és HDMI-portok mellett vezeték nélküli kapcsolaton keresztül is kapcsolható külső eszközökhöz, például billentyűzethez vagy egérhez.

 

Az LG 4K UHD projektora igazi otthoni moziélményt ígér, hiszen a tökéletes 4K képminőségnek és a 2500 lumenes fényerőnek köszönhetően lakásunk bármely helyiségét moziteremmé varázsolja.

 

A HU80KSW 2018 októberétől kapható Magyarországon. További részletek és termékspecifikáció: https://www.lg.com/hu/projektorok/lg-HU80KSW

A LG CinemaBeam 4K lézerprojektor bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifuga

$
0
0

CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifuga

Mi az amit tehetünk a téli vírusok tejedése előtt?

Igyunk frissen facsart gyümölcs és zöldség levet, amiben most a Concept az egyik legjobb partner!

 

 

Ne cukros üdítőkkel tömjük a gyerekeinket!

Gyerekzsúr lesz a mi utcánkban. Pontosan nálunk.  Hú ez nagy fejtörést jelent számunkra, mert a 10-15 meghívott 8-10 éves apróság vendégül látása nem egyszerű. Mégsem kínálhatjuk őket pálinkával. Mivel nagy a kert és amúgy is ez még egy teraszos buli, abból indultunk ki, hogy sok rohangálás és ezzel együtt járó üdítőzés lesz bőven.

 

 

Szörpözés és egyéb kizárva, legyen minden egészséges, ekkor támadt a nagy gondolat a frissen facsart, centrifugázott ital lesz a sláger.  El is mentünk bevásárolni a piacra a legfrissebb gyümölcsöket. Valóságos gyümölcshegyet görgettünk a bulira és beüzemeltük a CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifugánkat. El is kezdődött a buli. Először csak szolidan csendesen barátkoztak egymással, igaz ismerték egymás, már különböző helyekről, óvoda, iskola, szomszéd, edzés és más különórák, de feszélyezte őket a szülők jelenléte és az ismeretlen környezet. No aztán nem sokáig. Találtak egy kosárban szivacslabdákat és beindult az önfeledt játék. Mi is beindítottuk a gyümölcscentrifugánkat és a lecsorduló friss nedűt szétöntöttük a poharakba. Rutinosak voltunk, hogy ne kelljen annyi pohár felrajzoltunk jeleket, pillangót, lovat, kutyát, virágot, st. a poharakra. Így mindenki választhatott valamelyiket magának.

Először kezdtük az almával nagyon finom lédús almák bírták a magasabb fordulatszámon járatást. A répa cenrifugálásánál csökkenteni kellett a fordulatszámot. Majd folytattuk körtével, banánnal, céklával, naranccsal. Ezeket kevertük és gyümölcskoktélokat kreáltunk. Nagyon ízletesre sikerült az italokat készíteni, mert fogyott is bőven. Jó volt az alapanyag, mert mint mondják, nagyon fontos a friss gyümölcs, mert abban megvan a kellő nedvességtartalom, ásványi sók és a vitamin is bennük.

A gyümölcscentrifuga lelke

 

A friss facsarás után hamar el kell fogyasztani az íncsiklandó itókát, mert rövid idő alatt beindul az oxidáció és utána már nem olyan könnyed, guszta. Kicsit bebarnul, ezért szoktak beletenni egy kis citromlevet is. Ezek a vitaminbombák, nemcsak könnyen emészthetők, hanem 15 percen belül felszívódnak és bekerülnek a véráramba és ott kifejtik jótékony hatásukat.

Az önfeledt játék, a sok mozgás itt is meghozta hatását. Alig győztük a   CONCEPT  LO 7026   gyümölcscentrifugával. Igaz nem ilyen nagyüzemre tervezték. Időnként le kellett állnunk a szilárd anyagot kiüríteni a tartályából és az alapanyagot felvágni, hogy az etetőjébe beférjen. Ilyenkor a felmelegedett villanymotor is pihent keveset.

Formára, praktikusságra nagyon jól eltalált termék. Könnyen szétszerelhető és tisztítható. Óvatosan kell bánni a nemesacél centrifuga szűrővel, mert annak aprító élei sérülékenyek és a fonom szita is maradandóan sérülhet, ha a tisztítást nem végezzük körültekintően.

Kapacitását tekintve egy nagycsalád, négy-öt fős létszámához tervezték, de itt majdnem nonstop üzemmódban a többszörös családi létszámnál is megállta a helyét. Esztétikus megjelenésével bármelyik konyha díszévé is válhat és ráadásul még nagyon is tisztán dolgozik.

A konyhai gép masszív és nem az a “hulladék” műanyag, amit még megfogni is rossz. A motor nem igazán egetverően hangos és elmondható róla, hogy benne van az anyag. A nevetségesen olcsó ára és a hazai márka képviselet egy plusz pont a termék választása mellett, hiszen a gép mosolyt csal nem csak a mi, hanem a gyerkeink arcára is egy -egy jól sikerült vitamindús koktél fogyasztása közben.

A terméket egy alapos tisztítás után visszavittuk az eMaki webáruház átvételi pontjára és sajnálattal konstatáltuk, hogy meg kell válnunk tőle.

Ha nektek is jól mutatna a konyhátokban, vagy egyszerűen csak szeretitek a gyümölcsleveket, akkor kattintsatok erre a szövegre!

A CONCEPT  LO 7026  gyümölcscentrifuga bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Vulcano Sonkamanufaktúra, ahol a malacok is sört isznak

$
0
0

Vulcano Sonkamanufaktúra

 

 

Franz Habel 2000-ben döntötte el, hogy kizárólag a Vulcano-malacok tenyésztésével és sonkakészítéssel fog foglalkozni. A többszörösen díjnyertes delikátesz különlegessége a hosszú, szokatlanul meleg hőmérsékleten történő tárolás. A sonkák 18 és 20 fok között érlelődnek egy klimatizált helyiségben 27, vagy akár 36 hónapon át.

 

 

Az Auersbach bei Feldbach-ban található manufaktúra három emeleten, összesen 1000 m2 területen kalauzolja el az érdeklődőket a sonkakészítés különleges világába. A látogatók számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Vulcano sonkáról. Az idegenvezetések alkalmával bepillantást nyerhetnek a levegőn szárított nemes sonka vagy a finom kolbász előállításába, feldolgozásába és érlelési technikájába. Az elméleti bevezetőt a „gyakorlati rész” követi a sonkabárban és a boltíves pincében: a termékek kóstolásnál újraízlelhetőek a régió ízei.

 

 

 

A Vulcano Sonkamanufaktúra honlapja: http://www.vulcano.at/

Szerencsém volt személyesen is találkozni Kóbor Nikolettával, aki az osztrák cégnél a magyar vendégek fogadásáért és a Vulcano márkanév öregbítéséért is felelős. Nagyon kedvesen körbevezetett és minden kérdésre kimerítő választ adott.

 

 

Később megmutatta, hogy mennyire szeretik a malacok a sört. Persze nem ezen élnek, de néha jár nekik is egy kis maláta nedü. Persze itt nem ér véget a sok jó. Van itt autómata etetőrendszer, malaczuhanyzó, de még folyamtosan halk eleganciával szóló komolyzene is. Vagyis kutyajó dolguk van itt a malacoknak.

Nikivel jól összebarátkoztunk és máskor is szívesen lát minket. Talán ismét meglátogatjuk, de az biztos, hogy terjesszük az igét. A világ második legjobb sonkája díjat a Vulcano birtokolja!

 

Kell ennél több?

 

A Vulcano Sonkamanufaktúra, ahol a malacok is sört isznak bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Nissan Leaf az egy pedálos villanyautó

$
0
0

Szép napot mindenkinek!

Huu milyen nagyszerű dolgot tesztelhettünk, szinte el sem hiszem.

Nissan elektromos szériájából a legújabb üdvöskét az egy pedállal is vezethető Leafet.

 

 

2018 újdonsága és nem csak a hatótávban, hanem más technikai fejlesztés miatt is. Az autó külső ránézésre sportos és nincs olyan porcikája ami arra utal, hogy ez bizony egy elektromos négykerekű. Nekem nagyon tetszik a forma és a szögletesített karosszéria (mármint az elődjéhez képest) így pontosan illik a mai autók formavilágához.

A hazai utakon már elég sok elektromos autó futja a köröket és egyre kiépítettebb az elektromos töltőpont hálózat, ami sokat könnyít a döntésben, hogy elektromos autót vegyünk, vagy a hagyományos füstölőset. Az árak tekintetében sincs olyan hatalmas eltéré már és a fenntartási költségek tekintetében az elektromos felé billen a mérleg nyelve. Na de térjünk vissza a mi teszt autónkhoz, ami a Nissan Leaf 2018-as modelle.

40 kWh akkumlátor teljesítmény már a jól autózható kategória!

 

 

270 km egy “seggel”.

Végre, olyan kapacitással bír az autó, ami már élvezhető és nem kell folyamatosan a töltőpontokat vadászni. Igen vadászni, mert hiába van rengeteg helyen töltőpont, ha szinte mindig foglaltak. Na jó leginkább csak a villámtöltők, mert ott kb. fél óra alatt majdnem csutkára tölthetünk. Ez olyan 80-85%, mert ezután a töltés belassul, vagy egyszerűen leáll. Persze ez a tötöttség már elég akár 230 km-re is. A megtehető kilométer mindig a lábunktól függ, tehát mennyire nyomjuk neki, vagy milyen körülmények között autózunk. Sok energiát lehet megtakarítani az okos vezetéssel, vagyis a motorfék használatával. Hopp itt megállok kicsit, mielőtt elfelejtem az “E” pedált, vagyis a gázpedált amit akár fékezésre is használhatunk. A gázpedál felengedésének dinamikájától függően változik az autó fékező ereje. Akárcsak a hagyományos motorfék, csak itt ez kontroláltan szabályozható. Természetesen vészfékezésre nem alkalmas, hanem inkább a nyugodt vezetést elősegytő lehetőség. A vészfékezésre, vagy nevezzük üzemi fékezésre ott van a régi békebeli fékpedál, ami pont úgy működik, mint bármelyik más autónál.

