Quantcast
Channel: Tesztvilág.hu
Viewing all 950 articles
Browse latest View live

“Wolf Garten sok az egyben”- kerti szerszámokat teszteltünk

$
0
0

 

Végre a felhők elbújtak és ki lehet menni a kertbe kicsit tevékenykedni, de előtte le kell porolni a régi kerti szerszámainkat. Mi most nem ezt tettük, hanem kipróbáltuk a Wolf Garten hosszú garancia idős fanyeleit és a hozzá vásárolható fejeket, a kapától a hólapátig!

Na jó nem a hólapát kimaradt, mert nem nagyon van mit tologatni, de a többiről majd szó esik.

Ami legjobban megfogott és a figyelmemet felkeltette az a 6.000 Ft-os szerszámnyélért a

35 év garancia!

 

 

 

Talán akkor most meg is kockáztatom, hogy egy emberöltő alatt maximum kétszer kell ilyet venni, mert ha pl. “csak” 28 évet bír, a forgalmazó szó nélkül cseréli.

Nem az egész kerti arzenálra értendő a 35 év gari, hanem a legtöbbet nyüstölt részre a fanyélre. Ez a nyél egy ránézésre nem különleges nyél, talán annyi, hogy lakkozott és a végén egy gyorscsatlakozó van, amibe az összes Wolf Garten kerti fej belepasszol.

 

 

Van seprű, de még lombvágó is, sőt lapát a takarításhoz. Nagyon ötletes. Na most be kell vallanom, hogy nem álltam neki lapátolni, se faágat fűrészelni, de viszont pár kiegészítőt lefényképeztem nektek. A fanyél végén a gyorscsatlakozó masszívan fogja a beletolt kiegészítőt. Legyen az a lapát, vagy a lombfűrész.

Nem mindegy szerintem, hogy lötyög, vagy sem a lombfűrész, mert ha igen, akkor nagy valószínűséggel az ide- oda lötyögéstől hamar megadná magát valami.

 

Nem lötyögős a kapcsolat a fej és a nyél között!

Leginkább nekem a feltűnő színei jönnek be, mert ezeket a piros termékeket nem nehéz megtalálni a ledobott fűben sem. A választható és külön vásárolható fejekből meg csak annyit vesz meg az ember, amire szüksége van. Használat után meg levéve kis helyen elfér. Én a kiegészítőket lazán beledobáltam egy nagyobb táskába “oszt gól”!

 

 

 

Azt azért meg kell említeni, hogy rozsdamentes anyagokról és erős műanyagokról beszélünk, ami nem csak a konyhakerti amatőr kertészetre alkalmas, hanem akár az egész napos használatra is. Na most eszembe jutott a Wolf Garten metszőollója, amitől félóra után nem áll be az ember tenyere. Nagyon nem mindegy pl. a szüretelésnél ha több ezerszer kell vágni a szőlőfürtöket.

 

Na de ne rohanjak ennyire előre, mert még a tavaszi munkálatok sincsenek teljességében elvégezve. Mondjuk tőlem nem is lesz, de az más téma.

Jó jó ez a szett, ami számtalan kiegészítővel vásárolható, de nekem leginkább a fenti képen látható “gokart” tetszik a legjobban. Szívesen beneveznék vele egy fűnyíró versenybe, de ilyen szerencsém tuti nem lesz, szóval kiszállok a képzeletbeli gokartomból és mondom tovább a tapasztalatokat.

A külön vásárolható fejek nem az olcsó kategóriát célozzák meg, hanem inkább a tartósságot tartják szem előtt. Így akár 3 000 Ft-tól felfelé is lehet egy fej, de 5-6 ezer is. Függ attól, hogy most egy műanyag lapátfejről, vagy egy edzett acél lombfűrészről. Na akarjátok, hogy mindennek leírjam az árát, pedig mindig megteszem a teszteknél. Menjetek fel a forgalamzó weboldalára és ott mindent meg lehet találni a kapától a fűmagig! Csak éppen egy hideg sört nem, ami a kerti munka után jól esne.

 

 

 

A “Wolf Garten sok az egyben”- kerti szerszámokat teszteltünk bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


Lelepleződtek a jubiláló Open Road Fest titkai

$
0
0

 

Vidám hangulatú Sajtótájékoztatón leplezték le a Harley-Davidson Open Road Fest attrakcióit. Az eseményen a rockzene hazai kiválóságai is képviseltették magukat. Az EDDA Művek, a Karthago, az Ivan and the Parazol és Karácsony James is örömét fejezte ki és megtiszteltetésnek tartja, hogy meghívást kaptak a jubileumi fesztiválra, amely június 5. és 9. között dübörög majd Alsóörsön. Az elmúlt 20 év mérlege: közel 500 000 látogató a világ 58 országából, több mint 260 000 liter sör, 26 külföldi sztár és számos hazai nagyágyú.

 

„Mint a fesztiválon legtöbbet fellépő zenekar, azt hiszem mi már minden bulit láttunk, sőt olyat is megéltünk, ami minimum duplát ér – a színpad mögötti élményekről nem is beszélve. Annyi biztos, hogy  sok nagy csoda született Alsóörsön” – mondta el Pataky Attila.

 

 

Az EDDA Művek mellett két szülinapos banda, az idén 40 éves Karthago és 30 éves Tankcsapda is színpadra áll. Karácsony James ezúttal egy izgalmas múltidézó rock’n’roll performacióban fog színpadra állni a fiatal tehetségek, az Ivan and the Parazol vendégeként, de Alsóörsön zúz majd Ganxsta Zolee és a Kartel, az AWS és természetesen a két külföldi headliner, a Europe és a Rock Hangja, a legendás Glenn Hughes aki a Deep Purple életérzést idézi meg. A fesztiválozók összesen közel 30 koncerten tombolhatnak majd.

 

 

„Hihetetlen, hogy elrepült ez a 20 év, az emlékeket és élményeket szinte lehetetlen összeszámolni. Reméljük még legalább ennyit sikerül megélnünk! – mondta el Dobai Attila, a fesztivál főszervezője. 2019-ben is megszervezzük a már szinte hagyományossá vált Nyerj egy Harley-t játékot, ahol bárki egy csúcskategóriás motorral lehet gazdagabb. Ehhez nem kell mást tenni, mint letölteni az Roll.world applikációt, beolvasni a nyerj.openroadfest.hu oldalán található QR kódot, fotózni és a képet nyilvánosan közzétenni a Facebookon, és persze részt venni a fesztiválon! A mottónk most is ugyanaz: mindegy mivel érkezel, lehet egy Harley-val távozol!

A kerek szülinap örömére a fesztivál hivatalos himnuszt is kapott a Xenon zenekar jóvoltából. A lóerőket és féktelen szabadságot idéző Futnak a Csíkok című szám egy fesztivál életérzést idéző klippel egészül ki, amellyel mostantól mindenki bátran hangolódhat.

 

Az Open Road Fest azonban ezúttal sem csak a zenéről és motorokról szól majd. Lélegzetelállító kaszkadőr show, légi parádé és Freestyle Motocross bemutató is várja a közönséget.

A tavalyi nagysikerű Timbersports bemutató után idén már a nemzetközi bajnokságnak ad otthont a fesztivál, amely a sportfavágók egyik legkeményebb megmérettetése. A profi versenyzőknek hat számban kell teljesíteniük, amelyek mindegyike nagyfokú technikai tudást, precizitást és erőt igényel – mondta Szeremley Csaba, a STIHL képviselője, hozzátéve, hogy a közönségkedvenc motormosást sem kell majd nélkülözni, Gáborecz István faszobrász által pedig újabb utast készít majd az Alsőörs főterétre kiállított Fat Boyhoz.

Már csak néhány hét és kitárulnak a kapuk, hogy egy minden eddiginél felejthetetlenebb, igazi szülinapi ünneplés vegye kezdetét. Addig is mindenkit arra buzdítanak a szervezők, hogy csatlakozzanak hozzájuk a Szeretethíd jótékonysági megmozdulásban és támogassák a Magyar Mentőmotor Alapítvány áldozatos munkáját, melyet támogatói jegyek megvásárlásával tehetnek meg ITT.

20.Harley-Davidson Open Road Fest – 2019.06.5-9., Alsóörs

Feel the Freedom!

A Lelepleződtek a jubiláló Open Road Fest titkai bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Betegség miatt lemondta fellépését Glenn Hughe

$
0
0

 

Betegség miatt lemondta koncertjét Glenn Hughes, aki Alsóörsön az Open Road Festen lépett volna fel. Orvosi utasításra a zenekar menedzsmentje az összes májusi, és a júniusi turnédátumokat, köztük a magyarországi fellépést is törölték.

„Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!”  – Open Road Fest szervezők

A fesztivál programjairól bővebben: http://www.openroadfest.hu/programok/

  1. Harley-Davidson Open Road Fest, június 5-9. Alsóörs, Balaton

Feel the Freedom!

A Betegség miatt lemondta fellépését Glenn Hughe bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Megjelent az Olympus Tough TG-6 fényképezőgép

$
0
0

Itt a teljesen új fejlesztésű, masszív Olympus Tough TG-6 fényképezőgép: bármilyen akcióra készen

 

  1. május 22, Hamburg – A Tough TG-6 fényképezőgéppel az Olympus a Tough sorozat új csúcsmodelljét mutatja be. A Tough név a teljesen időjárásálló, víz alatti használhatóságot biztosító, illetve az ütésnek és más behatásoknak ellenálló Olympus fényképezőgépeket fémjelzi. Az új TG-6 azonban már nem csak az Olympus népszerű, akciódús kalandokra szánt jellemzőivel – például a Field Sensor System rendszerével – valamint a legkisebb részleteket és ragyogó színeket visszaadó képminőséggel büszkélkedhet, hanem számos új fejlesztéssel és új tulajdonságokkal is. Ezek közül is kiemelkedik az új víz alatti fotózásra optimalizált felvételi módok, a még sokoldalúbb makrófotó-opciók, valamint a megnövelt felbontással szemet gyönyörködtető megjelenítést biztosító kijelző.

A TG-6 július elejétől kapható, új és rendkívül praktikus kiegészítőkkel együtt a Tough fotós rendszer lehetőségeinek széleskörű bővíthetőségét kínálva.

 

 

Lenyűgöző ellenálló képesség mindenféle környezetben: kalandokra tervezve

A Tough sorozat és a TG-6 csúcsmodell fejlesztésének célkitűzése egy kézre álló, megbízható társ megalkotása az embert és gépet próbáló környezetben történő használatra optimalizálva: vízálló1 15 méter mélységig, porálló1, ütésálló1 akár 2,1 méter magasságból történő leejtés esetén is, törésálló1 100 kg terhelésig, valamint fagyálló1 -10°C hőmérsékletig, illetve dupla védőlencsés objektív-kialakítást kapott a tökéletesen páramentes használhatóság érdekében. Az új LB-T01 levehető objektívvédő hatékony védelmet kínál a karcolások ellen, valamint a PT-059 búvártok akár 45 méter vízmélység esetén is biztosítja fotók és videók rögzítését (mindkét kiegészítő külön kapható).
A nagy népszerűségnek örvendő Olympus Field Sensor System segítségével helyadatokat, mélységet és magasságot, valamint levegő- és vízhőmérsékletet is menthetünk a fotók és videók kiegészítő adataiként.

 

Kiváló képminőség a különösen fényerős objektívnek, a nagysebességű érzékelőnek és az Olympus legújabb fejlesztésű képprocesszorának köszönhetően

A kategória élvonalát képviselő F22 zoom objektív, illetve a rendkívül gyors, hátsó megvilágítású, nagyérzékenységű CMOS képérzékelő által a TG-6 fantasztikus képek és videók készítésére alkalmas. Az új digitális telekonverter a 4x optikai zoomfaktort megduplázza – tehát akár 8x zoom használatát teszi lehetővé. A képszenzor üvegén található tükröződésmentesítő (AR) bevonat segít a szellemkép és a becsillanás hatásainak csökkentésében, míg a profi fotósoknak szánt OM-D E-M1X fényképezőgépből származó TruePic VIII képprocesszor a képzaj redukciójában és a gyenge kontraszttal jellemezhető képterületek felbontásának növelésében nyújt hathatós segítséget. A RAW képmentés által a TG-6 biztosítja a szerkesztés lehetőségét az Olympus Workspace, illetve más, a TG-6 RAW fájlokat támogató képszerkesztő szoftverrel.

 

Egyedülálló makrórendszer a tökéletes közelképekhez – akár 1 cm tárgytávolsággal

A Tough TG-6 a lélegzetelállító közelképek készítéséhez fejlett, sokoldalú makrófelvétel-rendszert biztosít, melynek köszönhetően átléphetünk az emberi szem számára látható világ korlátain. Mindössze 1 cm tárgytávolsággal és 7x3 legnagyobb nagyítással a fényképezőgép a mikroszkopikus világ csodáiról lenyűgöző minőségű felvételek készítését teszi lehetővé. A makrórendszer négyféle felvételi móddal rendelkezik: a Microscope, Microscope Control, Focus Bracketing és Focus Stacking módokkal. A Focus Stac

Újdonságok: a TG-6 és a TG-5 összehasonlítása

> Új LCD monitor 1,04 millió képpontos felbontással a még részletgazdagabb megjelenítésért

> A beépített 2x digitális telekonverternek köszönhetően 8x legnagyobb zoomfaktor

> Tükröződésmentesítő (AR) bevonat a szenzort védő üvegen a szellemképek és a becsillanás ellen

> Focus Stacking üzemmód választható felvételszámmal a teljes képet átfogó élességállításhoz (3 és 10 közötti felvétellel)

> A makrófelvétel-készítés már P és A módokban is elérhető: a lencsétől akár 1 cm távolságra

> Új Underwater Microscope felvételi mód a lencsétől akár 1 cm tárgytávolságra

> A korábbi Underwater WB fehéregyensúly beállításhoz képest már háromféle beállítás érhető el (a vízmélységtől függő fényviszonyokra optimalizálva)

> Állóképek készítésénél dátumbélyeg funkció használható

king felvételi mód 3-10 felvétel készítésével finomhangolja a témák élességét és más beállításokat a sokoldalú felhasználhatóság és a még pontosabb végeredmény elérése érdekében.

 

Átfogó beállítást kínáló víz alatti felvételi módok és kiegészítők széles választéka a felszerelés bővítéséhez

A víz alatti felvételkészítés lehetőségeinek további bővítése érdekében a Tough TG-6 ötféle víz alatti felvételi módot kínál: az Underwater Wide, Underwater Snapshot, Underwater Macro, Underwater Microscope és Underwater HDR módokat. Az egyes felvételi módok a beállításokat a különféle témáknak megfelelően optimalizálják. A népszerű Underwater White Balance mód háromféle beállítási lehetőséggel gazdagodott, melynek köszönhetően a nagyobb mélységekre jellemző környezetnek megfelelő színkorrekció is választható. A körkörös halszemeffekt eléréséhez az új, opcionális FCON-T02 halszemkonverter áll rendelkezésünkre – a kiegészítők által kínált széleskörű felhasználhatóság további bővítését kínálva.

 

Árak, elérhetőség, jótállási idő meghosszabbítás, valamint víz alatti tippek és trükkök a MyOlympus weboldalon

Az új Tough TG-6 piros és fekete színben, az új kiegészítők mellett (a lentebb látható lista szerint) 2019 júliusának elejétől kapható, 149.990.- HUF javasolt fogyasztói áron.

A már így is nagyszerű ár-érték arányhoz a hat hónapos jótállás-kiegészítés társul4, ehhez mindössze a gép regisztrálása szükséges a MyOlympus rendszerében: www.my.olympus.eu.

A búvárkodás szerelmesei további információt, tippeket és trükköket kaphatnak a Tough! sorozat fényképezőgépeivel a víz alatti világ  lenyűgöző felvételekkel történő megörökítéséhez a www.olympus.eu/underwater weboldalon.

 

Új kiegészítők a Tough rendszer bővítéséhez

A Tough fényképezőgépek egy sokoldalúan – például vízálló konverterekkel, védőtokkal, illetve a mélyebb merülésre való búvártokkal – bővíthető fotós rendszer alapját képezik. Mindegyik kiegészítőt olyan masszív ellenálló képesség jellemzi, mint a fényképezőgépek, amelyekhez az Olympus mérnökei tervezték.

A TG-6 csúcsmodell megjelenésével együtt az alábbi új kiegészítők is bemutatkoznak:

 

  • PT-059 búvártok az akár 45 méter mélységben is gondtalan fotózáshoz és videofelvétel-készítéshez. A fényképezőgép vezérlőtárcsája a búvártokban is használható, így egyszerűen finomhangolható az expozíció korrekció a víz alatti témáknak és környezetnek megfelelően. Két külső (UFL-3) vakuegység is csatlakoztatható a búvártokhoz, így többvakus rendszerrel dolgozhatunk, kifejezetten kompakt méretben.

Új Tough kiegészítők:

Tough TG-6 + PT-059

Touch TG-6 + CSCH-127

Tough TG-6 + LB-T01

Tough TG-6 + FCON-T02

UC-92 akkumulátortöltő

  • CSCH-127 szilikon váztok a fényképezőgép felületeinek karcolás elleni védelméhez – mely ráadásul megnövelt tapadást biztosít a biztos tartáshoz, például téli, vagy vízi sportok közben. LG-1 LED fényvezetőt, illetve FD-1 vakudiffúzort is felhelyezhetünk a gépre a váztokkal együtt.
  • LB-T01 objektívvédő az optika frontlencséjének karcolás és szennyeződés elleni védelmére. A védőlemezek nyitása-zárása egyszerűen, az él elforgatásával végezhető – mely akár kesztyűvel is gondtalan használhatóságot biztosít.
  • FCON-T02 halszemkonverter a körkörös és az átlós halszemeffekt közötti gyors és egyszerű váltáshoz. A konverter használatához a külön megvásárolható CLA-T01 konverter adapter használata is szükséges.
  • UC-92 lítium-ion akkumulátortöltő az LI-92B Tough fényképezőgép-akkumulátor kb. 2,5 óra alatt történő teljes töltéséhez a gép USB csatlakozóján keresztül.

A Tough! TG-6 jellemzőiről és kiegészítőiről további információ a www.olympus-europa.com/tough oldalon érhető el.

A termékjellemzők bejelentés nélküli változtatásának joga fenntartva. A legfrissebb információk az Olympus weboldalán érhetők el:

www.olympus-europa.com

1 Vízálló a 8. JIS/IEC (IPX8) védelmi osztálynak megfelelően (az Olympus tesztelési eljárásai alapján). Porálló a 6. JIS/IEC (IP6X) védelmi osztálynak megfelelően (az Olympus tesztelési eljárásai alapján). Ütésálló a MIL-STD810F szabvány szerint (az Olympus tesztelési eljárásai alapján). Fagyálló és törésálló az Olympus tesztelési eljárásai alapján.