 

 

Az E pedált a középkonzolon tudjuk kikapcsolni, vagy éppen aktiválni. Aktivált állapotban az autó nem indul el magától, mint az autómata váltós autóknál, ha elengedjük a féket, hanem hangtalanul várja a gázadást. Közben nem gurul előre, vagy hátra még emelkedőn sem, ha pl. olyan kereszteződésben állunk, ami emelkedős, vagy lejtős. Valljuk be, hogy nagyon jó. A váltógomb, vagyis az irányváltó, (mert csak előre-hátra és parkolás funkciót látja el) maradt a régebbi típus megjelenése. De ez nagyontetszik, mivel könnyű kezelhető és kényelmes is. Sajnos én pont fordítva tudnám elképzeni az előre és a hátra fokozatot, mert amikor a kis váltót hátrahúzzuk, akkor nem hátra, hanem bizony előre megy az autó. Ugyanígy fordítva, ha előre toljuk a kis gombot, akkor meg hátramenetet kapcsolunk. Hogy ez miért van így….?

 

 

Az e pedál használatakor jó ha egy kicsit barátkoznk az autóval, hogy nehogy meglepjen minket. Nekem kb fél óra volt és már azt mondtam, hogy huuu ez kell nekem! Élvezetes így vezetni és valóban jól működik a gázpedál, amivel fékezek is. Úgy mentem keresztül pesten, hogy egyszer sem kellett a fékpedálhoz nyúlni. Pont olyannyira lassít vissza az  autó, amire szükség van, sőt a lámpáknál is szépen megáll és várja az indulás kezdetét. Igen halkan és nem hivalkodóan a maga 150 Le teljesítményével, amit folyamatos nyomatéktartományban ad le a kerekekre, így nem egészen 8 másodperc alatt veri a 100-at.

Az autó súlyelosztása és útfekvése is biztonságos. Nem érezni, hogy kanyarban alúl, vagy túlvezérelt lenne ésszerű határokon belül. Sőt azt sem érezni, hogy az akkumlátor miatt nagy teher van alattunk. Bár ez utóbbi a jobb tapadásban és útfekvésben plusz segítség.

Nagyon szuper az önvezető mód.

 

Habár ez még nem teljes értékű, hanem olyan 50%-os, de hamar meg lehet szokni és utána már hiányzik. Nagyon szépen veszi az út íveit és közelíti, illetve konvoj módon követi az előttünk lévő autókat. Ami nekem nem tetszett, hogy elég sűrűn kér az autó visszaigazolást, hogy itt vagyunk és figyelünk. Ilyenkor meg kell fogni a kormányt és kicsit mozdítani. Ez a mozdulat szinte nulla, olyan 1-2 mm a kormánykeréken. Ilyenkor tudja az autó, hogy nincs semmi baj. Ha ezt nem tesszük a többszöri figyelmeztetésre sem, amit a műszerfalon látunk ikon formájában, akkor az autó fékez és megáll, hiszen azt gondolja rosszúl lett a sofőr. Itt még annyi ami kicsit hiányos, hogy az autó nem áll félre az út szélére és nem ad le riasztást, pl. a mentőknek. Na ez lenne a tuti, de még erre várnunk kell.

 

Az autó kényelemre az elődeire emlékeztet, habár talán a hátsó fejtér magasabb. Furcsa ezt mondani, mert külsőleg pedig alacsonyabbnak látszik. A csomagtérbe is befér legalább 4 hagyományos méretű bőrönd és annak a tetejére további táska, vagy bármi más. Az ajtók könnyen záródnak és a csomagtér ajtót sem kell erőből lecsapni, hiszen a saját súlya pont elég a kattanáshoz.

Összességében egy nagyon könnyen és biztonságosan vezethető és hosszú távokra is képes autó lett az új Leaf, ami feladta a leckét a többi gyártónak is, hogy nem szabad megállni a fejlesztésben, hiszen ez már nem a jövő, hanem a jelen.

Ami tetszett nekem

  • 270km hatótáv
  • nagyon jól áttekinthető műszerfal
  • önvezető és parkoló mód
  • Elektromos töltőnyílás zár
  • kulcs nélküli nyitás, indítás (bár ez a Nissannál ezer éve így van)
  • szép karosszéria

 

Nekünk ez az autó nagyon bejött, mert ízig-vérig az útra termett és ha megnézzük ismét, akkor láthatjuk, hogy ez egy szép elektromos autó!

 

 

Az autót a Nissan Gablini biztosította

A Nissan Leaf az egy pedálos villanyautó bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

WHITESNAKE VISSZATÉR 2019-BEN!

$
0
0

…VISSZATÉR 2019-BEN!

 

A Deep Purple énekese, DAVID COVERDALE által alapított legendás rock’n’roll banda, a WHITESNAKE büszkén jelenti be 2019-es vadonatúj, “FLESH & BLOOD” elnevezésű turnéját, amelyen egyaránt játszik majd dalokat az új stúdióalbumról, valamint legnagyobb slágereit az elmúlt 40 év rock’n’roll történelmének egyik leghatalmasabb életművéből.

Az új lemez első dala és videója “SHUT UP & KISS ME” címmel 2019-ben jelenik meg, a turné kzdete előtt.

Ez a turné 8 év után végre Budapesten is látható lesz, 2019. június 25-én, a Barba Negra Trackben!

Az 1978-ban alapított csapat multi-platina eladásokat tudhat magáénak olyan lemezekkel, mint a ‘TROUBLE’, a ‘LOVEHUNTER’, a ‘READY AND WILLING’ és a ‘COME AN’ GET IT’, vagy a robbanásveszélyes “Snake” hangzással bíró ‘SLIDE IT IN’ és a közelmúltban 30 éves jubileumát ünneplő 1987-es, óriási sikerű ‘WHITESNAKE’ album. Ezekről a lemezekről számtalan slágerlista top 10-es dal származik, köztük a slágerlista vezető “Here I Go Again” és “Is This Love”, valamint a felejthetetlen riffel bíró “Still Of The Night”.

2017-ben hatalmas érdeklődés mellett a csapat kiadta legsikeresebb albumának, a “WHITESNAKE”-nek egy jubileumi Deluxe verzióját a Rhino Records forgalmazásában.

A kiadóval történő további együttműködésük keretében jelent meg nemrég “UNZIPPED” című anyaguk, amely az elmúlt 20 év ritka és eddig kiadatlan akusztikus felvételeinek gyűjteménye, és különleges lehetőség néhány Whitesnake klasszikus újrahallgatására, ahogyan még soha nem hallhattuk őket.

Tehetség és szenvedély egyaránt kellett a WHITESNAKE megalapításához csakúgy, mint 2019-es visszatérésükhöz. A világhírű banda DAVID COVERDALE (ének), REB BEACH (gitár), JOEL HOEKSTRA (gitár), MICHAEL DEVIN (basszusgitár), TOMMY ALDRIDGE (dob) és MICHELE LUPPI  (billentyűs hangszerek) összetételben éppen befejezte 13. stúdióalbumát.

 

David Coverdale véleménye szerint: “Izgatottan várjuk, hogy felléphessünk a Barba Negra Trackben Budapesten 2019-ben, megünnepelve egyúttal a Whitesnake 40 éves fennállást is.

Megtiszteltetés, és hálás vagyok, hogy már 40 éve lehetek része ennek a csodálatos világnak, ünnepelhetünk, felejthetetlen pillanatokat oszthatunk meg és élhetünk át emberek millióival… és mindenkivel, aki csatlakozott hozzánk ezen a csodálatos utazáson… Nagyon szeretem a közös élményeket, és egyszerűen szeretem a munkámat, és mindig is szeretni fogom… 4 évtizednyi móka után!! Köszönöm!

David Coverdale – ének

Reb Beach – gitár

Joel Hoekstra – gitár

Michael Devin – basszusgitár

Tommy Aldridge – dob

Michele Luppi – billentyűs hangszerek

 

A budapesti előadásra jegyek november 13-án 10.00 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a http://track.barbanegra.hu oldalakon keresztül. Limitált számban Early Bird jegyek kaphatók 9.900 forintért, utána a belépők 11.900 forintba kerülnek majd.

 

A WHITESNAKE VISSZATÉR 2019-BEN! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

VIWA Vitamin Víz

$
0
0

Viwa vitamin víz, amiről most beszélni fogok és bátran mondhatom, hogy elég jóízű teszt időszakon vagyok túl.

A terméket a gyártótól kaptuk csak úgy meglepetésszerűen, hogy mondjuk már el mit gondolunk, vagy mik a tapasztalatok. Persze nem kellett kétszer mondani, és sorban nyitottuk is ki a kis PET palackokat.

Viwa Vitamin Víz

Első pillantásra mindegyik flakonba ugyan annyi üdítő került. Üdítő? A fólia címkén az áll “vitamin water”. Kicsit megtévesztő az egész megjelenés, mivel arra akar utalni, hogy ez egy amcsi termék, holott ízig- vérig magyar. De nincs is ezzel baj, mert el kel olvasni a címkén az információkat és mindent tudhatunk. Mármint ha jó a szemünk, mert a betűk nagyon apróra sikerültek.

A feliratból az is kiderült, hogy többféle vitaminnal és stevia, természetes ízesítéssel készült termékről beszélünk. Aki szereti a szénsavas üdítőket, azokat el kell szomorítanom, mert szénsavmentes az összes íz.

A palackról a kupakot könnyen le lehet tekerni(de jó), ami szimpatikus, mert legutóbb majdnem egy láncfűrészt kellett elővenni egy pet palackos üdítőhöz. Szóval ez senkinek nem tűnik fel, vagy csak akkor, amikor nem tudja letekreni és pont akkor, amikor éppen szomjan akar halni az illető.

A Viwa vitamin víz öt ízben kapható és szinte mindenütt elérhető. Ez mondjuk jó hír, mert még az autópályák mellett az OMV kutak SPAR shopjaiban is láttam és olyan 280Ft körül volt ha jól emlékszem. De üzletektől függően van 199-ért is, ami jóval olcsóbb, mint a kóla és abban minden van, csak az nem ami nekünk jó. Na de vissza a Viwa termékekhez.

  • Citrus, C-1000
  • Vörösáfonya
  • Narancs-Maracuya
  • Citrus
  • Grapefruit

Ennek az öt íznek a megjelenése és színvilága igen megegyező, kivéve a vörösáfonya, aminek a színe nem a sárga árnyalatai a többihez képest. A termékeken láthatóan jelezték, hogy cukor helyett, inkább a Dél-Amerikában őshonos stevia levél kivonatot használják, ami egyrészt egészséges, másrészt pedig sokkal intenzívebb, mint a cukor.