2 A legnagyobb látószögnél – 25mm (35mm ekvivalens érték)

3 35mm ekvivalens érték

4 A vásárlás helyén érvényes jogok szerinti kötelező jótállási idő meghosszabbítása hat hónappal

 

 

A Megjelent az Olympus Tough TG-6 fényképezőgép bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Szerdán kezdődik a jubileumi Open Road fest

$
0
0

 

Motorosok ezreivel dörren be a fesztiválszezon Alsóörsön

Szerdán huszadik alkalommal nyílnak ki a kapuk, hogy a motorok, zene és szabadság szerelmesei együtt indítsák be a szezont. Június 5. és 9. között Alóörsön pörgeti majd a hangulatot többek között a EUROPE, a Tankcsapda, a Karthago, az EDDA Művek, az Ivan and the Parazol, és az Anna and the Barbies is. Idén is elárasztják a Balaton partját a vasparipák egy felejthetetlen felvonuláson, de lesznek vezetett túrák, kaszkadőr show, freestyle motocross, légi parádé és számtalan egyéb izgalmas napközbeni program. Sőt a legszerencsésebb fesztiválozó egy vadiúj Harley-val gazdagodva tér haza.

A leghíresebb visszaszámlálás és a legvadabb magyar rockerek

 

 

A 20. Harley-Davidson Open Road Fest zenei palettáján olyan ikonok szerepelnek, mint a 30 éves Tankcsapda, a 40 éves Karthago, az Edda Művek, az Ivan and the Parazol Karácsony James-szel kiegészülve, Anna and the Barbies, Ganxsta Zolee és a Kartel, AWS és persze a hab a tortán, a leghíresebb visszaszámlálását jegyző svéd EUROPE zenekar. De a buli természetesen a koncertek után sem ér véget.

Extrém fazonok, a legújabb generáció és vonulás a Balaton partján

 

 

A zene mellett a látványos attrakciók is főszerepbe kerülnek a jubileumi eseményen. Erdős Csabi minden eddiginél extrémebb kaszkadőr show-val készül, de lesz freestyle motocross bemutató, légi parádé és ismét mindenkit elkápráztat majd a Gravity Academy. A legkisebbek is kiemelt szerepet kapnak, lábbal hajtható motorjaikra pattanva nevezhetnek a Kids Race-re, amelyet ezúttal egy igazi motoros fenegyerek, a Tankcsapda gitárosa, Sidi rajtoltat el. A Motor Show Budapest Gála keretén belül kiderül, melyik a legszebb épített motor Alsóörsön, de lesz Stihl motormosó, láncfűrészes szobrászat és Timbersport bajnokság is. A fesztivál ideje alatt 2 vezetett túrához csatlakozhatnak az érdeklődők, szombaton pedig minden idők legvidámabb motoros felvonulására készülnek a szervezők.

Idén is mindegy, hogy ki, mivel érkezik…

…mert van, aki egy vadiúj Harley-val fog távozni, hiszen egy Harley-Davidson Street 750 talál gazdára a fesztiál hivatalos nyereményjátékában. A Harley-Davidson Múzeum különleges relikvia gyűjteménnyel várja az érdeklődőket. Akik pedig próbára tennék a legújabb vasparipákat, azok tesztvezetéseken vehetnek részt.

A jubileumi rendezvény számos meglepetéssel, tűzijátékkal és felejthetetlen élményekkel készül. Már csak a szikra hiányzik és berobban a buli!

20.Harley-Davidson Open Road Fest – 2019.06.5-9., Alsóörs

www.openroastfest.hu

A Szerdán kezdődik a jubileumi Open Road fest bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Wolf Garten a vasárnapi fűnyíró

$
0
0

Sziasztok!

Igen, vasárnapi fűnyírót fogunk most nektek bemutatni. És nem csak ez az egy érdekessége van a Wolf Garten fűnyírónak, hanem az is, hogy akkumlátorral működik!

Wolf Garten akkumlátoros vágó, gyűjtő, mulcsozó fűnyíró, 135.900Ft-ért!

Igen, midhárom témára bevethető, így joggal mondhatjuk, hogy 3:1-ben fűnyíró a

72V LI-ION POWER 37

 

 

 

Nem is kell nagyon körülírni a gépet, mert mindenkit csak egy dolog érdekel, mégpedig az akkumlátoros hajtás. Nem tagadom engem is ez érdekel leginkább. Szinte azt mondom, hogy a vágás magasság állíthatósági fogozatok, vagy a vágás szélesség és a pange anyaga nem is érdekel. Na jó érdekel az is, de kezdjük a töltésnél.

 

Nem egy könnyű akksi van a fűnyíróhoz, ami egy univerzális akksi, mert több Wolf Garten géppel kompatibilis.

Feszültsége: 72 V
Kapacitása: 2.5 Ah / 180 Wh

Töltési idő 6 óra

 

Az alábbi termékekkel kompatibilis az akkumlátor

WOLF-Garten 72 V LI-ION POWER 55 H Szett

Wolf Garten 72V Li-On power 30T SET – Fűkasza

WOLF-Garten LI-ION POWER 40 akkus fűnyíró 

WOLF-Garten 72V LI-ION POWER 34 Akkumulátoros fűnyíró

WOLF-Garten 72V LI-ION POWER 37 Akkumulátoros fűnyíró

Wolf Garten akkumulátoros lomb fúvó – Power 24B SET

 

 

A fűnyíró háza műanyag. Személyszerint nekem a fémházas fűnyírók jobban bejönnek, de már egyre kevesebb ilyennel találkozhatunk az üzletekben. Minden lehetséges helyet átvesz a műanyag. Persze van ahol ez jó és praktikus, de tudjuk, hogy ezek nem lebomló anyagok. Szóval a ház műanyag. Ettől függetlenül nem lehet érezni a fűnyíró tolásakor, vagy a fordításkor, amikor leginkább a hátsó kerekeken van a súly, hogy csavarodna vagy labilissá válna a kaszni. A tisztítása is könnyebb szerintem. Dehát ki szokott fűnyírót tisztítani? Ugye kevesen vagyunk így ezzel és én sem tartozom ebbe a szűk halmazba. A gépnek, mint a többi fűnyírónak, ennek is biztonsági az indítása, vagyis csak akkor indul, ha karon lévő kis gombot benyomjuk és közben behúzzuk az indító kart, ami ugyanolyan, mint a benzines fűnyíróknál, vagyis a hagyományos régi pöfögőseknél.

 

Van még az akkumlátornál is egy sárga kis “kulcs” amivel nem csak áram alá tudjuk tenni a gépet, hanem a kulcs kihúzásával a gyerekek még véletlenül sem tudják beindítani a fűnyírót. Ez nagyon jó dolog!

 

Nem kell berántani, rángatni, hogy beinduljon! Ez az igazi haszna és az, hogy akár vasárnap is nyírhatjuk a füvet, mert nem lesz se benzin szag, se hangzavar a környéken. Nem mondom azt, hogy az akksis Wolf Garten fűnyíró hangtalan, mert nem az, hiszen itt is van hangja a késeknek és a motornak, de elenyésző a robbanómotoros társakhoz képest.

Szerintem ez a hang elviselhetően halk és nem zavarja a szomszédot. Tehát lehet akár vasárnapi fűnyíró is, ha éppen úgy hozza a kedvünk, de inkább pihenjük én azt mondom!

37 cm vágószélesség, erre utal a WOLF-Garten 72V LI-ION POWER 37 név is.

Teljesítménye 550Watt.

 

A fűnyírás közben jön rá az ember az apróságokra. Pl olyan jó lenne, ha önjárós lenne, mert akkor könnyebben menne a munka, bár tudom, hogy mindez a fűnyíró akkumlátor kapacitására és a gép súlyára lenne leginkább hatással. Teljesen könnyen lehet szállítani a villanymotor súlya ellenére is, mert van egy jó kis hordozó fül a fűyíró felső részén az akkumlátor nyílás mögött. Most van aki megkérdezné, hogy “minek cipelni, amikor kereke van?” Teljesen igaza van, de amikor a pincéből fel kell vinni, vagy a kocsiba betenni, amikor visszük ki a telekre, akkor bizony jobb így megfogni, mert be kell tartani a mondást, hogy házas asszony és fűnyíró szoknyája alá nem nyúlunk! Kényelmesen be lehetett állítani a kar dőlésszögét, így több pozíciót lehet beállítani kedvünk szerint. Mindegy, hogy csak 150, vagy akár 2 méter magas vagy.

 

 

Óvatosan az autós szállításnál!

És ez igaz még akkor is, amikor ki van kapcsolva a gép, mert az ördög nem alszik. Itt ugye ha benne van az akksi, akkor fő a biztonság. Ezért a legjobb ha külön van az akksi a géptől és a használat előtt tesszük csak be. Ez teljesen egyszerűen egy kattintással sikerül is és az akkumlátor védő fedél lecsukása után már el is szeparáltuk a portól és a fűszálaktól, habár ennek nagy jelentősége szerintem nincs. Az akkumlátor a használat alatt nem forrósodott fel, vagyis mondhatnánk azt is, hogy bírja a strapát. Kb. mi egy jó fél órát használtuk és nem merült le ennyi idő alatt. Nem akartam üresjáratban pörgetni addig, amíg le nem merül, mert teljesen más érték jött volna ki úgy, mint terhelés alatt, amikor vágja a füvet. De változhat a teljesítmény attól is, hogy mennyire nagy és dús füvet akarunk vágni. Minden az akkumlátor kapacitására van hatással. A gyártó szerint akár 250 nm területet is le tudunk nyírni egy töltéssel, ami azért nem kevés.

Nem kell megíjedni, mert viszi a füvet, mintha az élete múlna rajta!

Igazi öröm vele dolgozni és amikor hátranéztem egy egységes és szép eredményt láttam. Mi a fűnyíróhoz nem kaptunk fűgyűjtőt, ami a képeken is látszik, de mindenki megnyugtatására természetesen tartozék. Már be voltatok parázva, hogy gereblyézni kell a levágott füvet. A fűgyűjtő egyébként 35 liter űrtartalmű.

 

 

A vágás magasságot hat fokozatban tudjuk állítani a bal oldali karral, hogy akár a kopaszfej mérettől az 10-12 cm magasságú vágásig is szabályozni tudjuk a fűnyírást.

A fűnyírás öröm volt!

Összességében egy nagyon praktikus fűnyíró és az sem elhanyagolható, hogy vasárnap se zavarunk vele senkit a telken. Elkerüljük a végzetes kábelvágást és az ebből származó baleseteket, kellemetlenségeket! A váz tartós műanyag és akár esőben is nyrhatunk, mert az akkumlátor zárt térben van, szóval letelt a kábeles és a pöfögő fűnyírók ideje!

 

Az tetszte kapott elektromos fűnyíróról IDE kattintva olvashattok!

 

A Wolf Garten a vasárnapi fűnyíró bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

A legjobb szabadidőpark 2019-ben, a Robinson Szigetek

$
0
0

Hatalmas fába vágta fejszéjét a Nógrád megyei Robinson Szigetek Kemping, hiszen egy nem mindennapi szabadidőpark gondolata mára már valósággá vált.

 

 

A Szécsény mellett található kemping eddig sem panaszkodhatott, hiszen csodálatos környezetben és az Ipoly holtág rendszereinek szívében valódi kis paradicsomra találhatott az, aki arra járt turistaként, vagy akár horgászni. Személy szerint én mindkettőt tapasztaltam és rengeteg olyan dolog van, ami jogossá teszi a kijelentést, hogy a

2019-es év legjobb családi szabadidőparkja, a Robinson Szigetek!

Ne kérjétek, hogy mindenre külön kitérjek, mert annyi a látnivaló, hogy azt csak személyesen lehet leginkább megtapasztalni.

A Robinson Szigetek területe és elhelyezkedése:

Info:

A Robinson szigetek 4 km távolságra helyezkedik Szécsény város központjától, az Ipoly és a 22. számú főútvonallal határolt „NATURA 2000” természetvédelmi területen. Ma két a 3,5 hektáros tó és közel a 2 km hosszan tekergő Ipoly holtágak rendszere számos vízimadárnak és növénynek ad pompás élőhelyet. Könnyen megközelíthető jól járható, karbantartott, makadám köves földúton személyautóval, illetve autóbusszal vagy akár kerékpárral. A távolsági autóbuszjárat a városközpontban áll meg, a személyvonat úgyszintén, innen gyalogosan lehet megközelíteni a tábort.

Igen látható, hogy Budapesttől kb. 1,5-2 óra alatt megközelíthető a kemping és a 22-es főúttól még nagyjából 2 km a terület. Az út befelé már nem egy sztráda, de télen-nyáron járható. Ilyenkor nyáron csak lépésben tudtunk bemenni, mert porzik rendesen az út, és ki az aki szereti a gyalogosokat, bicajosokat porfelhőbe burkolni? Senki.

Mi egy ISUZU D-MAX tesztautóval érkeztünk, aminek meg se kottyant a döcögős út. Gyorsan ki is dekoráltam a környéket és le is fényképeztem, mert egy későbbi teszt cikk alanya lesz.

 

Info:

Információink szerint az idén elkezdődik a szilárd útburkolat kiépítése, ami megkönnyíti a közlekedést

Szóval a terület hatalmas, 600.000 nm, a szíve-lelke a kemping, tehát még azt is el kell érni. Ez a pár száz méter maga a csoda a pesti ember szemének, mert olyan élővilág van itt, hogy azt elmondani csak Darida Tibor fotográfus tudná. A képein keresztül meg tudom mutatni azt, ami leírhatatlan.

Tibi egy nagyon lelkes fotós, akit leginkább a természet szeretete mozgat. A képei magukért beszélnek.

 

 

 

 

Ahol ilyen élővilág van ott csak jó lehet pihenni. Nem permeteznek, nincsenek nagyfeszültségű villanyoszlopok, tehát egy igazi háborítatlan mesevilág, ahová bárki bepillanthat.

 

Lassan beérünk a kemping bejáratán, amikor már látható mindkét nagy tó, az 1-es és a 2-es is. Itt már az ember a szemét kapkodja jobbra balra. Szépen kialakított parkolók , központi helyiségek, mosdók, kölcsönző.

Itt már a horgászokat is meglátjuk, mert azokból itt mindig van. Nem csak hazai, de szlovák horgászok is előszeretettel jönnek ide a szabadidejük eltöltésére. Persze országos és nemzetközi halfogó versenyek is vannak évente több alkalommal. A tavak mellett elhaladva baloldalon láthatjuk a június 14-én átadott kalandparkot, aminek a sajtótájékoztatójára és az ünnepélyes megnyitójára is meghívást kaptunk.

A megnyitón nagyon sokan voltak és mindenki elégedetten mosolygott, de leginkább Varga Béla, a Robinson Szigetek szabadidőpark ügyvezetője, hiszen biztosan nagyon várta ezt a napot. Gyorsan szelfiztem vele egyet és sok sikert kívántam a további munkájához és még több elégedett vendéget.

 

Varga Béla a Robinson Szigetek kemping ügyvezetője balról

Ettünk-ittunk mulattunk, de azért ne menjünk el a halak mellett, hiszen kapitális méretű bajszosok vannak a vízben. 17-20 kg-os pontyok, harcsák, csukák, balinok, sügérek bújnak meg a vízrendszerben. Szóval ez tuti, mert magam is fogtam itt pontyot és harcsát is. Persze természetesen én is híve vagyok a Fogd meg és engedd vissza elvnek, ezért vissza is engedtem.

Az alábbi képen egy lelkes horgász van, aki idén áprilisban még a kalandpark elkészülte előtt fogta ki ezt a szép pontyot.

 

 

HORGÁSZAT

A két tavunk és a szigeteinket “körbeölelő” Ipoly holtágak tárt karokkal várják a horgászokat. A táborunk már több neves horgászversenynek is adott otthont, emellett szigetünket a pergető horgászok paradicsomaként tartják számon.

RENDEZVÉNYEK-CSAPATÉPÍTÉS

Legénybúcsú, születésnap, céges rendezvény, baráti bográcsozás? Van még egyéb megvalósítható ötlete? Mi minden rendezvényre vevők vagyunk!

 

 

SPORTOLÁSI LEHETŐSÉG

A sok víz és a holtágak csatorna rendszere kedvez a vízi sportoknak, míg a zöld területek pl.: edzőtáboroknak, labdajátékoknak nyújtanak megfelelő helyszínt.

2018-2019-ben épült canopy tárcsás csuszka és akadályverseny pályánk pedig az igazán bátrak számára nyújtanak ideális sportolási lehetőséget.

 

TÁBOROZÁS-KEMPING

35 darab faház, 2 db közösségi ház és számos sátorhely áll minden kedves vendégünk rendelkezésére. Szigetünk ideális helyszín táborok számára.

 

 

ESKÜVŐ

Életre szóló esemény a természet lágy ölén?
Az ifjú pár kéréseire minden megoldható: Szertartás, esküvői menük, dekoráció, party sátrak, élőzene, fotó-videó felvétel, szállás, zártkörű rendezvény és minden más, amit igény szerint szeretnének.

 

 

GONDTALAN PIHENÉS

Egyszerűen csak pihenésre vágyik? Egyedül vagy csoportosan? Nálunk ez is megoldható! Központban a természettel, távol a technikától és mégis közel egy kellemes történelmi kisvároshoz: a Hollókő Ipolytarnóc turisztikai tengely mentén.

 

A terület feltűnően tiszta, ami nagyon jó. Vannak kihelyezett kukák, így aki nem akarja a szemetet hazavinni, az itt bedobhatja, de azért én azt mondom, hogy tegyük egy zacskóba és dobjuk az otthoni kukába. Nekünk ez semmiség, de egy ekkora terület rendbetartásánál, már nagy segítség. A faházak zárhatóak, szúnyoghálós ablakokkal felszereltek. Áram sajnos nincs a házakban, csak a központi helyiségekben, ahol a mosdók, hűtők, mosogató, valamint étkezésre, bandázásra kialakított hely van. Itt akár 20-30 ember is kényelmesen elfér.

A házak között akár mezítláb is lehet közlekedni, mert nincsenek szúrós, tüskés gazok, így tényleg átszellemül az ember a nomád világba. Az egyik nagy sikere a helynek, hogy az emberek elfelejtik a mobiltelefon nyomkodását és beszélgetnek, grilleznek, egymással. A naplemente pedig elfeledtet minden hétköznapi gondot, ami a Robinson Szigetek területén kívül maradt!

 

 

 

Összességében a Robinson Szigetek kemping egy nagyon nyugodt, barátságos és kellemes hely az aktív és a passzív pihenést kedvelőknek egyaránt.

Mi mással tudnám befejezni, mint amit Varga Béla mondott arra a kérdésemre, hogy mit jelent neki a Kemping:

Földön, vízen, levegőben!

Sok sikert hozzá, hamarosan találkozunk!

A A legjobb szabadidőpark 2019-ben, a Robinson Szigetek bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Lumix DC-G9L kompromisszumok nélkül

$
0
0

Sziasztok!