Az indiánok használták elsőként a stevia leveleket, de ők még külsőleg a sebekre kötötték, így hihetetlenül gyorsan gyógyúltak a sebek. Ezután már ételek és teák főzésére használták, így lassan elterjedt jótékony hatása és az édesítésre használt szerepe az egész világon.

Az első amit megkóstoltam a Viwa vitaminvíz palettáról az a Citrus C- 1000

 

 

A C-1000 a nagymennyiségű C vitaminra utal, ami nem is rossz így a téli hidegek előtt és nem utolsó sorban az egyik legfontosabb vitamin az emberi szervezet számára.

Azt hiszem nem is akarok tovább keresgélni, mert nekem ez az íz nagyon bejön. Bejön, mert nem édes, bejön, mert nem szénsavas. Az ízére nem is emlékszem, mert azonnal megittam az összeset, mintha egy sivatagban lennék 2 hete és a kiszáradás küszöbén állnék. Később azért volt még mit csapra verni, mert a készlet nem egy darabból állt. Azt vettem észre és most kövezzetek meg ha nem így van, hogy sokkal jobban esik apró kis kortyokkal megiszogatni, mint egy-két húzásra legurítani. Citrus C-1000 nagyon jó! Nem tudnám megfogalmazni, mert ki kell kóstolni nektek is.

Haladjunk tovább és nézzük kicsit a többi ízt is.

Viwa Vörösáfonya 

 

A vörösáfonya nem az én ízvilágom, de azért iszogatom azt is. Itt már nem kimondottan a C vitamin van előtérben, hanem egy komplex keverék is, ami az alábbi vitaminokkal van dúsítva. B1, B6, B7, B12, C

Az íze nekem a meggybefőtt levére hasonlít leginkább, csakk könnyedebb és nem olyan édes.

BIOTIN (B7-VITAMIN)

A biotinról manapság egyre többen tudják, hogy jó haj- és körömerősítő, azt azonban már kevesebben, hogy ugyanilyen hasznos lehet cukorbetegségben is.

B1, B6, B7, B12, C na és fért még bele egy kis koffein is. Arra azért kíváncsi lennék, hogy százalékos arányban mennyivel lehet kevesebb koffein a Viwa vitaminvízben egy átlagos energiaitalhoz képest. Ezt lehet nem tudjuk meg soha, de ha közeli a szám egy presszó kávéhoz, akkor inkább ezt iszogatnám az auóban éjjeli vezetés közben.

B1 vitamin

Fő feladata a szénhidrát-anyagcserében résztvevő enzimek működésének segítése, emellett pedig támogatja az idegrendszer működését, ezenkívül hasznos a diabéteszes neuropátia és a kardiomiopátia kiegészítő kezelésében.

 

Narancs-Maracuya

 

A narancs az mindíg telitalálat nálunk európai embereknél, mi almán nevelkedtünk és a trópusi gyümölcsökre kiéhezve rabolunk minden narancs ízű dologra, ami csak létezik. Ebben az ízben ne keressünk koffeint mert olyan nyomokban tartalmaz, mint az afrikai bantu néger faluban a hóvihar, vagyis nulla. Helyette viszont vitaminokkal dúsított narancs-maracuya ízesítéssel találkozhatunk. B1, B6, B12, C, Aloe Vera, Biotin, Cink. Mint az összes Viwa üdítőnél, ennél is a legjobb ha hűtőben tároljuk olyan 4-5 fok körül, mert akkor a legjobb. És pici kortyonként érezhetjük az ízeket. De jó, hogy nem szénsavas.

B6 vitamin

A B6-vitamin az egyik legtöbb feladatot ellátó vitamin, részt vesz a vörösvérsejtek képzésében, az fehérjeszintézisben és ingerületátvivő anyagok – pl. a szerotonin – szintézisében, tovább segít felszabadítani az elraktározott energiát.

 

Citrus

Zero, pedig ez nem semmi!

A csomagoláson zöld betűk és zöld felirat jelzi ZERO, na akkor meg is van mit fogok inni Zero kóla helyett.

 

C vitamin

Az aszkorbinsav fokozza szervezetünkben az immunrendszer működését, növeli a fehérvérsejtek számát, melyek szembeszállnak a testünket megtámadó kórokozókkal, és fokozza a fehérvérsejtek működését. Jelentősen csökkenti a meghűléses betegségek, a nátha tüneteit. forrás (webbeteg.hu)

Na ez valami csoda! Az hittem az elsőnél, hogy nekem nem is kell jobb, erre itt van a immunity Zero C ezres, mint valami jövőből érkezett terminátor film robotja, ami viseli a jövő minden tudását és ezekkel felvértezve várt engem. A Zero C ezres nálam nagyon bejött!  Ez a jövőt idéző és filmeket eszembe juttató üdítő eddig nálam a No1 ha lehet ilyet mondani. Semmi rossz utóíze, pedig azért valljuk be, hogy minden édesítőnek van utóíze a cukrot kivéve. Na de ebben nincs cukor. A cukor megköti a vizet a szervezetben és még szomjasabbak leszünk. Nálam ez az igazi mozizós üdítő, nem a kóla. Gondoljunk csak bele, amikor megvesszük a sós pop cornt és a kolát a mozikban és 10 perc után annyira szomjasak vagyunk, hogy  nem győzzük inni a cukros üdítőt. A sós pattogatott kukorica alapjában elvonja a vizet a szervezettől és még ráteszünk egy nagy adag kólát, ami szintén vizet köt meg és még a vércukrot is egekbe veri a szervezetben. A lehető legrosszabb amit tehetünk, mert a kukorica pattogtatásra használt olaj is duplázza a kukorica nem jótékony hatását. Szóval én ezután inkább beugrok mozi előtt és veszek  Viwa vitaminvizet, amitől fel sem fújodik az ember, mert nem szénsavas.

Mától nekem ez a Zero C ezres a Mozi Drink!

 

Grapefruit

 

Ez az a trópusi íz, ami mindig telitalálat annak, aki szereti. Én elvagyok vele, de kimondottan nem szoktam a boltok polcain ezt az ízt levenni. Íze nem rossz és  el kell mondani, hogy nem érezni a “műanyag” ízt, vagyis nincs túltolva semmi. Persze tudjuk, hogy a mai termékekben olyan ritka a természetes összetevő, mint sivatagban a vadvízi evezés, de ettől függetlenül leginkább olyan 8-as pontszámot adnék erre az ízre, ha én lennék az üdítők versenyének x factor mentora.

 

Összességében a Viwa vitaminvíz termékekről talán pár szóban annyit, hogy tetszetős, igényes és még jól eltalált ízvilággal is bíró termékcsalád. Olcsóbb és jobb, mint az ugyanakkora fél literes kóla, sőt nem is egy cukorbomba.

 

Vagyis ha már választani kellene, akkor inkább a Viwa!

A temékeket a Viwa forgalmazótól kaptuk és az összeset meg is ittuk!

 

 

 

 

 

A VIWA Vitamin Víz bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Beha pv wifi a kontrollált fűtőtest-teszt

$
0
0

BEHA PV elektromos radiátor a környezetkímélő és füstmentes fűtés egyik nagykövete!

Üdvözlünk mindenkit eme csodás téli nyálkás időben!

 

Erre vártunk, hogy hüljön az idő és ki tudjuk próbáni az alábbi Beha fűtőpanelt.

Igen, akik fanatikus olvasói a Tesztoldalnak, azoknak nem cseng ismeretlenül az Adax vagy Nordart név, hiszen már 1-2 alkalommal voltak nálunk termékeik. Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végre alkalmas az idő a fűtőpanel tesztre és a számítógép mellé készített meleg tea adja az ihletet, mint betekerős Rigának a 91-es keverék. Félre a viccet és nézzük az BEHA PV WIFI fűtőpanelt.

Hurrá okos fűtés!?

 

Amikor hozta a futár, akkor két dolog volt, ami azonnal szembetűnt. Az egyik, hogy hú mekkora nagy, a másik, hogy milyen könnyű, talán nincs is semmi a dobozba?

 

 

A dobozban volt termék, mert ugye azonnal kibontottam. Örömömre szolgállt, hogy nem lett 1 köbméter felesleges csomagolóanyag, mert ezeknél jobban nagyon semmit nem utálok és az sem mindegy mennyi szemetet termelünk. A panel kicsit több, mint 8 kg,  tehát ezért tűnt könnyűnek még a csomagolással együtt is.

Kaptam külön kérésre, mert nem alapfelszereltség a tartó láb. Általában ezeket nem tesszük ide- oda, hanem egyszerűen a panel hátlapján lévő tartókonzollal rögzítjük a falon. Nem kell megíjedni, mert festéskor bármikor könnyen levehető és vissza. Maga a konzol felszerelés sem egy ördöglakat, mert egy ügyesebb férfi 10 perc alatt elvégzi. (Akkor mi nem vagyunk ügyesek, mert talpat kértünk). A panel hátulján kis zacskóban találhatjuk a felfogatáshoz a csavarokat és a tipliket, ezen kívül csak egy egyszerű barkács ütvefúró kell és ugorhat is neki az ember. Ja azért egy vízmérték sem árt, nehogy a végén annyira lejtősen fúrjuk fel, hogy a tetején a légy se tudjon megállni.

 

 

Mi nem akartuk a falat szétfúrkálni egy teszt miatt, ami remélem érthető, ezért nincs is olyan fotónk, ami ezt mutatná be.

A legnagyobb teljesítményű Beha panelt kaptuk, ami 2000 watt és 8,7 amper névleges teljesítményű. Ezt a 2000 wattot akkor veszi fel igazából a fűtőpanel, amikor úgy fűtünk “ami a csövön kifér”. Utána az elért hőmérséklet után csak a szintentartáshoz kell az energia. Nem úgy mint a vegyestüzelésnél, hogyha egyszer rátetted a fát és a szenet, akkor az elég, ha akarod, ha nem, vagyis tág korlátok között szabályozható.

Az elektromos BEHA PV WIFI panel, ami a beépített termosztátnak köszönhetően mindig a megfelelő hőfokot biztosítja. És még sorolhatnám az előnyöket, de majd kicsit később.