Már jó régen nem írtunk Lumix gépekről, de mondhatjuk, hogy ebben a melegben megtört a jég és nem csak Lumix vázat, hanem objektíveket és két telekonvertert is kaptunk. Majdnem úgy éreztük, mintha Karácsony lenne.

Lumix DC-G9L

 

A termékek a szokott gyári dobozban érkeztek és láthatóan már nem mi voltunk az elsők, akik “élvezkedhettek” a G9 adta lehetőségekben.

Számtalanszor elhangzott a “Nem DSLR, hanem MILC”. Leginkább mindenki erről ír, vagy beszél, de könyörgöm ezt felejtsük már el, mert aki valamit is konyít a fotózáshoz és profi gép vásárlás mellett dönt, az úgy is tudja miért vesz egy DSLR-t és miért egy Milc gépet. Szóval én nem fogom ezeket a dolgokat ezredjére leírni. Mindenki tudja mi a csattogós lepke és a plüssmaci között az eltérés. A Lumix DC-G9L a plüssmaci!

 

 

A vázon kívül kaptam egy fix 200 mm,  f.2,8 -as fényerejű és egy 100-400-as zoom obit. Ez utóbbi már nem fix fényerejű, hanem f4-6.3-ig.

Ja és majdnem elfelejtettem egy 12-60mm -es obit is kaptam, de bevallom, hogy igazán nem ezt használtam, hanem a fix 200-at és a 100-400 zoom obit.

A fix 200-ashoz egy 1,4 szorzós telekonvertert, amíg a másik obihoz egy 2,0 szorzós konvertert.

Ez azért jó kis frissítés a Pana rajongóknak. Persze ezután gyorsan piacra dobta ugyanezt a konvertert az Olympus is, szóval csak nekünk felhasználóknak jó ez a verseny, mert lenyomja az árakat, amik így is elég húzósak. Bevallom időre van szükség mire az ember megszokja a vázat és úgymond vakon is pillanatok alatt reagál az ember helyzettől függően. Legyen az sportfotó, vagy esküvő. Nincs idő azon gondolkodni, hogy hogyan is kell beállítási módot változtatni. Szerencsére a gombok testreszabhatóak, de én ezzel nem foglalkoztam, mert, hogy jó nekem a gyári alapbeállítás is. Tévedtem, mert ahány ház annyi szokás, és ez itt is igaz lett.

 

A Lumix DC-G9L fogásra és kényelemességre nem sokat változott az elődökhöz képest. Ha 1-től 10-ig kellene pontoznom, akkor gondolkodás nélkül adnám a 8 pontot, még úgy is hogy a markolat alatt a kisújjam lelóg, de valljuk be ez mindegyik milcnél így van, amin nincs portrémarkolat. Szóval akkor ez sem lehet igazán negatív dolog, csak egy észrevétel.

Megmondom őszintén, hogy nekem van egy kis rossz szájízem a váz műanyagával kapcsolatban. Tudom, hogy pont nem ez a leglényegesebb, hanem a beltartalom, de nekem valamiért az anyaga nem a prémium kategóriát jellemzi, pedig maga a váz tudása igenis a prémium kategória. A gombokat könnyű kezelni és a tárcsák nem lötyőgősek. Minden kézre esik, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.

 

Ami nagyon jó és ezeket kezdem is sorolni, hogy a kereső OLED! Na azért az odaver rendesen. Lehet a konkurenciáknak utánozni, vagyis fel kell kötni azt a bizonyost. 4K-ban 60 képet képes lőni egy másodperc alatt. Persze csak az első exponál van AF, a többi meg mint a golyószóró.

Videónál már nem dobtam egy hátast mert kicsit kevésnek tartom a képkocka számot, persze nem azt jelenti, hogy nem lehet zseniális videókat készíteni, de nekem ez nagyon fontos. Aki látott már Lumix GH szériás videót az tudja, hogy a szája tátva marad a minőségtől. Szóval ugyanezt a minőséget kapjuk a G9L-től is.

Felbontások: 1920 x 1080, 30, 3840 x 2160 (4k) / 30p , RAW, AVHCD/MP4, MOV (H.264) formátumokban

A zársebesség-tartomány :1/2000 – 60 másodperc, 1/8000 – 60 másodperc, 1/16000 – 1 másodperc, 1 mp – 1/32000 (P / A / S / M módok) másodperc

ISO értékek: auto / 100-25600 1/3 Fé lépésekben, auto / 100 / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 / 12800

 

A vázban 2db SD kártya foglalat van, így már akár joggal nevezhetjük esküvős fényképezőgépnek is. A legfontosabb a biztonság és valljuk be az esküvő egy meg nem ismételhető esemény, szóval ha elromlik a kártya, akkor szívhatjuk a fogunkat.

 

Az első éles fotózásra készülve gondoltam feltöltöm az akksit. Ekkor vettem észre a nagyon nagyon jó dolgot, mégpedig az USB-ről tölthető akksitöltőt. Bevallom ez nagyon kell, mert bárhol vagyok nekem mindig ez a problémám. Sokszor fotózok és filmezek olyan helyen ahol nincs hálózati töltésre lehetőség. Itt meg a Lumix DC-G9L-nél a fotóstáskába betettem egy 16.000mAh-s powerbankot és amikor utazik az ember, vagy éppen pihen, csak nemes egyszerűséggel ráteszi a töltőt a powerbankra és kész! A legkisebb dolgok okozzák sokszor a legnagyobb meglepetést, most ez nekem valóban az és közben a biztonság érzet, hogy nem szakad meg valami munka, mert nincs töltési lehetőség.

 

Amíg én gyorsan iszok egy kávét, addig olvassátok el a specifikációt!

20,3 megapixel
Digital Live MOS érzékelő
4K 60p/50p
Videorögzítés
6K PHOTO
6K 30 kép/s, 4K 60 kép/s
Felvételi fájlformátum Állókép
JPEG (DCF, Exif 2,31), RAW
Felvételi fájlformátum 6K PHOTO** / 4K PHOTO**
6K PHOTO: MP4 (H.265/HEVC, hangformátum: AAC (2 csat.)/4K PHOTO: MP4 (H.264/MPEG-4 AVC, hangformátum: AAC (2 csat.)
Felvételi fájlformátum Mozgókép
MP4: H.264/MPEG-4 AVC, (hangformátum: LPCM (2 cs. 48 kHz / 16 bit), AAC (2 cs.))/AVCHD Progressive, AVCHD (hangformátum: 2 cs. Dolby hang)
Fájlméret (képpont) – állókép 4:3
5184×3888(L) / 3712×2784(M) / 2624×1968(S) / 10368×7776(XL)* / 7296×5472(LL)* / 4992×3744(6K PHOTO) / 3328×2496(4K PHOTO) *High Resolution Mode.

Fájlméret (képpont) – állókép 3:2
5184×3456(L) / 3712×2480(M) / 2624×1752(S) / 10368×6912(XL)* / 7296×4864(LL)* / 5184×3456(6K PHOTO) / 3504×2336(4K PHOTO) *Nagy felbontású módban
Fájlméret (képpont) – állókép 16:9
5184×2920(L) / 3840×2160(M) / 1920×1080(S) / 10368×5832(XL)* / 7296×4104(LL)* / 3840×2160(4K PHOTO) *Nagy felbontású módban
Fájlméret (képpont) – állókép 1:1
3888×3888(L) / 2784×2784(M) / 1968×1968(S) / 7776×7776(XL)* / 5472×5472(LL)* / 2880×2880(4K PHOTO) *Nagy felbontású módban
Nagy sebességű videó *Ha a Kreatív videó mód van kiválasztva. MP4** [4K] 3840×2160
30p, 100 Mbit/s (60fps / 50fps / 48fps érzékelőkimenet)
Nagy sebességű videó *Ha a Kreatív videó mód van kiválasztva. MP4** [Full HD] 1920×1080
30p, 20 Mbit/s (180/150 kép/s érzékelőkimenet)
Oldalarány
4:3, 3:2, 16:9, 1:1
Képminőség
RAW, RAW+Finom, RAW+Normál, Finom, Normál
Színtér
sRGB, AdobeRGB
Folyamatos felvételi idő (mozgókép)
AVCHD [FHD/50p]: Mintegy 130 perc (hátsó kijelzővel), 120 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 120 perc (hátsó kijelzővel), 110 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/AVCHD [FHD/50i]: Mintegy 130 perc (hátsó kijelzővel), 120 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 120 perc (hátsó kijelzővel), 120 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/MP4 [4K/60p, 4K/50p]: Mintegy 120 perc (hátsó kijelzővel), 110 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 110 perc (hátsó kijelzővel), 110 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/MP4 [4K/30p, 4K/25p]: Mintegy 130 perc (hátsó kijelzővel), 120 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 130 perc (hátsó kijelzővel), 120 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén

Tényleges felvételi idő (mozgókép)
AVCHD [FHD/50p]: Mintegy 65 perc (hátsó kijelzővel), 60 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 60 perc (hátsó kijelzővel), 55 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/AVCHD [FHD/50i]: Mintegy 65 perc (hátsó kijelzővel), 60 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 60 perc (hátsó kijelzővel), 60 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/MP4 [4K/60p, 4K/50p]: Mintegy 60 perc (hátsó kijelzővel), 55 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 55 perc (hátsó kijelzővel), 55 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén/MP4 [4K/30p, 4K/25p]: Mintegy 65 perc (hátsó kijelzővel), 60 perc (élő képkeresővel) H-FS12060 esetén, mintegy 65 perc (hátsó kijelzővel), 60 perc (élő képkeresővel) H-ES12060 esetén
Típus
Digital Single Lens Mirrorless camera
Rögzítési adathordozók
SD memóriakártya, SDHC memóriakártya, SDXC memóriakártya/(UHS-I / UHS-II UHS Speed Class 3 szabványú SDHC / SDXC memóriakártyákkal kompatibilis)
Képérzékelő mérete
17.3 x 13.0 mm (in 4:3 aspect ratio)
Objektívrögzítés
Micro Four Thirds mount
Típus
Live MOS Sensor
Összes képpont
21,77 megapixel
Fényképezőgép effektív képpontszáma
20,33 megapixel
Színszűrő
Elsődleges színszűrő
Porcsökkentő rendszer
Supersonic wave filter
Bluetooth
Bluetooth® v4.2 (kis energiaszintű (BLE) Bluetooth)
QR-kódkapcsolat / jelszómentes csatlakozás
Igen / Igen (BE/KI választható)
Típus
OLED paneles élő képkereső, 3,68 millió képpontos
Látómező
Kb. 100%
Nagyítás
Mintegy 1,66× / 0,83× (35 mm-es fényképezőgéppel egyenértékű) végtelenre állított 50 mm-es objektívnél; −1,0 m-1
Szempozíció
Kb. 21 mm-re az okulárlencsétől
Dioptriakorrekció
-4.0–+3.0 (dpt)
Szemérzékelő
Van
Képernyősebesség
120/60 kép/s
Típus
Kontrasztalapú autofókusz-rendszer
DFD technológia
Van
Utólagos fókusz
Van
Fókusz-egymásrahelyezés
Van
Fókuszmód
AFS (1 kép) / AFF (Rugalmas) / AFC (Folyamatos) / MF
AF mód
Arc-/szemérzékelés / Követés / 225 terület / Egyéni multi / 1 terület / Precíziós/(Teljes érintéses terület igény szerint) (Beállítható AF-képméret és rugalmas AF pozíció)
AF érzékelési tartománya
EV -4–18 (ISO100 egyenérték)
Autofókusz-segédlámpa
Van
AF zárolása
Igen (AF/AE LEZÁRÁS gomb)
Egyéni AF-beállítások
AF-érzékenység, AF területváltási érzékenység, mozgótárgy-előjelzés
Egyéb
Egyképes AF, Kioldáskori AF, Félig megnyomás-felengedés, Gyors AF, Folyamatos AF (mozgókép felvétele közben), Szemészlelő AF, AF-ponttartomány beállítása, AF+MF, Kézi fókuszsegéd, Érintéses kézi fókuszsegéd, Fókuszkiemelés, Érintéses AF/AE funkció, Érintőtáblás AF, Érintéses exponálás
Fénymérő rendszer
1728-zónás többmintás érzékelőrendszer
Fénymérési mód
Több / középre súlyozott / pont
Mérési tartomány
EV 0–18 (F2.0 fényerejű objektív, ISO100 egyenérték)
Expozíciós mód
Program AE, Rekesz prioritás AE, Zár prioritás AE, Manuális
ISO-érzékenység (szabványos kimeneti érzékenység)
Állókép: Autom. / intelligens ISO / 100 (kiterjesztett) / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 / 12800 / 25600 (1/3 EV lépésben változtatható)/Kreatív videó mód: Autom. / 100 (kiterjesztett) / 200 / 400 / 800 / 1600 / 3200 / 6400 / 12800 (1/3 EV lépésben változtatható)
Expozíciókompenzáció
1/3 EV lépésben, ±5 EV (±3 EV mozgókép esetén)
AE zárolása
Igen (AF/AE LEZÁRÁS gomb)
Fehéregyensúly
AWB / AWBc / Nappali / Felhős / Árnyékos / Izzó / Vaku / Fehérbeállítás 1, 2, 3, 4 / Színhőmérséklet-beállítás 1, 2, 3, 4
Fehéregyensúly korrigálása
Kék-sárga eltolás, magenta-zöld eltolás
Színhőmérséklet beállítása
2500–10000 K, 100 K-es lépésekben
Típus
Fókuszsík-zár
Záridő
Állókép: Izzó (max. 30 másodperc), 1/8 000 – 60/Elektronikus elsőredőny-zárás: Izzó (max. 30 másodperc), 1/2000 – 60/Elektronikus zár: 1/32,000 – 1/Mozgókép: 1/16,000 – 1/25
Zár élettartama
Kb. 200 000 kép
Önkioldó
10 s, 3 kép / 2 s / 10 s
Távirányító
Távirányító Izzó funkcióval, DMW-RSL1 (külön szerezhető be)
AE-sorozat
3, 5, 7 kép 1/3, 2/3 vagy 1 EV lépésben, max. ±3 EV, egyszeri/sorozat
Blendesorozat
3, 5 vagy összes pozíció 1 EV lépésben
Fókuszsorozat
1–999 kép, 10 szintre állítható fókuszlépés
Fehéregyensúly-sorozat
3 kép a kék/sárga tengely vagy a magenta/zöld tengely mentén, színhőmérséklet beállítása
Gyors sorozat
[Mechanikus zár / elektronikus elsőredőny-zár]AFS/MF: H: 12 kép/s, M: 7 kép/s (Live View funkcióval), L: 2 kép/s (élő képkeresővel) *H-ES12060 használatával./[Mechanikus zár / elektronikus elsőredőny-zár]AFF/AFC: H: 9 kép/s (Live View funkcióval), M: 7 kép/s (Live View funkcióval), L: 2 kép/s (élő képkeresővel) *H-ES12060 használatával./[Elektronikus zár] AFS/MF: SH2: 60 kép/s, SH1: 20 kép/s, H: 12 kép/s, M: 7 kép/s (Live View funkcióval), L: 2 kép/s (Live View nélkül)/[Elektronikus zár] AFC/AFC: SH2: 20 kép/s, SH1: 20 kép/s, H: 9 kép/s (Live View funkcióval), M: 7 kép/s (Live View funkcióval), L: 2 kép/s (Live View nélkül)
Rögzíthető képek száma
[H/M/L] Jellemzően több mint 60 kép (adott sebesség mellett, RAW fájlok esetén)/[H/M/L] Jellemzően több mint 600 kép (ha nem tárol RAW fájlokat és „UHS-II UHS Speed Class 3 (U3)” SD-kártyát használ)/(a memóriakártya méretétől, az akkumulátor töltöttségétől, a képmérettől és a tömörítéstől függően)/[SH2/SH1]Mintegy 50 kép/(a memóriakártya méretétől, az akkumulátor töltöttségétől, a képmérettől és a tömörítéstől függően)
Gyors sorozat
[6K PHOTO] 30 kép/s/[4K PHOTO] 60 kép/s, 30 kép/s
Exif-adatok
Igen (A 6K/4K sorozatfelvételi fájlból kivágott JPEG képek EXIF-kompatibilisek.)
Jelölő funkció
Igen (6K/4K sorozatfelvételi (S/S) módban)
Time Lapse felvétel (meghatározott időintervallumonként készíti a képeket)
Van
Vaku típusa
TTL külső vaku (külön szerezhető be)
Vakuüzemmód
Autom.*, Autom./vörösszemhatás-csökkentés*, Mindig be, Mindig be/vörösszemhatás-csökkentés, Lassú szinkr., Lassú szinkr./vörösszemhatás-csökkentés, Mindig ki * Csak iA és iA+ módban.
Szinkronizálási sebesség
Kevesebb mint 1/250 mp
Vakukimenet korrigálása
1/3EV lépés ±3EV
Vakuszinkronizálás
1. redőnyre szinkronizálva, 2. redőnyre szinkronizálva
Vakutompítási és expozíciókompenzálási szinkronizálás
Van
Vezeték nélküli vezérlés
Igen (DMW-FL200L / FL360L / FL580L használatakor (külön szerezhető be)), vezeték nélküli csatorna: 1/2/3/4 cs.
Vakuszinkron csatlakozó
Van
Típus
TFT LCD-kijelző statikus érintővezérlővel
Kijelző mérete
7,5 cm tetszőleges szögbe állítható / 3:2 oldalarány
Képpontok száma
Kb. 1,04 millió képpont
Látótér
Kb. 100%
Állítható kijelző
Fényerő, Kontraszt, Telítettség, Vörös-zöld, Kék-sárga
Digitális zoom
2x, 4x
Extra telekonverter
Állókép: max. 2x/4K PHOTO: 1,6× (4:3), 1,5× (3:2), 1,4× (16:9, 1:1)/Mozgókép: 2,7× (FHD), 1,4× (4K)
Egyéb funkciók
Szintmérő, Valós idejű hisztogram, Vezetővonalak (3 minta), Középjelző, Kijelző megvilágítása (Állókép/ videó), Zebraminta (Állókép / videó)
REC
Wi-Fi / Q.MENU / Videórögzéítés / LVF–kijelző kapcsoló / LVF–kijelző megj. stílus / AF-ponttartomány / AF/AE-zárolás / AF-BE / Előnézet / Egy gombos AE / Érintő AE / Szintjelző / Fókuszterület-beállítás / Zoomvezérlő / Egyképes RAW+JPG / Egyképes pontszerű fénymérés / Egyképes 6K/4K PHOTO / Működtetési zárolás / Tárcsás működtetőkapcsoló / Célhelynyílás / Fotóstílus / Szűrőválasztás / Oldalarány / Képméret / Minőség / AFS/AFF / Mérési mód / Sorozatfelvétel-beállítás / 6K/4K PHOTO / Önkioldó / Nagy felbontású mód / Sorozat / Árnyékkiemelés / i. dinamika / i. felbontás / Min. zársebesség/ Utólagos fókuszálás / HDR / Zártípus / Vaku mód / Vakubeállítás / Vezeték nélküli vakubeállítás / Extra Teleobjektíves átalakítás / Digitális zoom / Stabilizátor / I.S. rögzítés (videó) / 4K élő körülvágás / Mozgókép- összeállítás / Felvételkori kép mód / Mikrofon-szintbeállítás / Mikrofonirányítottság- beállítás / Csendes mód / Fókuszkiemelés / Hisztogram / Segédvonal / Zebraminta / Monokróm élőkép / Folyamatos előnézet / Rögzítési terület / Zoomléptetés / Zoomsebesség / Éjszakai mód / Fehéregyensúly összes elemének be- és kikapcsolása / Fotóstílus összes elemének be- és kikapcsolása / AF/MF üzemmód / Felvétel–lejátszás kapcsoló / Ki / Alapértékek visszaállítása / Fókuszgyűrű-rögzítés***** / Elektronikus képstabilizálás (videó)***** / Mik. felv. szint megj.***** / Képkereső-erősítő*****
PLAY
Wi-Fi / LVF–kijelző kapcsoló / Felvétel–lejátszás kapcsoló / Foglalatváltás / 6K/4K PHOTO lejátszása / Egyes törlés / Védelem / Minősítés 1, 2, 3, 4, 5 / RAW-feldolgozás / 6K/4K PHOTO tömeges mentés / Másolás / Éjszakai mód / Ki / Alapértékek visszaállítása
Lejátszás üzemmód
30 miniatűrös megjelenítés, 12 miniatűrös megjelenítés, Naptárszerű megjelenítés, Zoomolt lejátszás (max. 16×), Diavetítés (Mind / Csak képek / Csak videók, választható időtartam és hatás), Lejátszó mód (Normál / Csak képek / Csak videók), Védelem, Értékelés, Címszerkesztés, Arcfelismerés szerkesztése, RAW-feldolgozás, 6K/4K PHOTO tömeges mentés, 6K/4K PHOTO zajcsökkentés, Fénykompozíció, Élesítő retusálás, Szövegbélyegző, Másolás, Átméretezés, Körülvágás, Forgatás, Videófelosztás, Time-lapse videó, Stop-motion animáció, Kijelző elforgatása, Képrendezés, Törlés megerősítése, Állóképek készítése mozgóképből
Védelem
Szimpla / Multi vagy Mégse
Törlés
Egyetlen / Több / Mind / Besoroltakat kivéve
Közvetlen nyomtatás
PictBridge-kompatibilis
USB
USB 3.0 Micro-B, SuperSpeed USB 3.0 Gen 1
HDMI***
HDMI TypeA / VIERA Link/Videó: Auto / 4K/50p / 4K/25p / 1080p / 1080i / 720p / 576p/Hang: Sztereó/Monitoráltali: 4:2:2 8 bites (kivéve [4K/60p]/[4K/50p]) / 4:2:0 8 bites
Hang- és videokimenet
Nem
Távoli bemenet
φ2,5mm távirányítás estén
Külső mikrofon bemenete
φ3,5mm külső mikrofon esetén/A Sztereó/Objektív automata/Puska/Szuper puska/Kézi beállítás a (külön megvásárolható) DMW-MS2 csatlakoztatása esetén választható.
Fejhallgató-kimenet
φ3,5mm fülhallgató esetén
Mikrofon
Sztereó, szélzaj-kiküszöbölés: KI / Alacsony* / Normál / Magas *DMW-MS2 csatlakoztatásakor (külön kapható).
Hangszóró
Monó
SD-kártyafoglalat
1-es, 2-es foglalat
OSD nyelvek
japán, angol, német, francia, olasz, spanyol, lengyel, cseh, magyar, román, holland, török, portugál, finn, dán, svéd, görög
Standard kiegészítők
DC-G9L Kit:
Standard kiegészítők
Akkumulátortöltő (táphálózati adapterrel, összekötő USB-kábellel), akkumulátor, vázburkolat, vakupapucsfedél, ellenző, vakuszinkronizáló aljzat fedele, pótakkumulátor-csatlakozó fedele, USB-csatlakozókábel, vállszíj, objektívsapka, objektívtető, hátsó objektívsapka
Standard kiegészítők
・A DC-G9 speciális funkcióit bemutató használati útmutató letölthető a Panasonic LUMIX ügyféltámogatási webhelyéről internetre csatlakoztatott számítógéppel, okostelefonnal vagy táblagéppel.
Akkumulátor
Li-ion-akkumulátor (7,2 V, 1860 mAh, 14 Wh) (tartozék)/USB-tápellátás, USB-tápfeltöltés
Akkumulátor-üzemidő (CIPA szabvány szerint)
Mintegy 400 kép (hátsó kijelzővel), 380 kép (élő képkeresővel), 920 kép (energiatakarékos élő képkereső mód*) H-FS12060 objektívvel/Mintegy 380 kép (hátsó kijelzővel), 360 kép (élő képkeresővel), 890 kép (energiatakarékos élő képkereső mód*) H-ES12060 objektívvel/* A Panasonic által meghatározott, CIPA szabványon alapuló tesztelési feltételek mellett. Ha az alvó állapotba lépés 1 másodpercre van beállítva.
Pótakkumulátoros markolat
DMW-BGG9 (külön szerezhető be)
Méretek (SZél. x Mag. X Mély.)
136,9×97,3×91,6 mm (kiálló részek nélkül)
Súly
Mintegy 658 g (1 db SD-kártya, akkumulátor, váz)/Mintegy 586 g (csak váz)/Mintegy 868 g (1 db SD-kártyával, akkumulátorral és H-FS12060 objektívvel)/Mintegy 978 g (1 db SD-kártyával, akkumulátorral és H-ES12060 objektívvel)
Üzemi hőmérséklet****
−10 és +40 °C között
Üzemi páratartalom
10–80% relatív páratartalom
Objektív neve
LEICA DG VARIO-ELMARIT 12–60 mm / F2,8–4,0 ASPH. / POWER O.I.S.
Általános adatok Szűrő mérete
φ 6,20 cm
Általános adatok Max. átmérő
φ6,84 cm
Általános adatok Teljes hossz
Mintegy 86 mm (az objektív csúcsától az objektívrögzítő alapjáig)
Általános adatok Tömeg [g]
Mintegy 320 g (elülső és hátsó objektívsapka és napellenző nélkül)
Általános adatok Tömeg [oz]
Mintegy 320 g (Elülső és hátsó objektívsapka és napellenző nélkül)
Objektívfelépítés
14 elem 12 csoportban (4 aszférikus lencse, 2 extra kis szórású lencse)
Nanorészecskés felületkezelés
Van
Rögzítés
Micro Four Thirds mount
optikai képstabilizátor
Igen (POWER O.I.S.)
Gyújtótávolság
f=12–60 mm (35 mm-es egyenérték: 24–120 mm)
Blende típusa
9-lemezes fényrekesz / Kör alakú nyílású fényrekesz
Maximális blendenyílás
F2,8 (nagylátószög) – F4,0 (teleobjektív)
Minimális blendenyílás
F22
Legkisebb fókuszálási távolság
0,20 m (12 mm-es fókusztávolságnál) / 0,24 m (60 mm-es fókusztávolságnál)
Maximális nagyítás
Mintegy 0,3× / 0,6× (35 mm-es egyenérték)
Diagonális látószög
84° (nagy látószög) – 20° (teleobjektív)
Időjárásálló
Csepp-por-fagy állóság

 

Ugye nem volt kevés, de hát én szeretem a hosszú kávét és sokáig voltam távol. Na de visszatérve a fotózáshoz. Az egyik TV műsor klipet gyártott és én is hivatalos voltam oda, hogy készítsek fotókat. Mivel pipacs idény volt, így örömmel mentem,legalább nekem is lesznek pipacsos képeim és a gépet is ki tudom próbálni.

 

 

Vittem a két nagyágyút, a 100-400-ast és 200 fixet. Méretben nincs szinte eltérés, de súlyban annál inkább a fix obi olyan nehéz, mint a sár. Na ebben aztán van lencse. Nem tudom mennyi, de tele van pakolva rendesen. Az objektív háza természeesen fém. Hát azért a 800.000 Ft árat kicsit magasnak találom, de ízlések és pofonok.

A képek láttán már láttam miért nem az olcsó kategória az obi és azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha lakcímet változtatnék és nem adnám vissza soha ezt a G9- 200fix kombót. Amikor már megszokja az ember a fényképezőgépet, akkor valóban öröm a fotózás! Még akkor is, amikor 38 fok van és a napszúrás közeli állapotban fotózik az ember.

 

 

Úgy mosom a hátteret ahogyan akarom, az AF is pontos, a színek is, szóval nagyon helyén van minden. Az ilyen kreatív effekteket nem néztem meg, mert bevallom, hogy aki ilyen gépet vesz az nem is fogja soha használni. Aki fotós az nem tesz autómatikusan mindenféle szűrőt a képre, hanem azt utómunkával csinálja.

 

Jól áll neki a távolság!

A fix 200 és a 100-400-ashoz is kaptam telekonvertert, ami még jobban kiterjednek a határaink. Persze nekem így is elrepült a rétisas, pedig nagyon messze voltam. Szóval nem is tudom megmutatni, pedig 4 éve “vadászok” rá. Ott lakik nem messze tőlem és mindig látom, de tőlem sokkal furfangosabb.

Minden helyzetben tökéletesenmegállja a helyét! Elvittem magammal másodvázként egy esküvőre és azt vettem észre, hogy már csak ezzel fotózok. Igen, meg lehet szeretni.

 

 

A gépet kitben érdemes megvenni, mert a 12-60-as objektívvel 570.000Ft körül mozog. Ez üzlettől függő, de más az ár egy webáruházas vásárlásnál is.

Nincs túlárazva egy cseppet sem, sőt ha azt is figyelelmbe vesszük, hogy a zárszerkezet 300.000-es időtartamot bír a gyártó szerint, akkor meg pláne nem.

Összességében egy könnyen tanulható és felhasználóbarát váz a Lumix DC-G9L és a hozzá vásárolható kiegészítők tekintetében pedig nincs szükség kompromisszumokra!

Ha pontozni akarnám, akkor én a 9-es számot mutatnám fel és azt mondanám, igen, megvenném!

 

A Lumix DC-G9L kompromisszumok nélkül bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


A XII. Campus fesztivál

$
0
0

Ebben az évben is lesz Campus Fesztivál Debrecenben (2019 július 17 – július 21)

A fellépőkön kívül sok infót nem tudunk így alig egy hónappal a fesztivál előtt. Első körben a weboldalt kerestem, kutattam, de nem leltem. Vagyis egy online programfüzet fogadott az oldalon és ennyi.

Nézzük mit tudunk: tudjuk, hogy lesz. Azt is hogy hol és mikor. Tudjuk hogy ez immáron a 12-dik alkalom. Azt is tudjuk, hogy tavaly megfordították magát a fesztivál területét, ami akár jó is lehetett volna, de. A de csak annyit jelent, hogy a kijárat és a bejárat egy oldalon volt, viszont az éjszakai villamos megállóhelye nem ide esett. Összegezve ha villamossal szerettél volna közlekedni (és miért is ne, hiszen olcsóbb, mint a taxi) akkor duplán tetted meg a távolságot. Igaz ha kedvesen mosolyogtál, ahogy mi, akkor kiengedtek hátul, ahol 5 perc múlva már a megállóban találtad magad. Hangsúlyozom a kezdeményezés jó volt, a kivitelezés még várat magára, de idén talán ez is összhangba kerül.

És ismerjük a fellépőket (napi bontásban). Csak egy pár a teljesség igénye nélkül:
Már a nulladik napon a hazai pályán kedvelt, ismert PG Csoport nyit (zenével és nem színházi előadással), majd őket követi az Elefánt (nagy kedvencem), Margaret Island és a Quimby, Junkies, Ganxsta. Mondhatjuk erős kezdés, és a többi nap sem gyenge. Másnap lesz Kowa, Punnany, Majka, 30Y, Supernem, Colorstar, Európa Kiadó (végre!), Ladánybene 27. Pénteken érkezik a Tankcsapda (nem kell sokat utazniuk), Bye Alex, Wellhello (idén sem nézem meg), Auróra, Dog Eat Dog, Depresszió, Esti Kornél, Hiperkarma és az Anima Sound System. A szombat aztán még jobban bekeményít: Limp Bizkit, Halott Pénz, Apey, Paddy, Road, és az újra koncertező fel nem oszló, meg nem szűnő Subscribe formációval.

Természetesen nem csak zenei fesztiválról beszélünk, hiszen lesz itt színház, tánc, karaoke, mozi, óriáskerék, lángos és minden amit csak el tudunk képzelni.
Lesz Camping is ahova sátrainkat, amibe pedig magunkat tehetjük majd le egy átbulizott éjszaka után.

2019. július 17-21.
XII. Campus Fesztivál @ Debrecen-Nagyerdő

Ápr. 1-től júl. 10-ig
> napijegy: 9.990 Ft
> 0. nap: 7.990 Ft
> bérlet: 24.990 Ft
> DE hallgató/dolgozó bérlet: 19.990 Ft
> VIP napijegy: 18.000 Ft
> VIP bérlet: 43.000 Ft
> Kempingjegy: 1000 Ft

Elővételes jegyvásárlás:
:: Lovarda – Debrecen, Kassai út 26.
:: Campus Pont Jegyiroda – DE Főépület
:: Sport Hotel – Debrecen, Oláh G. u. 5.
:: Nagyerdei Víztorony – Debrecen, Pallagi u. 7.

Online jegyvásárlás

A DE hallgató/dolgozó bérlet személyesen az alábbi helyeken vásárolható meg:
:: Lovarda – Debrecen, Kassai út 26.
:: Campus Pont Jegyiroda – DE Főépület

A A XII. Campus fesztivál bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Kemping mustra Szécsényben

$
0
0

Sziasztok Bringások!

 

 

Útra keltünk és eltekertünk Palócföldre, ahol most nem a méltán híres palóc gasztronómiát vesszük célpontba, hanem a túrázók, kirándulók, vagy éppen a horgászok kis eldugott paradicsomát a Robinson Szigetek kempinget a 22-es út mellett.

 

 

A terület Balassagyarmat és Szécsény között fekszik, de jóval közelebb azért Szécsényhez kb olyan 3-4 km. Na nem is annyira ez a lényeg, hanem annál is inkább az, hogy kerékpárral is könnyen megközelíthető. A terület meseszép és a kemping is. Egyeztetés után, akár télen is látogatható, hiszen van 35 fűthető faház. Na jó azért tudjuk, hogy a bringások nem télen tapossák a pedált, de azért információ képpen megemlíteném.

 

Már azonnal az elején el kell mondanom, hogy rendes vezetékes víz nincs a területen, tehát ennek pótlására ilyen módon ne számítsatok. Persze ásványvízből fel tudtok tankolni, mert a kemping most átadott családi parkjánál büfé is épül, vagyis talán már meg is nyitott. A terület térítés ellenében látogatható és ott is aludhattok jelenleg 2600Ft/fő/ éjszaka árért. Ebben az összegben faházakban aludhattok és a hozzá tartozó vizesblokkot lehet használni. Itt mosdók, zuhanyzók vannak, amik szép tiszták. A vizesblokk modern, napelemes világítással felszerelt. Az épület másik felén van az úgynevezett központi hely, ahhol padok, asztalok, hűtő, fagyasztó található. Az itt elhejezett fali USB töltők segítségével feltankolhatjátok a telefonokat, fénykpezőt, sportkamerát.

 

A kemping alkalmas egy kis kikapcsolódásra is. Pl. horgászat (MOHOSZ engedély köteles és napijegy) kenuzás, strandröplabda, fa játszótér, homokozó és több gyerekjáték, de van egy hatalmas szépen rendbetartott zöld focizásra alkalmas rész is.

 

Természetesen Nem csak a faház az egyedüli opció a kempingben, hiszen a kempingnek a sátor a sajátossága. Saját sátrainkat is fel tudjuk állítani és teljes jogú vendégként birtokba venni a terület bármely szegletét úgy, hogy azért ne zavarjunk senkit.

Este azért a nagy vízterületnek “hála” akad azért szúnyog, tehát célszerű óvintézkedéseket eszközölni, ami valahogy megfékezi az illetlen vendéget.

A kemping területén jelenleg nincs étterem, vagy folyamatosan működő hideg, vagy melegkonyhás büfé, de szerintem hamarosan ez is meg fog oldódni, mert a terület hatalmas fejlődésen megy keresztül, ami mind a vendégek kényelmét, valamit a szolgáltatások sokszínűségét hivatott emelni.

 

 

A minimális kemping foglalás 1 nap! Nincs az, hogy csak hetes túrnusváltás van, mert nem éri meg egy nap miatt a faházak takarítása, rendbentartása. Szóval ez így elégé tetszik. Ha már a  faházakat említettem. Ne várj luxust! Ne várj TV-t, rádiót, vagy bármiféle modernkori kütyüt! A házakban ugyanis nincs áram, de más se, ami a modernkori wellnesst hajazná.

Pontosabban van két heverő, egy-egy éjjeliszekrénnyel, egy asztal két székkel és egy duplaajtós ruhásszekrény. Ja és egy vegyestüzeléses kályha.

Mondjuk pont elég is ennyi. A házakhoz kapunk kulcsot is, így amikor elmegyünk nézelődni a területen, vagy betekerünk Szécsénybe, akkor sincs para.

A faházaknak van egy kis terasza, ahol a bicaj is pont elfér ha esne az eső. Minden faház pont egyforma kívül. Igen kívül, mert belül van amiben nem kettő, hanem 3 heverő van, szóval ezt mondani kell akkor amikor a kemping bejáratnál szállást foglalunk. Persze nem faház hanem személy/ éjszaka díj van. (Ez is nagyon vagesz)

 

A terület szépen karbantartott és meseszép, tehát érdemes a bringatúrát úgy tervezni, hogy pár napot itt töltsön az ember. Mivel közel van Szécsény simán ki tudtok tekerni kajálni is, hiszen nagyon jó kis csárdát találtunk mi is, ahol nagyon jól főznek. Vagy akár SPAR, ahol minden van, amire szükségetek lehet. Ja és a kedves Viki, aki nekünk is segített a vásárlásban. (Na ezt itt nem a reklám helye.) Szóval nem kell éhezni az biztos!

 

A kemping területén kívül, de viszont a területhez tartozó tórendszer szomszédságában, (ami még a Robinson Szigetekhez tartozik) idén épült egy elég jó kis embert próbáló kalandpark. Ezt érdemes kipróbálni, mert egyrészt jó kis testmozgás. Erre azért előre be kell jelentkezni, hiszen animátorok segítségével tudjuk használni a területen lévő eltérő nehézségű akadályokat.  Itt a “játék ” előtt a védőfelszerelés kötelező, hiszen a kalandparkokhz hasonlóan itt is van drótköteles csúszópálya is, de egy csapásra Tarzanná is válhatsz és az indakét függő kötelekkel át is lendülhetsz a vizesárkon. Ha pedig nem, hát a napon hamar megszáradsz! Mindezt 2900Ft-ért megtehetitek fejenként ha 10 főt eléritek, hiszen úgy a buli.