A fűtőpanelt pofon egyszerű beüzemelni, mert csak fel kell szerelni a falra és bedugni a 230 voltos hálózatba. A kábel hosszúsága kicsit hosszabb, mint maga a panel mérete. Nagjából, mert nem mértem meg, olyan 1, 5 méter lehet. Lehetőleg azonnal a fali dugaljba, ne pedig egy köztes hosszabbítóba, mert hajlamosak vagyunk erre és a 600Ft-os kínai elosztós hosszabbító nem biztos, hogy garancia a biztosnágos használatra. Szóval erre figyeljen mindenki.

A “mi” panelünk külső jegyei.

 

Nem véletlenül van a képen karácsonyi hangulat, mivel a Chili Fotó- Videó stúdióban teszteltük az BEHA PV WIFI  panelt és jelzés képpen odatettük a fa elé, hogy “Hahó én ilyet szeretnék Karácsonyra!

 

Fehér és hosszú, a felső részénél vannak hosszanti perforációk a  hőelvezetésnek és ha szembe állunk vele, akkor jobb alsó sarokban van a kezelőszerv, vagyis a hőfokszabályzó és a ki-be kapcsoló gomb. Ezek alatt van egy, hu nagyon tetszik ez nekem, mert mosolyt csal az ember arcára, amikor meglátja. PROJEKTOR!!!!

Nem füstól, nem kormol, hangtalan és még szép is!

 

 

Az agyam eldobom! Projektor van a panel alsó részén és mint egy akciófilmben úgy világít vörösen a wifi ikon, illetve az aktuális hőfok. Hu ez nagyon adja, alig várom, hogy vendégem jöjjön és lássam az irígy tekintetét.

Szóval mozifilmbe illő élményt kaptam már a bekapcsolásnál, mert a prjektor fénye olyan, mint a bombáknál, amikor visszaszámlál. Na de ez szerencsére nem az.

Elővettem az telefonomat, ami androidos, hogy letöltsem a megfelelő appot és lássam mit lehet ezzel az egésszel kezdeni. Persze IOS rendszerhez is van applikáció és mindkettő teljes értékű.

 

 

 

 

Az applikáció letöltése után szép sorban végigvezet a panel beüzemelésén és magán a használaton és beállításokon. Olyannyira, hogy egy applikációval akár több panelt is megfigyelhetünk és szabályozhatunk. Függően attól, hogy hol és milyen intenzitással, illetve milyen napszakban akarjuk használni. Mi a Tesztvilág.hu nevet adtuk a panelnek és ezzel teszteltük.

 

 

 

 

 

A megfelelő beállítások után be is indítottuk a fűtést és akkor jött a meglepetés, mert a várthoz képest sokkal, sokkal jobban fűt, és ami nem utolsó, hogy azonnal! A stúdió nagyobb helyisége kb. 40 nm alapterületű és lazán befűtötte. Jó tudom nincs még kint -20 fok, de sokkal hatékonyabb, mint az ott lévő központi fűtés, ami csak a radiátort melegíti szinte. Ami még a Beha panel mellett szól az az, hogy párás helyen is, mint pl. a fürdőszobában is gond nélkül használható, ide persze nem ez a nagy, ami nálam van, hanem kisebb, mert egy lakótelepi fürdőszobában csak “összehajtogatva” férne el.

Nagy előnye, hogy sok elektromos fűtőtesttel ellentétben nem forgatja egy ventillátor a meleget, így nem szállnak folyamatosan apró porszemek a levegőben, ami az asztmásokat nagyon is zavarja. Lehet nem is gondolunk rá, de sokakat ez igen is zavar. Ezért is fontos minden részletre figyelni és megkeresni minden fontos információt, mielőtt bármit megveszünk. A Nordart cég mindenkinek segít aki kéri. Legyen az egy felmérés, vagy akár a beüzemelés. A bemutatótermükben pedig (“Nordart simogató”) minden termék ki van állítva.

 

 

 

 

 

 

A Beha előnye. 

Leginkább az azonnali hőleadás tetszett és természetesen a wifi mert be lehet állítani, hogy pl este érek haza 17 h-kor, akkor okosba előtte be van állítva és nem hideg lakásba érkezem, vagy nem kell egész nap mennie a kazánnak. Minden szempontból jó ez, de a legjobb a pénztárcánk miatt. A Beha vp 20-as a beépített termosztátnak köszönhetően akár 20% energia megtakarítást is eredményezhet azzal ellentétben, ha csak kapcsolgatjuk, vagy éppen bekapcsolva hagyjuk. Ilyenkor a leírt hőingadozás és a lakás hőtérképe is olyan görbét mutat, mint az EKG. A termosztá pont ezt az ingadozást szűnteti meg így a hőérzet is jobb és az áramfogyasztás is.

Én úgy gondolom, hogy egy ilyen befektetés egy fűtési szezon alatt megtérül és nem kell a csöpögő kazánoktól vagy a gáz rossz minőségéből kifolyólag vagyonokat fizetni. Pláne, hogy az elterjedt falicirkók élettartama max 15 év, de akkor már sokat mondtam. Elvízkövesedik, elektronika hibás lesz és panel csere, de sorolhatnám. Ugye mindenki jól tudja ezt, mert 100%, hogy akkor romlanak el, amikor év végén egy szaki sem dolgozik. Szóval lőttek a karácsonyi melegnek.

Az Beha panel nagyszerűsége pont az egyszerűségében rejlik. Nem akar többnek látszani, mint ami, hanem szép csendben teszi a dolgát wifivel vagy wifi nélkül, de szerintem egy örökéletes termékről van szó, ami tovább bírja, mint a falicirkó, persze csak akkor ha nem kell melegvíz előállítás.

Az árak tekintetében nem, hogy versenyképes, hanem szerintünk nagyon olcsó ezért be is csatoltuk az alábbi ár táblázatot.

 

 

Tehát a nálunk teszten lévő Beha panel  a legalsó, vagyis a PV 20, ami csak 69.000 Ft, és ez már a bruttó ár! Nagyon jól be van lőve az ár és szerintünk sikerre ítélt termékről van szó, ami wifis, de anélkül is teljesen egyszerűen kezelhető.

Ami tetszett

  • Letisztult és egyszerű design
  • használható párás helyeken is (nagyüzemi konyha, fürdőszoba)
  • egyszerű beüzemelés
  • wifi
  • helyigény 8 cm a falsíktól
  • teljesen zajmentes működés
  • azonnali fűtés

Ami nem tetszett

  • vissza kellett adni
  • vissze kellett adni
  • vissza kellett adni

Ami nekem hiányzott

  • beépített áramfogyasztás mérő

 

Most már csak az a kérdés, hogy karácsonyra megvegyük, vagy megvegyük a fotóstúdióba?

 

 

A terméket a Beha hazai forgalmazójától a Nordarttól kaptuk a teszt időszakra, köszönjük!

A Beha pv wifi a kontrollált fűtőtest-teszt bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Spirálburgonya készítőt teszteltünk

$
0
0

Sziasztok, a konyhából jelentkezünk, mert olyat találtunk, hogy szerintem most mindenki azt mondja ” KELL NEKEM!”

Ezzel mi is így voltunk, mert az alábbi géppel olyan chips rugót, harmónikát, vagy tudom is én mit lehet készíteni, hogy az ember még a szomszéd tíz újját is megnyalja, nemhogy a sajátját. Szóval az az a kis kütyü, ami minden családban kellene, hogy legyen és az esti TV nézés közben lehet ropogtatni. Ja és nincs gázzal feltöltve a csomagolás, mint a gyári chips csomagolása, hogy ne törjön a sok burgonya. Na nézzük is a kis konyhai spirálchips gyártósorunkat!

A készülék nagyon egyszerű és talán ebben rejlik a nagyszerűsége is. A talp vákumtalp, ami úgy ott tartja a szerkeszetet a konyhapulton, hogy le sem lehet tépni, persze a kis fogantyú elfordítása után azonnal lejön és nem a konyhapulttal együtt.

Tűzoltó piros 🙂  és rozsdamentes részekből áll. A menetes szár végére egyszerűen csak fel kell tenni a hajtókart és készen is áll a chips gyártásra. Először is a burgonyákat meg kell hámozni és átszúrni rajtuk a dobozban található fa pálcikákat. Ha eltörik véletlenül az nem nagy baj, mert hurkapálcika mindenkinek van otthon és csak ki kell a hegyét hegyezővel hegyezni. Szóval ezeket a burgonyával megtúzött pálcikákat kell a gépbe tenni úgy, hogy a tengelyen lévő kerek tárcsa kiálló fogai beleérjenek a burgonyába, hiszen ezek fogják forgatni a tekerés közben.

Borotva éles a penge, de lehet attól is élesebb, mert úgy elvágtam a kezem vele, hogy észre sem vettem, csak amikor már színes lett a burgonya. Szóval gyerek kezébe nem való!  Hihetetlenül könnyen vágja, szeleteli, spirálozza a burgonyát az eszköz. Simán akár egy újjal is lehet tekerni. Én azt hittem, hogy majd nagyon nehéz lesz, mivel a krumpli nem egy puha alapanyag, ennek ellenére valóban nagyon könnyen és gyorsan halad.

 

 

Végre valami, ami arra jó, amire való!

Nem nyikorog, nem lötyög, jól és megbíthatóan működik! Sajnos ez a ritka, mert a gyártók nem a minőségre, hanem a profitra termelnek és a profit számítás után megmaradt összegből kell terméket gyártani. Szóval nem fordítva sajnos. Régen a pék kenyeret, a cipész cipőt készített, ma már az elvárt profitot termelik és a maradékból kell valamit előállítani. Na most a burgonyaspirálozónál ezt nem érzékelem. De annyi biztos, hogy azért veszünk mi is ilyet, mert nem elektromos és nem foglal sok helyet, mint a sok konyhai csodakütyü.

 

 

Összességében maximum fél óra alatt elkészíthető családi ships készíthető el, ami egyrészt finomabb, mint a bolti, mert friss és nem utolsó sorban nem 350 Ft 150 gramm chips, hanem csak úgy kb 20 Ft.

Akkor nem is kell tovább számolni, hogy hamar megtérül, hiszen a kis spirálozó ára 10 csomag chips ára.

Süthetjük pálcikával együtt is, de le is lehet húzni és úgy is, akár olajban, vagy hőlégkeverésés sütőben. Ez utóbbi nekünk jobban tetszett, mert a chips ropogósabb lett, hiszen a burgonya nem szívja meg magát olajjal. Arra figyeljünk ha a pálcikát kihúzzuk, hogy a kis burgonya lamellák a benne lévő nedvesség miatt összetapadnak, ezért szépen szét kell húzni őket. Az alábbi kép is mutatja, hogy lehet otthon ötletelni és akár a virslire is rátekerni a burgonyaspirált.

És bevallom nyiltan, hogy nagyon élvezetes mindenféle chipet készíteni. A sósat a paprikásat a fokhagyma fűszereset a tejfölös mártogatóstól a natúron keresztül az édesburgonyáig, vagy bármilyen felfűzhető zöldségig.

Az alábbi képen a hőlégkeveréses sütőben készül darabok láthatóak. Egy kicsit meg kellett volna priccelni olajjal, de utólag tanul az ember.

 

Kicsit megsóztuk és az íze pedig utánozhatatlanúl jó lett.

Szóval tekerjük csak azt a gépet és induljon a házimozi, hívjuk el a barátainkat és legyünk együtt, hiszen a spirálburgonya készítő összehoz minket!

 

A terméket a Hobbyrendelés.hu webáruháztól kaptuk!

Ha nem szeretnétek lemaradni a legérdekesebb és leghasznosabb tesztekről, akkor lájkoljátok a Tesztvilág Facebook oldalát és nem maradtok le semmiről!

 

A Spirálburgonya készítőt teszteltünk bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


Kapszulás sörkészítő az LG-től

$
0
0

Az LG kapszulás sörkészítő rendszert mutat be a CES-en

 

Az automatizált sörkészítési eljárás és az exkluzív technológia

teljeskörű „csináld magad” megoldást nyújt a kézműves sörök rajongóinak

 

Budapest, 2018. december 13. – Az LG Electronics (LG) a 2019-es CES-en mutatja be új, kapszulás sörkészítő gépét, az LG HomeBrew-t. Az idei CES innovációs díjának nyertese a legmodernebb technológia segítségével teszi az otthoni kézműves sörkészítést hihetetlenül egyszerűvé, mégpedig az egyszer használatos kapszulák, az optimalizált erjesztési algoritmusok és a kényelmes öntisztító funkció révén. A termék ideális mindazoknak, akik arra vágynak, hogy saját maguk készíthessék el ízletes, jéghideg sörüket.

 

Az LG különleges, gombnyomásra indítható kapszulás rendszere forradalmi újításként egyszerűsíti le a sörkészítés művészetét. A malátát, élesztőt, komlóolajokat és ízesítőket egyaránt tartalmazó, ötféle változatban elérhető, egyszer használatos kapszulák valamelyikének kiválasztásával és egyetlen gomb megnyomásával a felhasználó hátra is dőlhet, hiszen az LG HomeBrew az egész folyamatot automatizálja az erjesztéstől, a szénsavval való dúsításon és érlelésen át a csapolásig, sőt egészen a tisztításig. A géphez fejlesztett ingyenes alkalmazással (Android és iOS készülékekre) a felhasználók bárhonnan, bármikor nyomon követhetik a HomeBrew-ban készülő sör állapotát.

 

A HomeBrew nem csupán hihetetlenül egyszerűvé teszi a kézműves sörkészítést, de a gépben készülő sör minőségét is magasabb szintre emeli. Az optimalizált erjesztési algoritmus ellenőrzi a fermentáció folyamatát, a garantáltan sikeres sörkészítés érdekében pedig precízen szabályozza a hőmérsékletet és a tartályban uralkodó nyomást. Az okos kapszulás rendszer a hagyományos otthoni sörkészítéssel járó tisztítási gondokat is leveszi a felhasználó válláról. A rendszer ugyanis automatikusan fertőtleníti önmagát, mégpedig csupán forró víz alkalmazásával, így a következő adag sör főzésére már tökéletesen higiénikussá válik a gép.

 

A HomeBrew-t a kifinomult ízlésű sörrajongókra gondolva tervezték meg, hiszen a készülék a legkülönbözőbb stílusú sörök elkészítésére alkalmas, és minden egyes adag esetében garantálja a kitűnő minőséget. A kapszulák, ötféle ízvilágban érhetőek el: gazdagon komlózott amerikai IPA (Indian Pale Ale), aranyszínű APA (American Pale Ale), testes angol stout, belga stílusú witbier (búzasör) és száraz cseh pilseni. Az eszköz akár öt liter prémium sört képes elkészíteni a sör fajtájától függően, hozzávetőleg két hét alatt.

 

„Az LG HomeBrew vállalatunk több évtizednyi, a háztartási gépek és a víztisztítási technológiák terén szerzett tapasztalatának gyümölcse” – mondta Song Dae-hyun, az LG Electronics Home Appliance & Air Solution Company elnöke. „Az elmúlt években az otthoni sörfőzés robbanásszerű növekedésnek indult, de még rengeteg sörkedvelő nem mert belevágni a kezdeti nehézségektől való félelem miatt számukra lesz vonzó az LG HomeBrew.”

 

 

A Kapszulás sörkészítő az LG-től bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Feltankolnád a konyhádat? Kipróbáltunk pár praktikus konyhai eszközt!

$
0
0

Nem kis munka felszerelni egy konyhát a megfelelő háztartási eszközökkel, de a turmixgépen és a konzvervnyitón túl is van élet!

A HobbyRendeles.hu konyharészlegéről csemegéztünk néhány egyszerű, de hasznosnak mondott terméket, most ezeket fogjuk alaposan bemutatni:

 

STEM – Citrom permetező

Ötletes, de haszontalan játékszer a konyhában

Lássuk elsőként a csomagolást. A termék kemény kartonra rögzített, műanyag fóliával van védve. Ollóval könnyedén kibonthatjuk, azonban ha nincs kéznél vágóeszköz, a tasak alján találunk egy ragasztós csíkot, melyet felnyitva, sérülés nélkül húzhatjuk ki a terméket. Első ránézésre nem tűnik rossz minőségűnek, bár a csomagolás nem a legelegánsabb.

 

Magyar nyelvű leírást nem találunk a karton hátoldalán, de az illusztráló képek elegek ahhoz, hogy pontosan átlássuk, miként is használjuk a szerkezetet.

A felső csomagoló réteg eltávolítása után, vágjuk le a kartonra rögzítő drótokat.

Jól láthatóan a termék 3 részből áll. Egy zöld színű műanyag citromalátétből, ez jó hiszen a citromot ebben meg tudjuk támasztani. Valamint két szintén műanyag fújó fejből, melyekhez egy hosszabb és egy rövidebb szúróeszköz kapcsolódik. A fújókákra két műanyag védősapkát is elhelyeztek.

 

A szúrókát attól függően, hogy mekkora és milyen formájú a citromunk, ki tudjuk választani. A karton illusztrációja alapján egyébként a nagyobb szúróka citromhoz, a kisebb pedig a limehoz ajánlott.

A szúrókák csavar szerű kialakításának köszönhetően a fejet egyszerűen a citrom tetejébe tudjuk csavarni. Ekkor célszerű használni a kis alátétet, hogy a citromot megtámasszuk, feleslegesen ne csúszkáljon ki a kezünkből. Érdemes lehet a citrom/lime tetejét picit levágni, hogy a fejet könnyebben belecsavarozhassuk a friss gyümölcsbe.

 

Amint ezzel megvagyunk, már lehet is használni.

Salátára, halas ételekhez kimondottan jól jöhetne. Személy szerint egyelőre csak egy pohár vízbe spricnizve próbáltam ki, sajnos csalódás volt. A citromból nem lehetett egyenletesen levet kifújni. Sok nyomkodás után, mikor a gyümölcs fellazult, sikerült végre valamennyit kierőszakolni a fújókán keresztül. Persze ez függ attól is, hogy mennyire leveses az adott gyümölcs, így összességében azt gondolom, hogy egy ötletes talámány, azonban hatékonyan használni nem nagyon lehet.

 

 

Uborka spirál/szeletelő

Első ránézésre a csomagolás nem túl bizalomgerjesztő, de akik szeretik a furfangos konyhai eszközöket, valószínűleg nem tántorodnak vissza ettől. Már a borításon egyértelművé teszik az eszköz működését, ezért használati utasítás nem is került rá szöveges formában.

A mechanika egyszerű: a kívánt méretű uborkát középen fel kell szúrni a kis kiálló spirálra (fontos, hogy egész uborka legyen), majd a zöldséget a vágóplexi felé egyszerre kell nyomni és forgatni. A végeredmény a spirálban felszeletelt uborka.

Előnyei:
-Gyorsan felszeleteli az uborkát
-Könnyen tisztítható
-Látványos a végeredmény

Hátrányai:
– Nekem a szeletek eleinte túl vastagra sikerültek, ha viszont nem nyomjuk rá eléggé az uborkát a vágóplexire, könnyedén elvékonyodnak és elszakadnak.
– A spirál, amire a zöldséget fel kell szúrni, hogy megtartsa azt pont az uborka közepébe hatol bele, így a leglevesesebb részt „széttrancsírozza”, ami sem esztétikailag nem túl előnyös de meglepően sok nedvességet is kienged, amit így elvesztegetünk.

Összességében azoknak ajánlom ezt az eszközt, akik valójában sok zöldséget esetleg salátát esznek, hiszen kétségkívül egy kis színt visz a konyhába, viszont elképzelhető, hogy néhány használat után a fiók alján fog lapulni, hiszen a jópofaságával szemben kevésbé hasznos.

 

ÜZEMANYAGSZINT – JELZŐ Bögre

Egy egyszerű ajándékbögréről van szó. Téglalap alakú kemény kartondobozban vásárolhatjuk meg. Magyar leírást nem találtam a hátoldalon, de voltaképp nincs is rá szükség. Néhány kép illusztrálja a bögre extra funkciójának működését.
A csomagolás nem túlzottan minőségi, ám a dobozt kinyitva a porcelán bögre már jóval impozánsabb.

A minta enyhén kidomborodik. Kényelmes fogása épp olyan, mint a legtöbb hagyományos bögrének.