 

Amiért fizetni kell az a kenu használati díja, ami 1000Ft körül mozog/óra. Kb ennyi idő alatt be is lehet járni a területet ami meseszép és közben rengeteg tavirózsát és vizimadarat láthatunk. Valóban szép nekem elhihetitek, mert többször is evezőt fogtam. Egy ezrest megért, de tényleg és egy kicsit az ember átmozgatja magát a lapátolással.

 

Itt mindenki jót alszik!

Mindenki arról “panaszkodik”, hogy milyen jót aludt, talán még otthon sem sikerül. Igen a hely különlegessége, a tiszta levegő és a terület harmóniája tehet róla.

Azt elfelejtettem eddig mondani, hogy az ágyakhoz van takaró és párna is, amin nincs huzat, kvázi nektek kell erről gondoskodni. Mondjuk ki szeret más után aludni…., na ugye? Jó hogy eszembe jutott, ne engem szidjatok, hogy pont ezt hagytam ki.

Összességében egy könnyen megszerethető hely a Robinson Szigetek Kemping és csak ajánlani tudom mindenkinek, legyen az bringás vagy csak egy kis pihenésre vágyó család. Igen család, mert 2019-ben a Robinson Szigetek lett az ország legcsaládiasabb és legjobb szabadidőparkja!

 

Szóval tekerjetek Ti is arra, hiszen bicajozni jó!

A Kemping mustra Szécsényben bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Breaking! Campus fesztivál honlapON

$
0
0

Alig pár napja jelentkeztünk a Campus fesztivál programjával és némi hiányérzettel, ami a honlapot érintette. A szervezők (mert figyelnek a közönségre) éjt nappallá téve dolgoztak az ügyön és lám itt is várva várt honlap: WEBOLDAL

Az oldalon mindent megtalálunk, amit szerettünk volna tudni.

Szálláshelyek
Helyszín

További két új helyszínnel bővült a Campus fesztivál:

1. Campus Art 2019 – A nagy művészetválasztó

2019-ben új fejezet kezdődik Campus Fesztivál életében, és a debreceni Békás- tó területén két napig a művészeté lesz a főszerep!

Idén mutatkozik be első alkalommal a CAMPUS ART, ahol megismerkedhettek a művészetek színes világával és interaktív módon kipróbálhatjátok magatokat, melyik művészeti területen teljesítenétek a legjobban.

A két napig tartó művészeti fesztiválon ott lesznek hazánk művészeti és kulturális intézményei, művészeti tevékenységet folytató szervezetei, öntevékeny csoportjai, alkotói közösségei, akikkel közösen kibontakoztathatod a benned szunnyadó tehetséget. SŐT! a CSAK Design tervezői is érkeznek csodás termékeikkel és kreatív workshopokkal teszik még színesebbé a gazdag művészeti programokat.

Képző-, ipar-, zene, szín- vagy táncművészet, netán a média design vagy a fotózás érdekelnek jobban? A CAMPUS ART-on új hobbit, vagy akár életre szóló pályát, hivatást is találhatsz magadnak!

Várunk benneteket az ingyenesen látogatható CAMPUS ART programjain, Július 19-én és 20-án 14:00-tól egészen 20:00-ig !

2. Campus KID / Campus Fesztivál 2019

Idén első alkalommal – a fesztivál szomszédságában – a Vidámparkban egy külön fesztivál várja a gyerekeket!

Nyitva tartás:
Július 19-20-21.
10:00-18:00

Belépés:
:: Fesztivál karszalaggal ingyenes
:: Fesztivál karszalag nélkül 2500 Ft
Beléptetés a Vidámpark bejáratánál!

PROGRAMOK

Youtuber találkozók: IceBlueBird, DoggyAndi, ZsDav, UborCraft, Sajt32, OwnMcKendry, Futura

Tik-Tok-erek: NaszDani, Whisper Ton, Szender Milán, Tinamakovics, _godor_titanilla_

Fortnite gamerek: Toxid, Nippon, Ghost4Rider, TheShowk
(Profi Fortnite meccs, Fortnite újdonságok előadás, Fortnite Dance)

Kalózhajó-mászóka (közélháló, mászófal, csúszda), padhinták, fotófalak, cukorágyú, fesztivál tánctanítás

Science Garden: érdekes fizikai kísérletek, elektromos kütyük, óriásbuborék, bemutató show, elefántfogkrém készítés, vöröskáposztafestészet, vegyészvirágoskert, káposztaszivárvány, buborékverseny, térkép puzzle, földrajzi totó, környezetvédelemmel kapcsolatos játékok, kifestők, kiselőadások, robotbemutató és robotprogramozás, interaktív tanösvény, tésztahíd-építés.

Titkok könyvtára: gyerekkönyvszekrény, meseolvasás és mesemondás, kódfejtés, élő könyvtár, lovagi bemutatók, kertmozi, mesehős jelmezek, anya- és apamegörző.

Szépségszalon: hajfonás, arcfestés, csillámtetkó, henna

Kézműves udvar: bőr karkötő-, baba és rongylabdakészítés, seprűkötés, kötél verés, kalóz- és hercegnő ellátó, népi játékok

Közlekedési park: kresz pálya, kerékpáros akadálypálya, miniautó pálya, vízi dodzsem, raklaplabirintus.

Célba dobó játékok, Vivó VB vetítés alapfogások megtanulásával és szabályismertetéssel, kifestőfalak

A Vitéz László színpadon a gyermekek kedvenc fellépői

Elmondhatjuk a szervezők gondoltak kicsikre, nagyokra, művészekre, rockerekre és nem rockerekre.

Jegyeidet megvásárolhatod:

2019. július 17-21.
XII. Campus Fesztivál @ Debrecen-Nagyerdő

Ápr. 1-től júl. 10-ig
> napijegy: 9.990 Ft
> 0. nap: 7.990 Ft
> bérlet: 24.990 Ft
> DE hallgató/dolgozó bérlet: 19.990 Ft
> VIP napijegy: 18.000 Ft
> VIP bérlet: 43.000 Ft
> Kempingjegy: 1000 Ft

Elővételes jegyvásárlás:
:: Lovarda – Debrecen, Kassai út 26.
:: Campus Pont Jegyiroda – DE Főépület
:: Sport Hotel – Debrecen, Oláh G. u. 5.
:: Nagyerdei Víztorony – Debrecen, Pallagi u. 7.

Online jegyvásárlás

A DE hallgató/dolgozó bérlet személyesen az alábbi helyeken vásárolható meg:
:: Lovarda – Debrecen, Kassai út 26.
:: Campus Pont Jegyiroda – DE Főépület

A Breaking! Campus fesztivál honlapON bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Cukiságfaktor a köbön-Pets2 lámpák a VARTA kínálatából

$
0
0

Ki ne szeretne gyerek lenni manapság? Ugye mindenki, de nem csak azért, hogy fiatalodjunk, hanem azért is, mert ezernyi jóval vannak elhalmozva a mai kor “rosszcsontjai”. Ilyen kis kényeztetés a VARTA lámpacsaládja a Pets2, ami a Kiskedvencek titkos élete 2. című film ihlete alapján található meg az üzletek polcain.

 

 

 

Na de kukkantsunk bele az előzetesbe mi nagybetűs felnőttek, hogy képbe legyünk mi is ez a film. A gyerekeink tőlünk úgyis sokkal jobban tudják, de ha meglepetésként szeretnénk megvenni, akkor ne legyünk tudatlanok.

 

 

Kezdjük is az első kutyánál, ami tényleg kutya. Ha esetleg nem értenétek az előző mondatot, akkor még nem néztétek meg az animációs filmet, szóval rajta!

A lámpa csomagolása vákumcsomagolt és benne megtalálható 3 db AAA-s elem is. Ezek nem tölthető akksik, erre figyeljünk nagyon!

 

 

Az alsó talpban van az elem tároló, amit csak csillagcsavarhúzóval lehet kinyitni, így nem kell félni attól, hogy a gyerekünk nekiáll “szerelni”.

A talp alsó részén van a be-kikapcsoló, valamint a magas fényerő és az energiatakarékos üzemmód  kapcsoló. Ez egy egyszerű csúszó kapcsoló, aminek több állása van.

Amikor a talprész kapcsolóval bekapcsoljuk a lámpát, akkor az alacsony, vagyis energiatakarékos üzemmódban 60 perc után automatikusan kikapcsol. Ez a időzítő a magas fényerőnél 30 perc. Ez azért jó, mert nem fog egész éjjel feleslegesen világítani és nem kell naponta elemeket venni.

Nem csak az alsó kapcsolóval lehet a lámpát aktiválni!

A kutya előtti kis tálkába ha belenyúlunk, akkor életre kel és világítani kezd, de ugyanígy ki is tudjuk kapcsolni. Ez nagyon élvezetes, hiszen az igazi kutyák táljába senki nem mer belenyúlni bűntetlenül.

 

 

 2019-ben bemutatott egész estés amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amelyet Chris Renaud rendezett. A kis kedvencek titkos élete című film folytatása. A forgatókönyvet Brian Lynch írta. A animációs játékfilm producerei Christopher Meledandri és Janet Healy. (Wikipédia)

 

Gigi, aki macska, akarom mondani kutya…

 

 

Gigi már nem úgy világít, mint az előző lámpa, vagyis nem teljes valójában, hanem a mellkasán lévő pink szív kezd világítani. Nem mondhatnám lámpának, mert csak annyira világít, hogy a cukiságfaktor meglegyen. Ugyanúgy működik, mint az előző, vagyis időkorlátos, viszont itt a Gigi jobb lábába épített microkapcsolóval tudjuk be, illetve ki kapcsolni. Ez a cicakutya is 3 db AAA-s elemmel működik. Ami jó benne, hogy ezzel akár aludhat is a gyerkőc, mert teljes értékű plüss firgura. Nincs talpa, hanem maga az állatka teste tartalmazza az elemeket. Mintha nem is lenne benne semmi. Szóval nagyon jó. Nekem ez a karakter tetszik a legjobban az esetlenségével a viccességével és még a szinkronhangja is szórakoztató.

 

 

Na és az a lámpa, ami olyan, mint egy kis TV. Ezt a lámpát lehet egyszerűen az éjjeliszekrényen tartani, de akár a falra is föl lehet akasztani, hiszen van a lámpa hátulján egy akasztó fül. Ami érdekessége a lámpának, hogy a be és kikapcsolás mellett van egy “Auto” mód, ami aktiválja a lámpa alkonyatkapcsolóját és a lámpa felkapcsolódik. Az érzékelő a lámpa elején látszik az a kis fehér kerek valami.

Eddig amit megnéztünk lámpákat, mindegyiknak van valami eltérő különlegessége, ami miatt könnyebb a választás, persze más az ha vakon rajong a gyerekünk valamelyik figuráért.

 

 

A legegyszerűbb zseblámpa a végére maradt. Ez nem azt jelenti, hogy ez a legrosszabb a sorban, mert éppen ellenkezőleg! Leginkább ez való világításra, az esti játékokhoz, felfedezéshez, vagy éppen a szülinapi zsúr alatt elkészített titkos sátorba. Itt semmi extra nincs, csak azt tudja a lámpa, amit kell. Kettő darab AAA-s elemmel működik, ami a csomagolásban benne is van, szóval külön nem kell venni. A lámpa markolaton a két mesehős látható, akik vidámmá tehetik a gyerekek játékát. Attól függetlenül jól világít, hogy játéklámpa!  Inkább azt mondanám, hogy teljes értékű, hiszen elég jó fénye van és az izzó sem a régi vacak, hanem LED. Tehát ha már a gyereknek zseblámpa kell a felfedezéshez, akkor jobb ez, mint egy méregdrága fémházas darab, ami tuti a másik gyerek fején koppan egy nézeteltérés során.

 

Tehát ha be akarjuk költöztetni a gyerekszobába a Kiskedvencek titkos életét, akkor a megoldás a VARTA!

A Cukiságfaktor a köbön-Pets2 lámpák a VARTA kínálatából bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Open Road Fest XX. -Ott voltunk és visszamennénk!

$
0
0

Ismét feldübörögtek a vasak Alsóőrsön. Immár 20. alkalommal rendezték meg az Open Road festet, ez alkalomból az égiek is kegyesek voltak a szervezőkhöz és a vendégekhez. Kellemes, igazi bulizós, motoros idő volt. Egy ember életében is mérföldkő a 20. év, nem hogy egy rendezvénynél. Ezért a jubileumi fesztivált mindenki nagyon várta már, sok újítást és meglepetést ígértek a szervezők, amit tartottak is. A fellépők sora is hosszú volt, EDDA, Ganxsta Zolee és a Kartel, Fáraó Együttes, Karthago, hogy csak párat említsek és a nagy finálé a EUROPE (SWE).

 

Már napokkal a megnyitás előtt elkezdtem figyelni, hogy nő ki a sík terepből egy ekkora rendezvény infrastruktúrája. Látszott, hogy profikról van szó, az évek rutinja ott volt. Mire az első fecskék megérkeztek nem volt akadálya, hogy birtokba vegyék a motorosok a kempinget, ami egy kuriózuma a rendezvénynek a strandjával együtt. A felfűtött, megfáradt rockerek le tudják hűteni magukat és a bulik után megpihenhetnek, hogy másnap délelőtt újra belevethessék magukat a legkülönb programokba. Igen programokba, mert abból nem volt hiány.

 

 

 

Kötél István és Erdős Csaba kaszkadőr bemutató, Custom Bike Show, Air riders-Freestyle motocross bemutató.

 

H-D Múzeum, H-D Expo, Harley On Tour és persze a szoborkészítés sem maradhatott el.

 


 

Mint minden évben most is lehetőséget biztosított a Harley az új szériák kipróbálására. Bőséges választékot hoztak ebben az évben is a kipróbálható járgányokból. Mi rápattanhattunk egy Road Glide Specialra. Nem volt még hozzá szerencsém, kíváncsi voltam rá milyen is valójában ez az igen impozáns nagy vas. Akik próbálták már, igyekeztek kicsit lelki nyomás alá helyezni, hogy…………., de mivel szeretem a kihívásokat vártam a power gomb megnyomásának pillanatát. A hang a megszokott Harley-s, mély, morcos. Alulról is nagyon jól húz, bármelyik sebességi fokozatban, igen nyomatékos, persze nem nehéz egy ekkora motornak (1 868 cm3).  Igen kezes, a tömegéhez és méreteihez képes nagyon jól kezelhető, jól fordul. Onnantól, hogy ráülsz és behajtod az oldaltámaszt, olyan érzése van az embernek, mintha felboríthatatlan lenne. Nagyon jó konstrukció, egy pici bibit találtam, ami nem is a motor, hanem inkább a magyar utak rovására írható, ha rázósabb részen megy az ember, olyan mintha egy fapadon ülne. Sima aszfalton siklik, mint egy hajó.

 

 

A már megszokott csapat most is, az Animal Cannibal tagjai vállalták a műsorvezető-házigazda szerepét. A csütörtöki sajtótájékoztatón Dobai Attila főszervező köszöntötte és megköszönte az elmúlt 20 év Open Roadjainak létrejöttét segítő környékbeli települések polgármestereinek, katasztrófa-védelemnek, rendőrségnek és támogatóinak közreműködését. Látszik, hogy mekkora összefogás van a rendezvény mögött, ami az elkövetkezendő évek zökkenőmentes lebonyolítását jelzi előre. E nemes alkalomból egy torta is előkerült a tarsolyból. (ami igazán finom volt)

 

 

Kedvelt program a Balaton kerülő túra, most is sokan vettek részt rajta, sajnos egy másik program miatt ki kellett hagyni, de legközelebb nem marad el.

 

Az igazi nagy show a motoros felvonulás. Ennyi motort kishazánkban egyszerre igen ritkán lehet látni, ha egyáltalán van még egy hely, ahol ennyi vas gyűlik össze. A felvonulás útvonalán sok érdeklődő volt, gyönyörködni a látványban. Egy kisebb családi programnak is beillett, olyan hosszú volt a konvoj. Itt bárki megcsodálhatta a különleges mocikat, mert volt belőlük bőven. A felvonulás zökkenőmentesen zajlott le a résztvevőknek (mindenki figyelt a másikra) és a rendőrség munkájának köszönhetően.

 

Mint említettem már a programok tárháza igen nagy volt, aki szerette volna jól érezni magát megtalálta a neki megfelelőt. Amit lehetett mi is meglátogattunk és be is kapcsolódtunk. STIHL Timbersport berkein belül is lehetett jelentkezni farönk fűrészelésre, na persze nem csak úgy szimplán, párban, versenyezve. Kipróbáltam milyen is egy farönköt levágni, nagy kézifűrésszel. Kell hozzá kalória és tüdő az biztos, bár lehet, hogy ez direkt ilyen, mert ezek az edző fűrészek voltak.

A Caterpillar targoncái is sok érdeklődőt vonzottak. Persze, hogy ezt sem hagytam ki, hisz jó buli. Volt akiknél folyt a sör (néhányak nagy bánatára), pedig nem kellett volna, legalább is a verseny végéig.

A kaszkadőr bemutató a Custom Bike Show és az Air Riders-Freestyle motocross mindig nagyon sok nézőt vonzott. Sokan csodálták a nem mindennapi trükköket. Volt olyan kislány (lehetett 7-8 éves) aki ott közölte a szülőkkel ezt fogja csinálni, nem feltételes módban, hanem kijelentőben. Mit ne mondjak a szülőknek nem teljesen volt őszinte a mosolya, szerintem bíztak benne, hogy idővel majd meggondolja magát a csemete.

 

Lazításként meglehetett nézni a múzeumot, ahol a régi járgányokban lehetett körbejárni. Persze voltak meglepő megoldások is a régi technikáknál. Jó volt látni, hogy mikkel próbálkoztak elődeink, mire a mostani szintre jutott a motorozás. Meg is fogalmazódik az emberben, hogy 100 év múlva miket is gondolhatnak majd a mai megoldásokról az utódaink?

 

 

Mint ahogy szét lehetett nézni az egyedi építésű motorok pavilonjában is, ahol igen különleges gépek voltak láthatók. Itt lehetett szavazni több kategóriában. Az utolsó napon díjazták is a nyerteseket.

 

A változatos délutáni és esti koncerteken mindenki megtalálhatta a számára megfelelőt. Persze az igazi nagy durranás, mindig az esti főkoncert volt, ahol teltházas volt a nézőtér.