Különlegessége ugyebár az, hogy forró folyadék hatására a fekete minta elszíneződik így jelezvén, hogy mennyi “üzemanyagot” tankoltunk a bögrénkbe. Az elszíneződésre nem is kell sokat várni, szinte azonnal pirosodni kezd a jelző csík. A képen jelzett erős piros színt sajnos nem éri el, csak igen halványan látszódik a változás. Ahogy pedig fogy a folyadék, úgy nyeri vissza eredeti fekete színét.

Enyhe kapargatásra sem kopik le a felirat, szóval mondhatjuk, hogy ebből a szempontból egész jó minőséggel van dolgunk.

Használat előtt természetesen mindenképp öblítsük el a terméket! 😉

 

Zöldségaprító, leginkább díszítés céljából

Miután kibontottuk az eszközt első ránézésre nem egyértelmű, hogyan is kell használni. Ugyan egy rajz van a termék borításának oldalán, de elbírt volna egy rövid használati utasítást is. Nem kell aggódni, néhány perc után világossá válik, hogyan is kell használni.

Az aprítót három részre lehet szétszedni. A végeken két különböző kés található, ami a zöldségeket vagy hosszú csík formájúra szeli, vagy pedig apró karikákra, továbbá van egy spirálos henger a végén kis tüskékkel az egyik felén.

Én répával dolgoztam, amit a kések feletti kis pöcökbe beleszúrtam, majd a hengert ráillesztettem és elkezdtem becsavarni. Már amikor először szétszedtem az eszközt egyértelművé vált, hogy nem ez a legjobb konstrukció, amit valaha láttam. A menetet nehéz volt megfelelően eltalálni, viszont ferdén nem lehet becsavarni, illetve meglepően hosszú idő amíg teljesen be lehet csavarni az aljáig, és visszafelé ugyanez a procedúra vár ránk.

Minél jobban tekerjük egymásba a két tartozékot, a répa úgy nyomódik össze és a kések felaprítják a választott forma szerint. A végeredmény annyira nem volt lehengerlő, de az is igaz, hogy nem sok rutint szereztem egyelőre.

Akik szeretik az ételeket szépen feldíszíteni a tálaláshoz, és kipróbálnának valami újat azok biztosan kedvelni fogják ezt az eszközt, de arra készüljenek fel, hogy nem egy profi darabbal lesz dolguk.

A Feltankolnád a konyhádat? Kipróbáltunk pár praktikus konyhai eszközt! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Deep Purple és Europe lesznek a 2019-es Open Road Fest sztárjai

$
0
0

Világsztárokkal jubilál az Open Road Fest

 

Alsóörsre látogat a Europe és a Deep Purple egykori énekese

Rock ikonok találkozóhelyévé avanzsál a 20. szülinapját ünneplő Harley-Davidson Open Road Fest. Június 5 – 9. között Alsóörse érkezik a 80-as évek egyik legmeghatározóbb himnuszát jegyző  Europe, akik ráadásul most egy színpadon állhatnak a Deep Purple egykori énekesével, a legendás Glenn Hughes-zal.

Joey Tempest és John Norum kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de negyven éve zenél már együtt. Ez idő alatt világszerte ismertté váltak a Europe zenekar élén és ők jegyzik a 80-as évek egyik legismertebb, máig népszerű rock himnuszát, a The Final Countdown-t is, amely annak idején egyszerre 25 országban vezette a slágerlistákat. A zenészek elmondása alapján már a dal elkészítésénél érezték, hogy valami különleges születik, akárcsak legújabb albumuk, a 2017-es Walk on Earth címadó dala esetében. De hogy valóban felérhet-e ez a szerzemény a legnagyobb slágerhez az csak a rajongókon múlik. Egy biztos, a Europe 2015-ben már megrengette a vasparipákat a Balaton partján, a jubileumi fesztiválra azonban még nagyobb bulival és új dalokkal is készülnek. Facebook esemény ITT!

A Europe két alapítóját a 70-es években népszerű zenekarok inspirálták, akinek koncertjeire együtt jártak még tiniként. Ilyen volt Thin Lizzy, az UFO, a Led Zeppelin és a Deep Purple is. Izgalmas tény, hogy épp ez utóbbi zenekar egykori nagyágyújával lépnek most ugyanarra a színpadra Alsóörsön az Open Road Festen.

Glenn Hughes egy igazi legenda, akit gyakran emlegetnek a Rock hangjaként. 1968-as debütálása óta a nemzetközi rock szcéna meghatározó alakjává vált. Karrierje a Trapeze-zel indult, de az igazi robbanást a Deep Purple hozta, amelyet számos egyéb zenei projekt, szólóalbumok és közreműködések követtek, többek között a Black Sabbath-al is. Hughes 2019-es világkörüli turnéja során ejti majd útba hazánkat és a klasszikus Purple életérzést szállítja nekünk. Nem stúdióverziókkal készül, sokkal inkább a 70-es évek közepét, az akkori Purple életérzést és hamisítatlan rock’n’roll zúzást ígér. Facebook esemény ITT!

A legnagyobb hazai motoros és zenei fesztivál szervezői már most beröffentették a gépezetet és igazi jubileumi meglepetésekkel készülnek. Az Early Bird bérletek azonban már csak pár napig érhetők el, így érdemes mielőbb lecsapni rájuk. Jegyvásárlás ITT!

20.Harley-Davidson Open Road Fest – 2019. június 5-9., Alsóörs

www.openroastfest.hu

 

A Deep Purple és Europe lesznek a 2019-es Open Road Fest sztárjai bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Megérkezett az OM-D E-M1X !

$
0
0

Új OM-D E-M1X – a profi fotósok igényeit szem előtt tartva, kiemelkedő megbízhatósággal és teljesítménnyel

  1. Január 24, Hamburg – Az Olympus ma bemutatja legújabb,
    OM-D E-M1X névre keresztelt fényképezőgépét. A megbízhatóság, sebesség, precizitás és képminőség szempontjából is egyértelműen professzionális felhasználásra tervezett E-M1X hozza az Olympus alapkoncepcióját: a legkisebb és legkönnyebb fényképezőgép-rendszert a maga kategóriájában.

Az Olympus OM-D sorozat legújabb tagja kihangsúlyozza a Mikro-NégyHarmad szenzortechnológiában rejlő potenciált a képalkotás világának legújabb vívmányait felvonultatva. Az integrált portré-markolatot is magában foglaló, masszív váz fejlesztésének alapvető igénye volt a legnagyobb szintű megbízhatóság és a szinte mindenféle körülmények között gondtalan használhatóság elérése.

A világ legjobb képstabilizátorával1, újratervezett, szupergyors auto-fókuszrendszerrel, valamint a nagy képfeldolgozási sebességet és

a kézből tartva is használható High Res Shot funkciót elérhetővé tevő két TruePic VIII képprocesszorral büszkélkedő, elképesztően nagyteljesítményű fényképezőgép a rendkívül hatékony funkciók, kiemelkedő jellemzők és nagyszerű hordozhatóság vonzó egyvelegét alkotja. Az Olympus nagyfelbontású M.Zuiko objektívjeinek kínálatával együttesen valódi high-end képminőséget érhetünk el. Igazi arcát és képességeit azokon a területeken mutatja meg, ahol a hordozhatóság, sebesség és megbízhatóság elengedhetetlen – például a vadvilág- dokumentáló- és sportfotózás igényeinek megfelelve.

 

Két évvel azután, hogy az Olympus letette a névjegyét a professzionális fotózás világában az OM-D E-M1 Mark II fényképezőgépével, új M.Zuiko PRO objektívjeivel és a világ több országában elérhető Olympus PRO Service rendszerével, az új E-M1X ismét a kínálat bővítését hozta el, kifejezetten profi fotósoknak.

Integrált portrémarkolatával, a világ legjobb por-, csepp- és fagyálló kivitelével2, valamint kiemelten professzionális használatra tervezett új funkcióival az E-M1X minden eddiginél jobb kezelhetőséget, ergonómiát, illetve stabil teljesítményt garantál – mindezt mindenféle időjárás esetén, professzionális végeredményt garantálva. Új giroszenzorával az Olympus igen népszerű 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor rendszerét még magasabb szintre emelte – melyet az akár 7,5 fényérték kompenzáció1 fémjelez. Az OM-D AF rendszere teljes áttervezésre került – további fókuszpontokkal és egy új, intelligens témakövető funkcióval egészült ki, mely bizonyos témák automatikus követését teszi lehetővé. A kifinomult nagysebességű felvételi módok mellett villódzásmentesített (Anti-Flicker) felvétel funkciót is választhatunk. Az új fejlesztések között találjuk a kézből tartva használható (Handheld) High Res Shot funkciót, Live ND szűrőt, valamint egyéni igényekre szabható menürendszert, USB áramellátás és töltési lehetőséget, illetve két UHS II SD memóriakártya-foglalatot.

A csúcsminőségű M.Zuiko objektívekkel együtt használva, az új, vezeték nélküli vakurendszerrel kiegészítve és az „Olympus Workspace” képkezelő szoftverrel felszerelve az E-M1X tökéletes eszköz a professzionális használathoz és a professzionális végeredményhez egyaránt.

 

A megbízhatóság, ellenálló képesség és használhatóság új mércéje

Integrált portrémarkolatával az E-M1X azt a biztos tartást kínálja, melyet

a profi fotósok keresnek. Mivel a függőleges és vízszintes markolat kialakítása azonos, használója ugyanazokat az intuitív kézmozdulatokat használhatja portré és tájkép fotózásakor is.

 

A gombok és más kezelőszervek elrendezése, formája és magassága

a még könnyebb használatot segíti – a fotós így csak a keresőre koncentrálva, extra figyelem ráfordítása nélkül kezelheti a fényképezőgépet. A kereső új optikai tervezési szempontok szerint készült – a kategóriában is élvonalat jelentő 0,83x nagyítással (35mm ekvivalens érték). A többfunkciós joystick mindkét markolatnál megtalálható, így minden esetben gyorsan választhatunk például megfelelő fókuszterületet. A standard Lever Lock zármegoldás mellett az új C-Lock Lever segít a kívánt kezelőszervek lezárásában, portréfotózás közben.

OM-D E-M1X

FŐBB JELLEMZŐK (folytatás):

>  Pro Capture üzemmód az akciófotózás támogatására, RAW formátum használatával

>  50 MP kézből kitartható (Handheld) High Res Shot funkció

>  Live ND lassú záridőhöz, külső szűrő nélkül

>  Kiváló “OM-D Movie” videofelvétel lehetőségek:
4K és C4K,
OM-Log400,
több képstabilizátor-fokozat,
nagysebességű 120 fps videofelvétel FullHD formátumban

>  Integrált Field Sensor rendszer részletes környezet-információ rögzítéséhez minden fotó és videó megörökítésekor

>  Villódzásmentes (Anti-flicker) felvételi mód

>  Két UHS-II SD memóriakártya-foglalat a nagysebességű alkalmazhatósághoz és többféle mentési módhoz

>  Innovatív cartridge-rendszer két akkumulátor használatához, valamint USB töltés funkció

Az OM-D sorozat már bizonyított időjárásálló tömítésrendszere még átgondoltabb tervezéssel került az E-M1X fényképezőgépbe – így azt a világ legjobbjává tette: az E-M1X ugyanis kiválóan vizsgázott az Olympus belső vízmentesség-tesztjén2, mely az IPX1-nél is szigorúbb mérési elvekre alapul. Így a legzordabb időjárás esetén is gondtalanul használhatjuk – sőt, a por- csepp- és fagyálló2 kivitel tömítettsége akkor is megbízhatóan helytáll, ha távkioldót, mikrofont, vagy fejhallgatót csatlakoztatunk hozzá.

 

A szenzor pormentesítő rendszere a szintén továbbfejlesztett Super Sonic Wave Filter (SSWF), melynek speciális bevonattal felszerelve, másodpercenként 30 000 rezgést végezve robbantja le a szennyeződést

a szenzorról, ezzel biztosítva a pormentes képeket (Factor 10).

A fényképezőgép megbízhatóságát és ellenálló képességét tovább erősítő jellemzői között találjuk azt a tervezési elvet, mely segít a hőelvezetésben videofelvételek és sorozatfelvételek készítése közben, valamint

a csúcskategóriát jelentő 400 000 felvétel várható zár élettartamot.

A már az E-M1 Mark II-nél használt BLH-1 akkumulátorból kettőt használó cartridge-akkumulátorrendszernek köszönhetően az E-M1X használója akár 2 580 felvételt is készíthet az akkumulátorok következő feltöltéséig. Az USB Power Delivery (USB-PD) szabvány segítségével akár 100 W teljesítményt leadó áramforrással is tölthetünk, ekkor a vázba behelyezett akkumulátorok töltési ideje kb. két óra.

 

Áttervezett autofókusz-rendszer az optimális kényelem, sebesség és precizitás érdekében

Az OM-D AF rendszere teljes áttervezés után került az E-M1X modellbe:

az OM-D E-M1 Mark II 121 keresztérzékelős képpontos on-chip Phase Detection AF szenzorára épülve az AF algoritmus újragondolásával

az Olympus rendkívül fejlett élességállítást kínál. Az E-M1X emellett

a rögzített felvételek AF információit felhasználva képes a téma villámgyors követésére annak nem várt mozdulatai és sebességváltozása esetén is.

 

Különféle további AF beállítások érhetők el az OM-D E-M1X géppel – többek között különböző AF Target módok (akár 25 fókuszpontból álló fókuszterület támogatásával), illetve egyéni AF terület pozíció beállítások

a fényképezőgép függőleges és vízszintes tartása esetén. A fókuszpontok gyorsan válthatók az új többfunkciós joystick segítségével.

 

Az új, intelligens témakövetés lehetővé teszi az AF rendszer számára egyes témák automatikus követését (például autósport, repülő és mozgó járművek fotózása közben) – az optimális képterületre fókuszálva és megbízható témakövetést kínálva. Így már csak a kompozícióra kell összpontosítanunk.

 

Az akár 6 fényérték-lépésnyi4 AF Low Intensity Limit által gyenge fények esetén is gondtalanul fotózhatunk.

 

Nagysebességű felvétel és kiváló képminőség

Az új E-M1X sebességét és képminőségét a 20,4 MP Live MOS szenzor biztosítja új bevonat-technológia alkalmazásával – így kiváló érzékenységet kapunk, valamint kiváló alapot a két nagy műveleti sebességű TruPicVIII képprocesszor kiszolgálására. A két processzor által biztosított, kiemelkedő teljesítményt jellemzi például a rövid indítási idő és a gyors visszatérés készenlét módból. A kétprocesszoros tervezési elv nem csupán gyorsabb fényképezőgépet eredményez, hanem két, nagysebességű UHS-II SD memóriakártya használatát is lehetővé teszi, illetve olyan funkciók alkalmazhatóságát, mint a kézből kitartható (Handheld) High Res Shot, Live ND és az intelligens témakövető AF.

 

Az E-M1X géppel az Olympus mérnökei a képstabilizátorok fejlesztésében is ismét nagyot léptek előre: az újraalkotott giroszenzorral a fényképezőgép

a világ legjobb képstabilizátor-teljesítményével rendelkezik. Az M.Zuiko IS PRO objektívekkel kiegészülve az 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor akár 7,5 fényérték kompenzációra is képes1, ezzel pedig szükségtelenné teszi állvány használatát a legkülönfélébb körülmények és fényviszonyok között.

 

AF zár használata esetén az E-M1X akár 60 fps sebességű sorozatfelvétel lehetőségét kínálja, az emberi szem számára nem látható, a másodperc törtrésze alatt történő mozdulatok megörökítésére. Az AF/AE Tracking funkcióval akár 18 fps felvételi sebesség is elérhető.

 

A fényképezőgép Pro Capture üzemmódja a kioldó lenyomása előtt is folyamatosan készít felvételeket és az exponálás előtt rögzített 35 képkockányi anyagot menti a megfelelő – sokszor megismételhetetlen – pillanat megörökítése érdekében. Ez a funkció már az OM-D E-M1 Mark II modellben történt bemutatkozásakor nagy sikert könyvelhetett el, hiszen ideális segédeszköz az akciófotózáshoz, amikor a téma kiszámíthatatlanul mozog.

 

Az eddig elérhető 80 MP legnagyobb felbontást biztosító, állványról használható High Res Shot felvétel mellett az OM-D E-M1X modellben már a kézből kitartható (Handheld) High Res Shot funkció is elérhető. E felvételi mód azoknak a fotósoknak lehet nagy kedvence, akik nem szeretik magukat állvány használatával korlátozni, de élveznék az 50 MP szenzorral megegyező felbontású fotó készítésének lehetőségét – a kézremegés okozta bemozdulás bármilyen jele, vagy kockázata nélkül.

 

Az új Live ND funkció a hosszú expozíciós idővel készülő felvételek és ND szűrő együttes használatának hatását jeleníti meg. Az így módosuló felvétel előképe a keresőben ellenőrizhető, még a felvétel elkészítése előtt. Az effekt öt fokozatban állítható: ND2 (egy fényérték-lépés), ND4 (2 lépés), ND8 (3 lépés), ND16 (4 lépés) és ND32 (5 lépés).

 

Videofelvétel és további funkciók

A professzionális minőségű fotók mellett az új E-M1X a videofelvételek mestere is egyben. Funkciói között minden olyan extrát megtalálunk, ami

a videósok számára nélkülözhetetlen.

A Cinema 4K (C4K, 4096 x 2160) videofelvétel-formátumnak köszönhetően nem csak a jelenleg elérhető legnagyobb, egészen elképesztő felbontással dolgozhatunk, de az ebből adódó rugalmasabb használhatóság előnyeit is élvezhetjük az utómunkálatok során.

A nagyteljesítményű, 5-tengelyes képstabilizátor által akár kézből is rögzíthetünk 4K és C4K videofelvételeket – három fokozatban állítható bemozdulás-kompenzációval, a felvétel hangulatához és a mozgás erősségéhez képest optimális mértékű használathoz.

A dokumentáló felvételek készítésekor, illetve természetes környezetben gyakran előforduló fényviszony-változások megfelelő fényelési utómunkáinak egyszerűsítése érdekében az E-M1X támogatja a log felvételkészítést. Az OM-Log400 beállítással készült videofelvételek

a sötétebb képrészek részleteinek elvesztése, illetve a fényes részek beégése nélkül készülhetnek, és nagyobb szabadságot biztosítanak

a kreatív utómunkákhoz.

Mindezek mellett akár Full HD felbontást választhatunk a nagysebességű (120 fps) videofelvételi módban – így mozifilmek készítésére is képesek leszünk a lassított felvétel lehetőségével.

 

Az OM-D E-M1X beépített GPS szenzorral, hőmérsékletérzékelővel, nyomásmérővel és irányszenzorral – átfogó nevén ’Field Sensor’ rendszerrel rendelkezik. A felvétel helyének adatai – például a hosszúsági és szélességi fok – mellett e szenzorok segítségével a környezeti hőmérséklet, a megtett út során elért emelkedés, illetve a fényképezőgép iránya is a felvételek adataihoz adódik.

 

A villódzásmentes (anti-flicker) felvétel funkcióval a fényképezőgép megállapítja a villódzást okozó mesterséges fényforrás frekvenciáját és

a kioldót a csúcsfénynél aktiválja – így kiküszöböli a többszöri expozíciót és a helytelen elszíneződést az egymás után rögzített képeknél.

Az elektronikus zár (csendes üzemmód) és videofelvételi funkciók használatakor fellépő villódzás által okozott csíkosodást redukálja –

a zársebesség finomhangolása így lehetséges.

 

Az új Wi-Fi Capture funkció lehetővé teszi a tethered shooting mód használatát – vezeték nélkül. Így az „Olympus Capture” fényképezőgép-vezérlő szofter segítségével a felvételeket a számítógépre menthetjük.

 

Elérhetőség – árak

Az OM-D E-M1X az Olympus professzionális Mikro-NégyHarmad objektívjeivel és más kiegészítőivel kompatibilis – például tökéletesre szabott fotós táskákkal, vakukkal és más vakurendszer-egységekkel (további információ: lentebb).

Az OM-D E-M1X 2019 februárjának végétől érhető el vázként, 999.990.HUF javasolt fogyasztói áron.

Mint minden Olympus fényképezőgép és objektív, az E-M1X is ingyenes hat hónapos jótállási idő meghosszabbítással kapható6 – ehhez mindössze

a MyOlympus online rendszerébe kell regisztrálnunk: www.my.olympus.eu.