 

 

Belefutottunk a csak egyszerűen brüm-brüm motornak aposztrofált járgányokba is. Persze ez nem lehúzás, csupán csak annyi a történet, hogy ezek elektromos motorok voltak. Azért, hogy az emberek hallják hogy érkezik, a rajta ülő általában brüm-brümözött. Bár én elsősorban a hagyományos mocikat kedvelem, kíváncsian vártam, hogy hogyan muzsikálnak. Na, milyen is az ember, induláskor elsőre belefutottam én is a sebváltó keresésbe, ugye a megszokás nagyúr. Amikor ráültem kicsit olyan érzésem volt, hogy nagyon magasan van a súlypontja és felborul. Egyáltalán nincs így, stabilan áll és jól lehet vele közlekedni. Szokatlan, halk motor, amihez párosul az igen dinamikus gyorsulás. Naná, hogy halk, hisz elektromos, épp ezért egy-egy ilyen rendezvényen való közlekedés odafigyelést igényel, utalva itt a brüm-brümre. Hang nélkül, egyszer csak elsuhan melletted valami. A sportváltozat még durvább, bár igazán nem sikerült vele nagyot menni, a körülmények miatt. Ezeknél a gépeknél érezhető, hogy ez már a jövő szele. A mociknál is kóstolgatják a gyártók az új technikát, mint ahogy a Harley is, már náluk is rendelhető. A szlogen sokat mondó és épp ezért a közlekedésben óvatosságra intő: A LEGERŐSEBB HANG, AMIT HALLANI FOGSZ, A SZÍVVERÉSED LESZ.

 

 

Volt még más kuriózum, amit csak megcsodáltam, de nagyon szép és mondhatni, hogy ritkaság a BRIXTON Glanville 250 X. Kis. Az elmondások szerint nagyon jó kezdő motor, bár biztos lesz olyan, aki hosszú távon tervez vele. Nem csak rövid, de hosszabb túrákra is bevethető. A mostani tulajdonos is nagyon szereti. Kezes, fürge és nem utolsó sorban kényelmes.   

Néhány különlegesség abból a sokadalomból, amit láttuk.

 

A biztonság és az utánpótlás is fontos eleme a rendezvénynek. Jó látni, hogy a szervezők mindenre próbálnak odafigyelni, színesíteni a rendezvény palettáját.

 

Összegzésül: A jubileumi XX. Open Road fest hozta azt, amit vártunk tőle. Most is mint mindig a szervezők törekedtek arra, hogy mindenki jól érezze magát. Igen változatos és bőséges programokkal fogadták a vendégeiket. Nem is lehetett panasz, hisz olyan színes volt a program paletta, hogy szinte lehetetlen volt mindenen részt venni, pedig igyekeztek úgy szervezni, hogy ne legyen átfedés.

A vendéglátósok és az árusok is úgy lettek megválasztva, hogy minél sokrétűbb legyen a felhozatal.  Nagyon jó megoldásnak találom a kártyás fizetős rendszert.

A végén vagyis majdnem a végén, mert még utána jött a EUROPE zárásként, kisorsoltak egy vadi új HARLEY-DAVIDSON Street 750-et. Egyszerű volt feladat ami lehetővé tette a sorsoláson való részvételt, csupán megkellett találni pár fontosabb pontot a rendezvényen és ezekről pár képet kellett megosztani egy közösségi oldalon. A sorsolás lebonyolítását közjegyző felügyelte. Egy kis izgalmas közjáték is fűszerezte a nagy pillanatot, ugyanis az egyik nyerésre esélyes személy elfelejtette a saját e-mail címét amivel regisztrált, pedig a kísérője egy kisfiú igen izgatott volt. És milyenek is a véletlenek pont ők örülhettek a főnyereménynek, nekik kedvezett fortuna. Gratulálunk a nyertesnek!

 

A XX. Open Road fest nemcsak a nyertesnek marad emlékezetes, hanem a profi szervezésnek köszönhetően minden résztvevőnek!

 

 

Boros László

 

A Open Road Fest XX. -Ott voltunk és visszamennénk! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Átlátszó és üvegre simítható, öntapadós TV-k az LG-től

$
0
0

 

 

 

Budapest, 2019. július 29. — Már Magyarországon is elérhetőek az LG egyedülálló ipari kijelzői. Az átlátszó OLED-kijelzők és a szinte teljesen áttetsző, felragasztható LED-fóliák bármilyen teret vagy felületet futurisztikus digitális környezetté alakítanak.

 

Az LG új kijelzőmegoldásai első ránézésre inkább tűnnek sci-finek, mint kézzelfogható valóságnak: az átlátszó OLED képernyők mögött minden tárgy látható marad, az üvegfelületekre ragasztható LED-fóliával pedig akár egész irodaházak alakíthatók digitális kijelzőfelületté.

 

Átlátszó kijelzők a jövőből?

Az LG átlátszó OLED (Transparent OLED, röviden T-OLED) kijelzői teljesen új lehetőségeket kínálnak a professzionális megjelenítők piacán. Önálló fénykibocsátásra képes pixeleivel az OLED a jelenleg elérhető, maximum 10 százalékban áttetsző LCD-kijelzőhöz képest több mint háromszoros, 38 százalékos átlátszóságot kínál a technológiára jellemző végtelen kontrasztarány és tökéletesen élénk színek mellett. Más hasonló kijelzőkkel ellentétben a T-OLED nem a fehéret, hanem a feketét használja az áttetszőség háttérszíneként, így szinte alig észrevehető saját környezetében. Mindez számtalan futurisztikus tartalommegjelenítési módszert tesz lehetővé: kijelzők mögött művészien elhelyezett termékek a kiterjesztett valóság érzetét keltik, és interaktív virtuális közeget teremtenek.

 

Az átlátszó OLED kijelzők telepítése gyors és könnyű: a kevesebb mint 14 kg súlyú készülékek kétféle — önálló és Open Frame kivitelben kaphatók. A nyitott keretmegoldás azt jelenti, hogy a külön-külön is használható, 55 hüvelykes üveglap-szerű kijelzők az egyedi igényeknek és az adott felületnek megfelelően csempeszerűen kapcsolhatók egymáshoz.

 

 

Felragasztható képernyő

Az LG színezett, átlátszó LED-fóliája bármilyen méretű és formájú üvegfelületen használható, és szinte varázsütésre digitális kijelzővé változtatja az hétköznapi ablakokat és üvegfalakat — akár egy irodaház teljes külső burkolatát is. A fólia magas szintű átlátszósága nem csak azt jelenti, hogy a mögötte elhelyezett tárgyak a megjelenített tartalom mögött is tökéletesen láthatók, hanem azt is, hogy a kijelző teljesen átengedi a fényt. A fólián a tartalom 1,7 millió színárnyalatban jelenik meg, a fényerő pedig beltéri és éjszakai módra is állítható, így a legtöbb kereskedelmi felhasználáshoz ideális. A maximum 73 százalékban átlátszó filmréteg használaton kívüli állapotban észrevehetetlen az üvegfelületen, amely a rásimított fólia ellenére is megtartja eredeti tulajdonságait. A 24 mm-es pixeltávolságú kijelzőréteg maga öntapadós, de könnyedén eltávolítható bármilyen felületről anélkül, hogy ragasztónyomot hagyna maga után. Rugalmassága és könnyű méretre szabhatósága révén felhasználási lehetőségei gyakorlatilag végtelenek.

A Átlátszó és üvegre simítható, öntapadós TV-k az LG-től bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Technics Ottawa S SC-C50 vezeték nélküli hangfal teszt

$
0
0

Sziasztok!

Most egy bútordarabot mutatunk be nektek, mégpedig a Technics Ottawa S SC-C50 vezeték nélküli hangfalát.

Na jó nem teljesen vezeték nélküli, hiszen nem akksis, hanem rendes hálózati áramról működő hangcucc.

 

 

Ugye milyen futurisztikus?

Persze nem így néz ki összeszerelve, de láthatjátok, hogy ez egy nem mindennapi prémium hangfal, ami a formájának köszönhetően úgy teleszórja a szobát hanggal, hogy mindegy hol vagy , vagy milyen bútordarabok törik meg a hanghullámok terjedését.

 

info:

A Technics a müncheni High-End audiotechnikai kiállításon leplezte le az új OTTAVA™ S SC-C50 prémium minőségű, vezeték nélküli hangfalrendszert. Az OTTAVA™ S SC-C50 olyan akusztikai technológiákat sorakoztat fel, amelyek kompakt kialakításukkal együtt figyelemre méltóan széles hangtérben nyújtanak tiszta hangzást. Szobakalibrációs technológiájának köszönhetően a hangfalak otthona bármely pontján elhelyezhetők, ahol élvezni kívánja a zenét.  A különböző streaming szolgáltatásokkal kapcsolatos teljes kompatibilitásának, a hangvezérlésnek és a különböző zeneforrások integrációjának köszönhetően igazán magas szintű, vezeték nélküli zeneélményt nyújt.

 

 

A kicsomagolás és a beüzemelés több, mint egyszerű, hiszen nincs semmi extra a dobozban és a hálózati kábelt is egyszerű csatlakoztatni. Ezután a bekapcsolás után minden funkció gyorsan elérhető. A Bluetooh kapcsolat nagyon gyors és olyan biztos, mint a beton. Nem szakadozik, nem dob le és bátran sétálgathatunk a zsebünkben a telefonnal. Sőt a lakás más pontjáról is működik. Na ez egy jó pont, hiszen nem jellemző, hogy egy helyben kukksoljunk ha zenét akarunk hallgatni.
Nekem tetszik, hogy nem akksis, hanem hálózatról üzemel. Persze így határok közé vagyunk kényszerítve, de cserébe egy kristálytiszta hangzást kapunk.

A maximum hangerőn a “Volume 100” -nál se kezd torzítani! Persze mindez függ a lejátszandó zenétől is, mert ha túlvezérelt a hang, akkor bizony nincs olyan hangfal, ami nem akarna szétesni, jó ez azért kicsit túlzás volt, de értitek miről beszélek.

 

Space Tune™
Annak érdekében, hogy az OTTAVA™ S SC-C50 minden helyiségben és minden térbeli helyzetben kiváló hangzást biztosítson, a Space Tune™ a hangtérhez optimalizálja a hallgatási környezetet. A rögzítési helyszínhez illeszkedő három előbeállítás mellett a főegységbe épített mikrofon lehetővé teszi, hogy egy automata funkció segítségével a főegységről vagy egy okostelefonos alkalmazás segítségével egyetlen érintéssel optimalizálható legyen a hangzás.

 

 

A bekapcsolás után a hangfal tetején lévő kör alakú kijelző körül vannak a kezelő nyomógombok. Nem érintős, hanem valóban meg kell nyomni. Lassan ez már a múlt, de nekem ez tetszik. Amikor manapság már mindent csak megérinteni kell és működik. Szóval jó ez a gomb megoldás. A kijelző és a hangfal kellemes kis fényt áraszt, ami még éjszaka sem zavaró, de legalább megtaláljuk a gombokat a korom sötétben.

A hangfal teste műanyag és alumínium borítású. Igen az alumínium betétek mindig a prémium minőség jelképe és itt sincs másként, hiszen tudásban a Teshnics  Ottava S SC50 egy nem mindennapi hangfal.

 

 

A hangzás a legfontosabb és az űberszuper! Nem tudok rá igazán jó szót találni, de valami eszméletlen jól szól. Úgy a magas hangok, mint a basszus hangok is berezonálás mentesek és torzítás mentesek. Öröm hallgatni, de tényleg!

 

Műszaki adatok
Kimeneti teljesítmény
• Elülső hangszóró (B/J): 20 W + 20 W (1 kHz, T.H.D. 1,0 %, 8Ω, 20 kHz LPF)
• Elülső hangszóró (közép): 20 W (1 kHz, T.H.D. 1,0 %, 8Ω, 20 kHz LPF)
• Mélynyomó: 40 W (100 Hz, T.H.D. 1,0 %, 4Ω, 20 kHz LPF)

Hangfal egység
• Mélynyomó: 6,5 cm tölcsér típus x3 / Magassugárzó: 1,6 cm dóm hangsugárzó típus x 3 / Mélynyomó: 12 cm tölcsér típus

Méret és tömeg
• Sz 375 mm / Ma 220 mm / Mé 197 mm
• Tömeg: 7,6 kg (dobozzal együtt)

Csatlakozóaljzat
• Optikai digitális x1
• AUX IN x1 (φ3,5 mm)
• USB-A
• Ethernet Interface: LAN (100 Base-TX/10 Base-T)

Hálózati audió:
• WiFi a/b/g/n/ac, 2,4 GHz/5 GHz
• Beépített Chromecast egység
• Google Assistant kompatibilis
• Többszobás lejátszás
• Sztereó párosítás
• Bluetooth (AAC, SBC)
• Spotify/TIDAL/DEEZER/Internet Rádió

Digitális bemeneti formátumok
• WAV max 384 kHz/24 bit
• FLAC max 384 kHz/24 bit
• DSD 2,8 MHz, 5,6 MHz
• AIFF max 384 kHz/24 bit
• AAC max 96 kHz/320 kbps
• WMA max 48 kHz/320 kbps
• MP3 max 48 kHz 320 kbps

 

 

 

Mit tud valójában a Technics Ottava S SC50?

4 JENO motor és LAPC funkció (Load Adaptive Phase Calibration – terhelésalapú fáziskalibrálás)
A négy eredeti Technics JENO motor optimális teljesítményt nyújt, és a mélynyomó, a középtartományú hangszóró és a magassugárzó egymáshoz viszonyított térbeli elhelyezkedésének köszönhetően kiemelkedő hangélményt biztosít. Ezzel kiváló finomhangolást ér el, a Space Tune™ segítségével pedig az egyéni környezethez optimalizálja a hangtereket.  Az OTTAVA™ S SC-C50 emellett a Technics által kifejlesztett terhelésalapú erősítőtechnológiával, az LAPC funkcióval is rendelkezik. Az LAPC az erősítő frekvencia-amplitúdó fázis jellemzőit méri az egységhez csatlakoztatott hangszórókkal, és az ideális impulzusválasz elérése érdekében digitális jelfeldolgozást végez. Az alacsony és a magas frekvenciájú hangsugárzókra optimalizált paraméterek előbeállításként megtalálhatók az egység LAPC-kalkulációkat végző alegységében, hogy a teljes frekvenciatartományban ideális frekvencia- és fázisjellemzőket érjen el.

Kompakt fizikai megjelenés, széles térhangzás
Az egyéni, ívelt forma 3 középtartományú hangszórót, 3 magassugárzót és 1 mélynyomót rejt, miközben a bal és jobb oldalra igazított, valamint a középen elhelyezkedő hangfalak gazdag sztereóhangzást és erőteljes énekhangot biztosítanak.  A közép- és magastartományú hangsugárzó készlet „hangterelő tölcsért” alakít ki, amely kiiktatja a hangszórók interferenciáját. A koaxiális közép- és magassugárzó felépítése pedig – a kompakt méretnek köszönhetően – kevesebb frekvenciazavar mellett biztosítja a vertikális irányíthatóságot.

Valóban nagy teljesítményű architektúra
A három, 1,6 cm-es magassugárzó nagy felbontású hangzást biztosít, akár 50 kHz-ig. Ezt egészíti ki egy, a ház oldalára szerelt long-stroke mélynyomó és egy egyenes, nagy átmérőjű long port egység. A merev, üvegszálas házba szerelt hét egység nagy teljesítményű hangzást ad a 3.1-csatornás erősítőnek.

 

Beépített Google Chromecast!!!!!!!!!!!

A Google Chromecast kompatibilitásnak köszönhetően okostelefonjáról egyszerűen élvezhet számos különböző zenei streaming szolgáltatást. Továbbá, mivel az adatokat közvetlenül a főegység fogadja, a hangminőség sem romlik. Néhány Google Chromecast beépített hangszóróval ugyanazt a dalt számos szobában lejátszhatja, vagy, több szórakoztatási helyszín igénye esetén, szobáról szobára más zene szólaltatható meg. Két OTTAVA™ S SC-C50 egységet összerendezve és sztereóhangzást beállítva a felhasználók kiváló sztereó-háttérhangzást érhetnek el.
* Google Home alkalmazás szükséges.

 

 

Google Assistant kompatibilis
Ha egy hangvezérelt Google-hangszóró is megtalálható ugyanabban a hálózatban, akkor az OTTAVA™ S SC-C50 zenelejátszó és egyéb funkciói a Google Assistant segítségével is működtethetők. Amennyiben a felhasználónak nincs a kezében az okostelefon, illetve nincs szabad keze, akkor a zenelejátszás hangvezérléssel is könnyedén irányítható.

Teljes kompatibilitás
Az USB és az analóg/optikai bemeneten kívül az OTTAVA™ S SC-C50 támogatja még a Bluetooth, a Google Chromecast, a Spotify, a Tidal, valamint a Network Playback technológiákat, egyetlen egységen biztosítva számos különféle zeneforrás kényelmes felhasználását.

Kedvenc funkciók
A főegységen akár kilenc előbeállítás is konfigurálható, például a kedvenc internetes rádióállomás, egy Spotify lejátszási lista, valamint USB-meghajtón található dalok. Így egyetlen alkalmazást sem kell megnyitnia ahhoz, hogy kedvenc zenéit hallgathassa.

 

Mi a kedvenc funkciókat nem állítottuk be de a Spotify szuperül működik. Úgy gondoljuk, hogy nagyon jó hangfal a C50, de az ára kicsit túl árazott. Talán később olcsóbb lesz, de most így 200.000 Ft áron nem biztos, hogy megvenném, de hát ízlések és pofonok eltérőek. Minden esetre a prémium termékeket mindig meg kell fizetni és ez ennél a hifi rendszernél sincs máshogy.

 

Száz szónak is egy a vége…, a Technics Ottava S SC50 hangfal nem egy egyszerű hangfal, hanem maga a lakásba zárt élménykombinát!  

A Technics Ottawa S SC-C50 vezeték nélküli hangfal teszt bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.


Pelican a mindenttudó koffer

$
0
0

Sziasztok!

A címből most nem derül ki szinte semmi, csak talán az, hogy koffert fogunk tesztelni. Igen koffer, de nam a megszokott utazós, habár erre a célra is kitűnően használható, hanem olyan extrém területeken használatos kofferről, amiről hazánkban még nem igazán hallottunk.

 

 

A Pelican kofferek rengetek felhasználási lehetőség mellett számtalan méretben és kivitelben kaphatóak. A termék eredete Kaliforniából ered, ahol egy búvár látta meg a lehetőséget ebben az akkor még kihasználatlan szegmensben.

 

Egy kis történet, hogy átlássuk, hogy a Peli nem csak egy termék, hanem attól jóval több. Mi tesztelésre a Peli air 1615 koffert kaptuk. 

Igazából nevezhetjük koffernek, doboznak, vagy egyszerűen tároló bőröndnek is, hiszen mindegyik igaz a Peli Air 1615-re.

A megrendelés után nagyon hamar, mondhatni rekord idő alatt megérkezett a két csomag. Igen 2, mert az egyik magát a koffert tartalmazta, amíg a másik a belső szivacs és rekesz választó elemeket. A termék nem volt túl csomagolva, de minek is, hiszen azt olvastuk, hogy ez egy nagyon strapabíró koffer és ha ígyvan, akkor bőven elég ennyi és semmi extra csomagolás.

 

 

De mielőtt kibontjuk a terméket, egy kis történelem a Pelican termékekről.

 

A Pelican Products, Inc. a világ vezető nagy teljesítményû védőtok gyártója, a magas hőmérsékleten történő csomagolási megoldások, fejlett hordozható világítási rendszerek és robusztus felszerelések tervezésében és gyártásában, mind professzionális, mind kültéri felhasználás számára.

Termékeiket a piac szakemberei vizsgálják, ideértve a tűz / biztonságot, a bűnüldözést, az élettudományokat, a védelem / katonaság, az űrkutatás, a szórakozás, az ipar és a fogyasztókat. A pelikán termékeket úgy tervezték és gyártották, hogy élettartamuk hosszú legyen.

A gyár központja 200 000 négyzetméter,  amely Kaliforniában (Los Angeles-től délre található).  Torrance, székhelye az otthoni irodának, mely világszerte közel 1300 alkalmazottat irányít. A cég világszerte elérhető, és jelenleg 22 nemzetközi értékesítési irodát működtet. A legutóbbi helyszínek : Dél-Korea, Izrael, India, Törökország, Egyesült Arab Emírségek, Dél-Afrika és Mexikó.

A Pelikán hat gyártóüzemet tart fenn Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában: Torrance, Kalifornia (vállalati) – South Deerfield, Massachusetts – Crottendorf, Németország – Leighton Buzzard, Egyesült Királyság – Melbourne, Ausztrália – Plymouth, Minnesota.

A Pelikánt 1976-ban Dave Parker és felesége Arline alapította a kaliforniai Torrance-i garázsban. Dave, 11 éve óta lelkes búvárként felismerte, hogy olyan robusztus zseblámpákra és tokokra van szükség, amelyekbe nem szivárog be a víz,  vagy meghibásodnak meg. Sok éves kemény munka és áldozat után a Pelican Products valósággá vált első termék szabadalmával, a Pelican Float ™ termékkel. Hamarosan követte a legendás SabreLite ™ zseblámpa és Protector tokok.

A Pelikán termékcsaládja és a vállalat az évek során folyamatosan növekedett, és 2004-ben a társaságot a Behrman Capital magántőke-társaság vásárolta meg. Röviddel ezután a társaság hihetetlen növekedési tendenciát tapasztalt az új vezérigazgató, Lyndon Faulkner alatt, akit 2006-ban kineveztek.

Gazdag és sokszínű háttérrel Faulkner a Microsoft Corporation Pelican Products-jába érkezett, ahol észak-amerikai üzemeltetési igazgatóként dolgozott, és segített az iparágot megváltoztató termékek, például az XBOX®, a Windows XP és a Microsoft Office 2000 elindításában. -Disc gyártó úttörője, a Technicolor® / Nimbus az IPO-ba, mivel bemutatták a világot a digitális média kompakt lemezekkel (CD) és digitális videolemezekkel (DVD).

Néhány évvel a vállalat felgyorsítása után 2008 volt a reklámév, amikor a Pelican Products nagymértékű növekedési stratégiát hajtott végre, amelyet a nemzetközi terjeszkedést hangsúlyozták. Ennek eredményeként új értékesítési irodák és gyártóberendezések jöttek létre szerte a világon, valamint a Pelican Australia létrehozása és az Advanced Area Lighting Group indítása.

A legnagyobb versenytárs, a Hardigg Industries vásárlásával 2008 végén a Pelican elérte a legnagyobb pozíciót. Így majdnem megduplázta működésüket egyik napról a másikra, és a világon a legnagyobb védőeszközök gyártója lett.

2012 végén, a stratégiai növekedési terv részeként, a Pelican bevezette a fogyasztási cikkek széles skáláját, amelyek ugyanolyan kemény-köröm-DNS-sel vannak feltöltve, mint kereskedelmi termékeik. A kiemelt termékek ma már tartalmaznak fejlett LED-es világítási eszközöket, italkészítményeket, poggyászokat, masszív borítókat az Apple®, LG és Samsung © intelligens eszközök széles skálájához, Pelican ™ Elite hűtőkhöz és hátizsákokhoz.

A termék és szolgáltatás fejlesztéseként a vállalat bevezette a hőmérséklet-szabályozott szállítási termékek sorozatát is. Emellett megvásárolták az iparág vezető  szállítótartály gyártóit, a Minnesota Thermal Science-t (2013-ban az Egyesült Államokban) és a Cool Logistics-t (az Egyesült Királyság 2014-ben), és ez motiválta őket, hogy létrehozzák a Pelican BioThermal ™ -et – a világ legnagyobb védődoboz gyártóját

2015-ben a társaság négy különálló részleget hozott létre (Kereskedelmi / Kormányzati, Fogyasztói, BioThermal és Nemzetközi), hogy jobban kiszolgálja a Pelikán által értékesített különféle piacokat. És 2016-ban a Pelican ünnepelte 40. évfordulóját (mindazok védelme, amelyeket 1976 óta értékeltél). Az év folyamatos szervezeti növekedést hozott a fogyasztói osztály, Long Beach (Kalifornia) telephelyének megnyitásakor, valamint kulcsfontosságú, iparágat meghatározó új termékek bevezetésével, ideértve a cég első vízálló mobiltelefon tokját, a Pelican Marine Case-t és az újjáépített Pelicanot. A légzsákok, amelyek 40% -kal könnyebbek, mint a szokásos Pelikán védőtokok, megőrzik legendás szilárdságukat.

A közelmúltban a vállalat BioThermal divízióját az Egyesült Királyság legrangosabb elismerésével, a Queen’s Award for Enterprise díjjal tüntették ki az innováció kategóriájában a Chronos ™ Advance, a nagy teljesítményű szállítási rendszerek innovatív sorozatának köszönhetően, fejlett technológiát alkalmazva.

 

Tehát láthatjuk, hogy nem mindennapi történet részesei lehetünk és nem mindennapi technológiára és szakértelemre épülő nemzetközi cég termékét teszteljük.

A koffernek, de nevezhetjük védőtoknak nem csak hordozó fülei vannak három oldalon, hanem csapágyazott kerekei is, amik nagyon könnyen és halktalanúl gurulnak. Nagyon praktikus, pontosan ,mint az utazós bőröndöknél.

 

A koffer elején 3, míg az oldalán egy-egy zárócsat van, amit egyszerűen csak fel kell pattintani, de lefelé sem nehéz lenyomni. Első nyitásra kicsit passzos a tetőzsanér, de ettől függetlenül nem kell két kézzel nyitni, mert felnyílik a saját súlyától is. A doboz belül teljesen üres volt, kivéve pár tályékoztató laptól, ami a legfontosabb figyelmeztetéseket tartalmazta.

 

Belső75,2 x 39,4 x 23,8 cm   Külső 82,8 x 46,7 x 28 cm  Fedél mélysége 5,1 cm  Alsó mélység 18,7 cm  Teljes mélység 23,8 cm Lakat lyuk átmérője 8 mm  Súly habbal 8 kg  Üres tömeg 6,4 kg  A felhajtóerő 76,7 kg

A másik csomag amit kaptunk, az a belső kialakításhoz szükséges kiegészítő. Így már ki is tudjuk alakítani a saját TrekPak dobozunkat.

 

 

Az alsó részbe kerül a kerékdobot körbe védő szivacs, majd a záró szivacsréteg, ami elég vastag és ezután az oldalvédő, valamint a rekeszválasztó és legutolsó sorban a koffer tetején lévő záró szivacsréteg. Ez utóbbi egy hangstúdió szivacsára emlékeztető anyag.

 

A koffer kialakítása ránk van bízva, hiszen a termékeink méreteihez tudjuk alakítani. A képen is látszik, hogy van egy piros színű két élű penge a készletben, amivel pofonegyszerű méretrevágni a belső rekeszeket. Utána csak a csomagban lévő kis U alakú kapcsokat kell a rekeszek lyukaiba tolni. Erre rá kell előte helyezni a csomagban lévő piros húzó szalagokat, hogy kivenni is egyszerű legyen a kis kapcsokat. Az így összeépített belső rekeszek nagyon masszívak. Én egy percig sem kételkedtem, hogy szét fog esni, vagy nem jól fog tartani.

Valóban nagyon masszív és kárpitréteggel van ellátva, hogy ez is védje a drága eszközeinket. Olyan érzése van az embernek, mintha Dave Parker kimondottan nekem tervezte volna, hogy megvédjem az utazások alatt az eszközeimet. Minden pont befér és mindennek megvan a maga biztonságos helye.

 

 

A kit megvásárlásával elég jó kis koffert tudunk összerakni, és a végén már azt sajnáljuk, hogy csak egy van. Igen, mert nagyon praktikus és strapabíró is.

 

Egy jó példa erre a következő videó

 

 

 

A koffert tele pakoltuk és rengeteg mindennek megtaláltuk a helyét. Most nagyjából 23 kg az összes kofferrel együtt. Ilyenkor azért jól jönnek a kerekek.

 

+

 

 

Minden egyben van és könnyen hozzáférhetően. Bízunk abban, hogy nagyon sokáig megbízható társ lesz a munkáink során, hisz a több, mint 40 év tapasztalat igazán jó garancia.

 

Ha további információkat szeretnétek tudni a Pelican termékeiről és akcióiról, akkor kattintsatok erre a szövegre!

 

 

A Pelican a mindenttudó koffer bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Feiyutech AK4500 gimbal teszt

$
0
0

 

Sziasztok fotósok, videósok!

A napokban kaptuk tesztre a FeiyuTech AK sorozatának 4500-as típusát. Hazánkban még csak elvétve találkozhatunk vele a boltokban, hiszen egy nagyon új termékről van szó.

Feiyutech AK4500

 

A piacon úgy jönnek ki a gimbalok, mint a gomba. Csak kapkodjuk a fejünket és azt sem tudjuk melyik mitől jobb, vagy rosszabb, mint a másik. Az egyik fő szempont mindíg az ár. Sokan ár szerint kategorizálnak, míg mások csak a minőség, hiszen vannak, akik napi jelleggel dolgoznak a gimballal. Minden esetre ennek a két dolognak, mármint az ár és minőségnek kell jó hangsúlyban lenni.

 

 

Nekem az is fontos egy műszaki cikknél, hogy többet tudjon, mint én, vagyis már a megvételnél ne az legyen, hogy mindent ki tudunk használni és már a következő típust kelljen nézegetni nagy szomorúan.

A Feiyutech AK4500 kamera stabilizátor pont ilyen. Nem csak egy egyszerű stabilizátor, de majd erre később visszatérek. Gondoltam csinálok egy amolyan kicsomagolós videót, de a kíváncsiság erősebb volt bennem és azonnal bontottam ki a dobozt. Jól is tettem, mert annyi minden van a dobozban, vagyis a kofferben, hogy hosszabb lett volna a film mint egy egész estés mozi.

Szóval kibontottam, összeraktam és az alábbi videó már így készült. Nézzétek el a bénázásomat a gimballal, mert a videó előtt nem nagyon volt időm tesztelni a stabilizátort. Persze azóta már többet játszottam vele, mint gyerekkoromban a csattogós lepkével.

Első találkozás a Feiyutech AK4500 stabilizátorral.

 

 

Mint láthattátok a videóból, van alapfelszereltégben egy fókusz motor és a külön is használható teljes értékű markolat. Erre a markolatra lehet a telefonunkat feltenni és a gimballal összepárosítva irányítani a felvételeinket. Legyen az fókusz állítás, ISO érték, vagy a legegyszerűbb fotó exponálás, vagy videó indítás. Persze az igazi előnye az élő nézet, ami nélkül szinte félkarú óriás mindenki, hiszen a gimbal karjai sokszor takarják a kijelzőt, így nem látni a felvételt. Említettem, hogy többre is képes a gimbal, igen, többek között külső monitort is csatlakoztathatunk hozzá, ami azért jobb, mint egy telefon.

 

 

 

 

Számtalan csatlakozási pont van, ami egyszerűsíti az életünket. Kell is a sok jó hely, mert van ugye mikrofon, fejlámpa vagy mikroport vevő egység. Tudom ezekkel egyre nehezebb is lesz a gimbal, de a plusz markolatnak köszönhetően, (ami a gimbal testéhez képest kb 45%-od szögben áll) nagyon megkönnyíti a használatot. Amíg az ember ki nem próbál egy ilyen stabilizátort, addig el nem tudja képzelni, hogy a régi egykezesek mennyire nem konfortosak. Na jó, lehet valakinek pont ez tetszik, de én maradok ennél a típusnál.

 

 

 

Ami kimondottan jó, hogy a dobozban van tripod a gimbal aljára. Találkoztam már olyan típussal, aminek a dobozában nem volt. Ilyenkor hogy tesszük le? Sehogy, cipeljük non-stop! Én így a homokos vízparton is nyugodt voltam. Nagyon stabilan áll és nem kell félni, hogy eldől és törik a technika. Az ilyen pihenős üzemmódban célszerű használni a gimbal karok fixálását. Minden karon a gimbal motorok előtt van egy retesz, ami zárja a kar mozgását és azt fixen tartja. Így már nyugodtan mászhatunk akár hegyre is és biztonságban lesz az AK4500 és a kameránk is. Mondtam én, hogy sok kis extra van!

 

Ez az egyik legnagyobb jó dolog ami tetszik! Apróság, de mégis nagyon fontos, mármint a karok lezárhatósága.

Már mindenhez van applikáció, így az AK4500-hoz is. IOS és Androidra is szintén. Az applikáció teljesen jól működik és egyszerűen irányítható vele a stabilizátor. Én ezt annyira nem kedvelem, mert jobban szeretem a kézi kontaktust a gimaballal, de ízlések és pofonok eltérőek. A bluetooth jel erőssége max 10 méter, ami nem egy eget verő, de van és biztosan szakadás mentesen működik.

 

Én leginkább egy Olympus OM-D E-M1 mark II Milc gépet használtam a teszt során, de Canon DSLR vázzal is használgattam. Igazából jelentősége nincs, mivel 4,6 kg a max. teherbírás.

 

 

A gimabalt azért használni és tanulni kell! Azt mindig elmondom, hogy ez nem egy olyan készülék, aminek csak úgy neki lehet ugrani. Minden rezdülését meg kell tanulni, hogy melyik mozdulatnál hogyan viselkedik. Nem mindegy milyen beállításoknál mit várunk, vagy mit várhatunk el. Tehát mielőtt nekilátunk élesben dolgozni, nem árt a barátkozás. A markolaton mindent be tudunk állítani a megfelelő párosítás után. Ilyenek pl a fényértékek, ISO, WB, Time Laspe beállítás, a szelfi üzemmód, a 360 fokos forgás(nekem ez tetszik a legjobban), de itt tudjuk a gimbal mozgási sebességét, a vertikális és a horizontális mozgás választó módot is bekapcsolni. Nagyon jól láthatóan világít a kijelző így szikrázó napsütésben is jól láttam.

Kimentem első alkalommal tanulás képen a Duna partra és ott készítettem pár felvételt. Az egyik kamera a Feiyutech AK 4500 gimballban volt, amíg a másik egy Lamax X8 sportkamera rajtam egy mellkaspánton. Jól látható, hogy mennyit stabilizál az AK4500-as.

 

 

 

Amit megfigyeltem és nagyon fontos, hogy a gimbalt nem szabad még véletlenül sem bekapcsolni, vagy bekapcsolva hagyni rögzített karokkal. Én így jártam és kis időn keresztül így volt. Na a kis motorok meg dolgoztak feleslegesen én melegedni kezdtek. Szóval erre figyeljetek! Az akkumlátorokat sikerült teljesen lemeríteni, így legalább tudom, hogy kb 5 óra volt az első töltés időtartama. Így teljes feltöltéssel várt rám az igazi éles bevetés, ami egy este két nagy koncertet jelentett. Persze nem telibe kellett az egészet rögzítenem, de több órás folyamatos üzemet jelentett. Vittem magammal a töltőt és power bankot is, mert mi van ha lemerül és tölteni kell. A nap végére kb úgy 5-6 órát dolgozott a Feiyutech AK4500 és az akkumlátor visszajelzés a felénél volt. Szóval bátran el fogok indulni máskor töltő nélkül. De még így sem kell beparázni, mert az akksi nagyon olcsó hozzá. A neten láttam 1200 Ft-ért/db áron és csak 4 db kell bele.

 

 

És ha már teszt,akkor klip forgatáson is megnéztem mit lehet kihozni a Feiyutech újdonságából. Minden esetre élvezetes vele a munka és olyan lehetőségek tárulnak a felhasználó elé, aminek szinte csak a képzelet szab határt. A képen az Ámokfutóknak készül az ú videóklip, ami reményeink szerint sikeres lesz.

 

 

 

Több napos használat után sem tudok olyan dolgot mondani, ami negatív lenne. Az akkumlátor egy egész napot kibír, a gimbal nem nehéz és elviselhető egész nap, és vannak kiegészítőknek több kiállás( mikrofon, monitor stb.) Az pedig hogy több típusú DSLR és Milc géppel össze is párosítható és a gimbalról vezérelhető, az pedig csak hab a tortán. Pár alkalom után már igazán hozzámnőtt és gyerekjáték vele  a munka. A Tesztvilág szerint aki megvesz egy Ilyen FeiyuTech AK 4500 -as kamera stabilizátort az nem fogja megbánni!

További részletekért és ha kíváncsi vagy a többi Feiyutech termékekre is, akkor kattints erre a szövegre!

 

Akiben kérdés merül fel, hogy miért fontos a kamera stabilizátor használata, az nézze meg az alábbi videót

 

 

 

A tesztet még folytatjuk és hamarosan mutatunk pár érdekes dolgot és tutorialt a gimbal használatához. Addig is böngésszetek az oldalunkon, vagy keressétek fel Facebook oldalunkat!

A Feiyutech AK4500 gimbal teszt bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Lamax X9.1 teszt-kinyírjuk a szenzort!

$
0
0

Üdvözlünk mindenkit!

A Lamax cég nem pihen és sorban dobja piacra az új kamerákat, amik egyre jobbak és jobbak. Bár az X9.1-es nem egy újdonság, de nálunk még nem volt és most erről fogunk pár szót ejteni.

Igazából szinte mindegyik Lamax X széria megfelelő az átlagos felhasználásra, de van pár helyzet, amikor fontos megnézni azt, hogy mit tud, vagy éppen nem.

 

 

Az egyik ilyen fontos dolog a stabilizátor. Ez akkor fontos ha pl. motorozunk, autóversenyeket akarunk úgy rögzíteni, hogy a kamera fel van szerelve az autóra. Biztosan látott már mindenki olyan képeket, amikor olyan érdekesen hullámzik a kép. Igen ez a stabilizátor nélküli kamera sajátossága! Képes így a videó élvezhetetlenné válni. Tehát ha remegős, rezgős dologra szeretnénk felszerelni, akkor csak a stabilizátoros kamera, a jó kamera!

A Lamax X9.1 stabilizároros és gyönyörűen teszi is a dolgát, de inkább mutatjuk az elejétől.