 

Válogatott kiegészítők

Az E-M1X mellett új képkezelő szoftver, valamint új vaku és vezeték nélküli vakuvezérlő egység is bemutatkozik.

 

– „Olympus Workspace” képkezelő szoftver

Ez a program autentikus képmegtekintést és szerkesztő funkciókat kínál – köztük kifejezetten professzionális fotósok számára tervezett munkafolyamat-elemeket. Az Olympus Workspace ingyenesen letölthető mindazok számára, akik rendelkeznek Olympus fényképezőgéppel.

 

– FL-700WR vaku

Az FL-700WR egy nagyteljesítményű vaku, mely vezeték nélküli – rádióhullámokkal vezérelt – vakurendszerbe illeszthető. A vezeték nélküli rendszerben vezérlőként, vagy beépített vevőegységgel ellátott vakuként is alkalmazható. A kisméretű és könnyű kivitel kiváló hordozhatóságot biztosít nagy intenzitás – 42 kulcsszám (ISO 100/m) – mellett. A por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló konstrukció a legkülönfélébb környezeti hatások esetén – például esőben – is megbízható működtetést tesz elérhetővé.

 

– FC-WR vezeték nélküli vakuvezérlő és FR-WR vezeték nélküli vevőegység

Az FC-WR és FR-WR több vakuegység távirányítását teszi lehetővé

a fényképezőgéppel, megbízható vezeték nélküli vakurendszer felépítéséhez. Az FL-700WR vakuhoz hasonlóan por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló kivitellel büszkélkedhet. A vezérlő akár három vakucsoportot, illetve korlátlan számú vakuegységet irányíthat.

 

– Egy kis előretekintés: új, kézből kitartható, szuper-teleobjektív fejlesztés alatt!

Az Olympus ma bejelentette az E-M1X telefotó-képességeinek kiaknázására szánt M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO szuper-teleobjektív fejlesztésének első információit. Szintén fejlesztés alatt áll az M.Zuiko Digital 2x MC-20 telekonverter. Kombinációjukkal kézből kitartható szuper-telefotó képességet kapunk akár 2000mm gyújtótávolság mellett (35mm ekvivalens érték). Ezekkel az új fejlesztésekkel az Olympus tovább bővíti szuper-telefotó kínálatát, a Mikro-NégyHarmad rendszer előnyeinek maximális kihasználása érdekében – mely a briliáns képminőséget,

a könnyű és kisméretű kivitelt, illetve az ebből adódó remek hordozhatóságot jelenti.

 

Az M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO az M.Zuiko PRO sorozat legújabb szuper-telefotó objektívjeként kiváló optikai teljesítményre optimalizálva, kisméretű és könnyű kivitelben, por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló konstrukcióval, illetve a kompakt méreteknek köszönhetően kiváló hordozhatósággal emelkedik ki. Jellemzői között találjuk a beépített 1,25x telekonvertert, mely 1000mm legnagyobb gyújtótávolságot tesz elérhetővé5 (35mm ekvivalens érték). Az objektívbe épített képstabilizátor mellett

a vázba épített 5-tengelyes Sync IS képstabilizátor rendszerrel is kompatibilis, mellyel tökéletes együttműködést tesz lehetővé. A beépített telekonverter kényelmes használatot kínál, kiváló szuper-teleobjektívvé avatva a vadvilág- és sportfotózáshoz is kiváló objektívet. Az objektív várhatóan 2020-ban érkezik a boltokba.

 

Az M.Zuiko Digital 2x MC-20 telekonverter megduplázza az objektív gyújtótávolságát. Kiváló hordozhatóságot biztosít kisméretű, por-, csepp- és (-10°C-ig) fagyálló kivitelével. Csatlakoztatható a még fejlesztés alatt álló M.Zuiko Digital ED 150-400mm F4.5 TC1.25x IS PRO objektívhez, valamint az M.Zuiko Digital ED 300mm F4.0 IS PRO és M.Zuiko Digital ED 40-150mm F2.8 PRO objektívekhez is. Ez a telekonverter a telefotózáshoz megfelelő gyújtótávolság-bővítés mellett ugyancsak megduplázza az alapobjektív legnagyobb nagyítását is – minden eddiginél nagyszerűbb telefotó-makró teljesítményt kínálva. 2019 nyarától kapható!

 

A termékjellemzők bejelentés nélküli változtatásának joga fenntartva. A legfrissebb információk az Olympus weboldalán érhetők el:

www.olympus-europa.com

 

1   Kb. 7,5 fényérték kompenzáció M.Zuiko Digital ED 12-100mm F4.0 IS PRO objektívvel használva, 100mm gyújtótávolságnál (35mm ekvivalens érték: 200mm), félig lenyomott kioldónál stabilizátor használata: kikapcsolva. CIPA szabványnak megfelelően két tengely korrekciójánál („Yaw” és „Pitch”). 2019. Január 24-én érvényes adatok alapján.

2   Por-, csepp-, és (-10°C-ig) fagyálló az Olympus tesztelési körülményei között. Megfelel az IPX1 szabványnak az IEC Standard 60529 szerint.

3   Ajánlott fogyasztói ár

4   Alkalmazott objektív: M.Zuiko Digital ED 45mm F1.2 IS PRO

5   Beépített telekonverter használatával. Legnagyobb rekeszérték: F5.6.

6   A vásárlás helyén érvényes jogok szerinti kötelező jótállási idő meghosszabbítása hat hónappal.

 

A Megérkezett az OM-D E-M1X ! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

AMTS nyereményautó építés(videó)

$
0
0

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét egy autó a fődíj az Automobil és Tuning Show-n! 2014-ben VW EOS kabriót2015-ben Volkswagen Sciroccót2016-ban BMW Z4 Roadster sorsoltunk ki, majd ezt követte két Audi TT: 2017-ben egy kabrió2018-ban pedig egy kupé. A sort pedig vérbeli amerikai vas folytatja idén, egy ötödik generációs Ford Mustang Coupé!

Ahogyan az eddigiekben, idén sem csak maga a nyeremény exkluzív, az pedig vélhetően senki számára nem meglepetés, hogy nem egy gyári modellt lehet majd megnyerni a rendezvényen! Az AMTS hagyományos élő autóépítés programja most is jóval a rendezvény előtt lezajlik, méghozzá nem is akárhol: január végén, a WestEnd City Center szívében felállított AMTS standon alakítjuk át az autót, mindenki szeme láttára élőben, mindössze néhány nap leforgása alatt!

Az átépítés pontos időpontját, valamint, hogy pontosan milyen módosításokat kap az autó, hamarosan megtalálod híreink között!

Az elkészült autót bárki megnyerheti, aki teljes árú felnőtt, vagy családi belépőjegyet vásárol a rendezvényre, akár elővételben, akár a rendezvény helyszínén. Sőt, belépőidet akár a Westendben is megvásárolhatod hoszteszeinktől az építés ideje alatt az AMTS standon, ha éppen arra jársz. Az átépített Ford Mustang pedig márciusban, az AMTS harmadik napján kerül kisorsolásra – addig pedig még sok helyen találkozhatsz majd vele!

Képünk illusztráció, a végleges jármű az építést követően, februárban mutatkozik be!

MIT KELL TENNED, HA MEG AKAROD NYERNI A FORD MUSTANGOT?

Elsősorban csak jól kell érezned magad a Show-n! Elég jól hangzik? Na jó, azért néhány dologra még oda kell figyelned:

  1. Vegyél teljes árú, vagy családi jegyet az AMTS-re (1)), akár online elővételben, akár a Westendben felállított standunkon, akár a rendezvény nyitvatartása alatt a helyszíni pénztárakban.
  2. Látogass ki az AMTS-re március 22-24. között bármikor
  3. Véletlenül se dobd el a belépőjegyedet!
  4. Gyere az AMTS központi standjára az “A” pavilonban és vegyél részt a játékban. (2)
    a. Töltsd ki a nyereményszelvényt, melyen
    – Legyenek pontosan kitöltve a személyes adataid
    – Válaszold meg helyesen a három kvíz kérdést
    – Írd be a jegyen található vonalkód alatt lévő számsort a nyereményszelvény megfelelő rubrikájába.
    b. Érvényesíttesd le a jegyedet a hosteszekkel
    c. Dobd be a kitöltött nyereményszelvényt a gyűjtőládába (3)
  5. Ne dobd el a leérvényesített belépőjegyedet!

(1) A játékban minden online vagy a pénztárakban megvásárolt teljes árú felnőtt napijegy, vagy családi jegy vehet részt. A további kedvezményes belépőkkel (gyermekjegy, Carstyling.hu klubkártyás jegy, csoportos jegy) nem vehetsz részt a játékban. Amennyiben online vásároltad a belépőjegyed, mindenképpen nyomtasd ki és úgy hozd a show-ra, mert a hoszteszek csak ebben a formában tudják majd érvényesíteni! A családi és a felnőtt belépő jegyenként egy darab nyereményszelvény kitöltésére jogosít fel.
(2) A Játékban kizárólag devizabelföldi, magyar állampolgárok vehetnek részt
(3) Amennyiben nincs leérvényesítve a jegyed a nyereményszelvényt nem lehet bedobni a gyűjtőládába

Ugye nem bonyolult? Ha mégis, akkor sincs baj, hoszteszeink a helyszínen mindenben segítenek. A sorsolás 2019. március 24-én 16 órai kezdettel a rendezvény nagyszínpadán kerül lebonyolításra, közjegyző jelenlétében.

NE KÉSLEKEDJ, VEDD MEG AMTS BELÉPŐIDET MOST, OLCSÓBBAN!

AMTS jegyeket vásárolni idén különösen érdemes időben: az elővételes belépővel nem csak a sorban állást kerülheted el, de egyúttal a belépő árából is jelentős mértékben spórolhatsz, egészen 2019. február 28-ig. Vedd meg belépőd online felületünkön egyszerűen és gyorsan, vagy gyere el a WestEnd City Centerbe január végén és vásárold meg hoszteszeinktől!

No és ki tudja… szerencsés esetben lehet, hogy magadat, vagy valamelyik családtagodat pont egy Ford Mustanggal is megleped!

A AMTS nyereményautó építés(videó) bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Viewing all 950 articles
Browse latest View live