 

 

Mi az, amin nem lepődünk meg ha kinyitunk egy Lamax terméket?

  • nincs tele papírokkal
  • Rengeteg kiegészítő, mondom rengeteg
  • annyi cucc van a dobozban, hogy visszacsomagolhatatlan
  • a kimaradhatatlan Lamax matricák
  • magyarnyelvű menü

 

A dobozt kipakolva egy egész arzenál tárul a szemünk elé és nem mehetünk el a a “karóra” mellett sem. Kézről irányítható a fotó és a videó. Nem nagy dolog már ez, de sok gyártónál ez külön vásárolható opció. A Lamaxnál esetleg ha fej, vagy mellpánt kell, akkor kell rohangálni a Gubacsi úti márkaképviselethez. Na de lehet neten is rendelni hozzá az eMaki-n, akár plusz akksit is!

 

 

A csomag tartalma

  • LAMAX X9.1 akciókamera
  • Vízálló tok
  • Távirányító
  • Rúdtartó
  • Keret vízálló tok nélküli használathoz
  • J mount
  • Fast plug-in
  • Öntapadó tartó egyenes
  • Öntapadó tartó hajlított
  • 3-axis connector (3 rész)
  • Állvány adapter
  • Állványcsökkentés
  • 3M cserealátét (2 db)
  • USB kábel
  • Lítium-ion akkumulátor
  • Könnyített ajtó jobb hangfelvételhez a tokban
  • Mikroszálas törlőkendő
  • Felhasználói kézikönyv
  • Szövet védőburkolat

 

 

Minden egyben van cirka 43.990 Ft-ért!

A kamera már fogásra is jó. Nem tudom milyen műanyag ez, de nem az a rideg, hanem sokkal kellemesebb tapintásra, mint az elődök.

A kamera bekapcsolásánál már feltűnik több micro SD kártya ikon, hogy segítsen nekünk, hogy milyen kártyák a legideálisabbak a megfelelő működéshez. Mint tudjuk nem mindegy a kártya sebessége és mérete sem.

 

 

A kamera kb. másfél órát üzemel egy töltéssel, de a feltöltés se sokkal több idő. Maximum felbontás a 4K videó és a 12Mpx fotó.

 

Videó felbontás 1280x720p HD 120 FPS, 1280x720p HD 30 FPS, 1280x720p HD 60 FPS, 1920x1080p FHD 30 FPS, 1920x1080p FHD 60 FPS, 2.7K – 2560×1440 30 FPS, 4K – 3840×2160 30 FPS
Kép felbontás 12 Mpx, 5 Mpx, 8 Mpx
Videó codec H.264
Vízállóság 30 méter

 

A kamera micro SD kártyával működik és a két akkumlátorral már szépen el tudunk játszadozni. Bevallom nagy csodára nem számítok a felvétel minőségével kapcsolatban, mert a Lamaxnál az általában nagyon jó. Inkább a hang, ami most jobban érdekel. Nagyon sokan használják a sport kamerákat szelfi kameraként és vlogolnak az utcán. Ilyenkor nem mindegy az, hogy mit tud a mikrofon.

A menürendszer nagyon egyszerű és könnyen megtanulható. Nincs semmi ördöglakat, hogy az egyik gombot nyomvatartva a másikat megnyomva ez lesz, meg az és sorolhatnám. Egyszerű és egyértelmű, habár az autós használati módnál kocsi van írva. Na jó lehet azért, hogy nem keverjük össze az auto-t az autóval, tehát az automata módot az autós beállítással. Ki tudja, de a kocsi az mindenkinek egyértelmű.

Ami még érdekes nekünk az a Slow-motion videó, vagyis a szuperlassú felvétel és a time lapse videó. Ezeket megnézzük normál körülmények között és a tűző napon is, amikor a szenzor telibe kapja a napfényt.

Tudjuk ez az, amit nem szabad!

A szenzor utálja a telibe érkező napot, mert a lencse úgy működik, mint amikor a gyerekek nagyítóval gyújtják meg a falevelet. Ez a kamerák ellensége, de majd meglátjuk, hgy a Lamax X9.1 mennyire bírja.

Kinyírjuk a szenzort?!

Az alábbi videó a gyikos teszt részletei. Nem az a lényeg, hogy mit vettünk fel, mert most a napfény volt a lényeg. Nem 4K az alábbi videó, hanem csak Full HD, de ez most nem is mérvadó.

Kibírta a szenzor!

Jelentjük túlélte az egy órás üzemet, amiből csak egy rövid videót töltöttünk föl. Az egy óra nagyon sok akkor, amikor ilyen extrém fénybehetás öli a szenort. Ennyi ideig sosem kapja a kamera telibe a vakító napot. De nézzük a Tilme Lapse módot is!

 

Ami a kamerában tetszik az a jó minőségű fénykép és az, hogy nem kell bajlódni nagyon vele, csupán nyomni a felvételi gombot és a kép kész is. Nincs zoom, nincs manual fokus, csak egyszerűen a jó kép. Autómata ISO és WB beállítás mellett nyugodtak lehetünk a jó képek készítésében. Van beépített Wi-fi és Lamax applikáció, ami stabilan működik és pofon egyszerű.

 

Összességében egy elég stabil kamera a Lamax X9.1-es és ami talán megnyugatató lehet, hogy profi háttértámogatást nyújt a Lamax hazai képviselet. Ha bármi kérdés merül fel a használat során, akkor mindenkinek szívesen segítenek. Nem az van, hogy addig kellesz csak, amíg megveszel valamit, hanem utána is segítenek ha elakadnál, mert bíznak a termékükben. Hiszen mi is csak jót tudunk mondani róla.

A kamerát az eMaki webáruház biztosította!

A Lamax X9.1 teszt-kinyírjuk a szenzort! bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Itt az új OM-D E-M5 Mark III

$
0
0

Az Olympus bemutatja régóta várt OM-D E-M5 Mark III fényképezőgépét: kompakt méretű, könnyű és tele van fejlett funkciókkal

 

2019 Október 17, Hamburg – Mindössze pár nappal a cég alapításának századik évfordulója után, az Olympus ma bemutatja az egyik legnépszerűbb modelljének legújabb generációját – itt a régóta várt

 

OM-D E-M5 Mark III. A rendkívül kompakt és könnyű vázban az Olympus legfejlettebb képalkotó technológiai megoldásai sorakoznak – így a gép tökéletes választást jelenthet a fotózás rajongóinak és a profi fotósok világába belekóstolók számára is.

Az E-M5 Mark III kiemelkedő jellemzői között találjuk az időjárásálló kivitelt, a nagy teljesítményű autofókusz-rendszert és a különösen hatékony képstabilizátort – a számtalan sokoldalú felvételkészítést lehetővé tevő funkció mellett, melyek ragyogó képminőséget és a fotósok és videósok számára egyaránt rendkívül vonzó kreatív lehetőségeket kínálnak. Ha a fényképezőgépet a professzionális szintű M.Zuiko PRO objektívekkel használjuk, a teljes fényképezőgéprendszer olyan kis méretekkel büszkélkedhet, hogy szinte bárhová magunkkal vihetjük.

 

A hagyományos cserélhető objektíves fényképezőgépekkel szemben az Olympus szinte fele mérettel és tömeggel jellemezhető rendszere lenyűgöző mobilitást kínál. A nagyfelbontású, nagy teljesítményű objektívek választéka, valamint a hatékony képstabilizátor éles, csúcsminőségű képek és videók készítését biztosítja a legkülönfélébb helyzetekben. A legújabb képalkotó technológiai megoldásokat egy különösen kisméretű vázban kínáló

OM-D E-M5 Mark III számtalan kiemelkedő jellemző tökéletes ötvözete!

 

 

Fejlett képalkotó technológia egy rendkívül kicsi, időjárásálló vázban, mely kiváló képminőséget biztosít mindenféle körülmények között

Az OM-D E-M5 Mark III minden részlete miniatürizálva lett annak érdekében, hogy a lehető legkisebb vázat sikerüljön megalkotni. Az így kategóriájának egyik legkompaktabb és legkönnyebb kivitelével büszkélkedő E-M5 Mark III szinte gondtalanul hordozható – még a nagyobb átmérőjű standard zoom objektívek használatával is.

Az E-M5 Mark III 20,4 Megapixel Live MOS szenzorral és nagy sebességű TruePic VIII képprocesszor kombinációjával operál – ahogyan azt már az Olympus zászlóshajójában, az OM-D E-M1 Mark II modellben megismerhettük – valamint új, kompakt, vázba épített 5-tengelyes képstabilizátor rendszerrel büszkélkedhet. Ha nagyfelbontású M.Zuiko objektívvel használjuk, az E-M5 Mark III képes magas ISO beállítás mellett is minimális képzajjal felvételeket készíteni – és ragyogó képminőséget garantál a képszéleken is szinte elenyésző torzítás mellett.

A váz

SOKOLDALÚ FELVÉTEL-FUNKCIÓK:

>  “OM-D Movie” videofelvétel: 4K és C4K, több szintre beállítható képstabilizátor, nagysebességű (120 fps) felvételkészítés FullHD formátumban, mikrofoncsatlakozó

>  Különleges Live Composite üzemmód a fénycsíkok és csillagjárás megörökítésére

>  Pro Capture mód a másodperc törtrészéig tartó pillanatok megörökítéséhez (14 kép mentése a kioldó lenyomásáig)

>  Tripod High-Res Shot funkció 50MP méretű, rendkívül nagyfelbontású képek készítéséhez

>  Focus Bracketing és Focus Stacking funkció közelképekhez

TOVÁBBI JELLEMZŐK:

>  Nagyméretű kereső kiváló optikai jellemzőkkel

>  1/8000 mp záridőre képes mechanikus zár

>  Egyéni üzemmód a rendszeresen használt beállítások gyors kiválasztására

>  Felvételek küldése okostelefonra Wi-Fi-n keresztül, Bluetooth csatlakozással

>  USB töltéssel

>  Anti-flicker shooting és Flicker scan funkciók

>  Téma üzemmódok és Művészi szűrők az egyszerű és kreatív felvételkészítéshez

SPECIÁLIS KIEGÉSZÍTŐK:

>  ECG-5 kiegészítő markolat

por-, csepp- és fagyálló, így használói a felvételek eredményességére koncentrálhatnak, az időjárástól függetlenül[1]. Az Olympus nagyra értékelt SSWF (Super Sonic Wave Filter) elnevezésű szenzor-pormentesítő technológiája elképesztő hatékonysággal csökkenti a porszemcsék megjelenésének kockázatát a fotókon és a videókon a képszenzor másodpercenként 30 000-szeres sebességű vibrációjával, a gép bekapcsolásakor automatikusan üzemeltetve.

Az OM-D E-M5 Mark III ikonikus kivitele az első OM-gépeket idéző részletek mellett továbbfejlesztésre került a hüvelykujj számára kialakított résszel és a megnagyobbított markolattal – ezekkel a módosításokkal is növelve a gép stabil kézben tartásának lehetőségét.

 

Nagysebességű, szuperpontos autofókusz 121 keresztérzékelős AF ponttal a még nagyszerűbb élességállítás szabadságáért

Az OM-D E-M5 Mark III megkapta az Olympus híres, 121 keresztérzékelős, szenzorba épített fáziskülönbség alapú autofókusz-rendszerét különféle egypontos és fókuszpontcsoportos élességállítás-opciókkal. A szinte a teljes képterületen alkalmazható AF előnyei már a professzionális OM-D E-M1 Mark II használóit is elvarázsolták. A DSLR gépek autofókusz rendszerével szemben itt nem találkozhatunk az AF precizitás csökkenésével, ha gyorsabb objektívet csatlakoztatunk. Az E-M5 Mark III tűpontos, nagysebességű élességállítást kínál mindegyik M.Zuiko objektív használatánál – akár a legnagyobb rekesznél és a téma jellegétől függetlenül! A jelentős fejlesztést kapott algoritmus biztosítja azt, hogy a fókusz ne ugráljon a háttérre olyan összetett kompozíciók esetén, ahol közeli és távoli téma is megtalálható.

Az intenzív mozgásban lévő témák – például sport-, vagy vadvilágfotózás közben – az E-M5 Mark III 10 fps sebességű sorozatfelvételt tesz lehetővé AF/AE követéssel. A mozgótéma-követő algoritmus felhasználja a Live View és a rögzített képek AF információit az egyébként kiszámíthatatlan irányváltásokra és a téma sebességének hirtelen megváltozására történő gyors reagálás és a követés folytonossága érdekében.

Az OM-D E-M5 Mark III gyors és nagypontosságú autofókusz rendszere kihozza a maximumot a kifinomult MSC (Movie & Still Compatible) mechanizmus tudásából, ami gyors és csendes élességállítást tesz lehetővé a megfelelő M.Zuiko objektívekkel.

 

 

Vázba épített, 5-tengelyes, új fejlesztésű, kompakt képstabilizátor egység a kiváló képminőség érdekében

Az új, 5-tengelyes képstabilizátor egység kifejlesztésének fő irányelve volt a kiváló képstabilizátor hatékonyság biztosítása egy kifejezetten kompakt és könnyű kivitelben. A nagy érzékenységű giroszenzor és a képanalizálás alapján működő bemozdulás-érzékelés információi alapján a TruePic VIII képprocesszor precízen vezérli a képstabilizátor egységet, mely akár 5,5 zársebesség-lépés hatékonyságot kínál[2]. Az Olympus már korábban hírnevet szerzet, vázba épített képstabilizátor rendszere minden, az OM-D E-M5 Mark III géphez csatlakoztatott objektívvel együttműködik. A billentés és rázkódás jellegű elmozdulás mellett a képstabilizátor kivédi az elfordulás jellegű mozgások hatásait is, így kézben történő felvételkészítéshez a lehető legoptimálisabb támogatást nyújtja.

A beépített képstabilizátorral rendelkező, kompatibilis objektívek[3] sync IS rendszer segítségével szinkronizáltan együttműködnek az OM-D E-M5 Mark III rendszerével, így még jobb hatékonyságot kínálnak – akár 6,5 zársebesség-lépés korrekcióval[4] – tökéletesen alkalmassá téve azt a gyengén megvilágított témáknál, vagy például telefotók esetén.

 

Sokoldalú, egyedi felvétel funkciók, mint a Live Composite, Pro Capture, Focus Bracketing és High Res Shot

Live Composite hosszú expozíciós felvételek készítéséhez

Az OM-D E-M5 Mark III Live Composite felvételi módja egymásra épít több, egymás után, ugyanolyan zársebességgel készített képet – felvételsorozatot – úgy, hogy a fényesebb részekből fénycsíkok, például csillagjárás örökíthető meg. Ez a funkció véd attól, hogy a hosszú expozíció által túl világos képet készítsünk. A gép használói a Live Composite felvétel készítésének folyamatát a Live View funkciónak köszönhetően valós időben követhetik.

 

Pro Capture felvételi mód a másodperc törtrészének megörökítéséhez

A Pro Capture mód által olyan felvételek készítése is elérhetővé válik, ami a fotós számára különben szinte csak szerencsével kivitelezhető – például az a pillanat, amikor egy madár szárnyat bont. A Pro Capture már akkor készít felvételeket, amikor a kioldót félig lenyomtuk – ekkor a gép egy köztes memóriában az ilyen módon készült 14 utolsó teljes felbontású képet eltárolja. Amikor teljesen lenyomjuk a kioldót, az elérhető képek közül kiválaszthatjuk a legjobb pillanatot megörökítőt.

 

Tripod High Res Shot 50MP ekvivalens, szuper-nagyfelbontású fotók készítéséhez

A Tripod High Res Shot 8 felvételt készít gyors egymásutánban úgy, hogy közben 0,5 képpontnyit elmozgatja a képszenzort – majd az így készült képek kombinálásával egyetlen, 50MP ekvivalens képet állít elő. Ez a funkció kiválóan alkalmas tájképek készítéséhez, termékfotózáshoz, illetve minden olyan szituációban, amikor kifejezetten nagyfelbontású képre van szükségünk.

 

Focus Bracketing és Focus Stacking a közelképekhez

A kioldó egyetlen megnyomásával, a Focus Bracketing funkció által akár 999 képet készíthetünk úgy, hogy a gép minden felvétel elkészítése előtt kissé módosítja a élességállítás helyét. A fókuszpozíció változtatás mértéke 10 szint segítségével állítható be, a rögzített képek pedig az Olympus Workspace képszerkesztő szoftverrel egyetlen képbe kombinálhatók. Megoldható olyan mélységélesség használata, mely egyébként nem lenne elérhető egyszerűen, lerekeszeléssel.

A Focus Stacking funkció automatikusan készít kompozit képet az E-M5 Mark III gépben. Ehhez nyolc felvételt készít eltérő élességállítással, majd a felvételekből előállít egyetlen képet, mely lenyűgöző mélységélességet mutat a kép előterétől a háttérig.

 

További funkciók a fotósok és videósok kreatív lehetőségeinek bővítésére

OM-D Movie mód C4K videofelvételek készítéséhez

A szenzorba épített fáziskülönbség alapú AF érzékelés információi segítenek az optimális élességállításban videofelvétel készítése közben. Így akár 4K 30P nagyfelbontású filmeket is készíthetünk! Az 5-tengelyes IS elektronikus stabilizátor technológiával teszi lehetővé a videók rögzítését a lehető legkisebb bemozdulás mellett. Aktív mozgás esetén sincs szükség extra külső stabilizátorra!

 

Nagyméretű elektronikus kereső, kiváló optikai jellemzőkkel

Az E-M5 Mark III fényképezőgépben egy 2,36 millió képpontos, kiemelkedő kontraszttal büszkélkedő OLED panelt találunk, mely ragyogó színeket és a keresőbe tekintve minimális torzítást kínál a képszélekig. A kereső kivitele még pontosabb képkomponálást biztosít úgy, hogy segítségével csak a felvételkészítésre kell összpontosítanunk. A nagy betekintési távolságnak köszönhetően a kereső használata szemüvegben is kényelmes.

 

1/8000 mp nagysebességű mechanikus zár

A gép nagysebességű mechanikus zárral rendelkezik, mely akár 1/8000 mp záridővel is működtethető – így nagy rekesszel készíthetünk lenyűgöző mélységélességű képeket nagyobb fényben is.

 

Egyéni mód a különféle fotós stílusoknak megfelelő beállítások gyors eléréséhez

E funkció segítségével a rendszeresen használt beállítások menthetők egy egyéni (Custom – a módválasztó tárcsán „C”) beállítási egységbe. A beállítások mentése után egyszerűen, az üzemmódválasztó tárcsát a C pozícióra állítva egy mozdulattal érhetjük el azokat és már készen is állunk a felvételkészítésre.

 

Egyszerűen felépíthető Wi-Fi kapcsolat okostelefonokkal, Bluetooth segítségével, az OI.Share alkalmazás használatával

Bluetooth kapcsolat segítségével automatikusan csatlakoztathatjuk a fényképezőgépet okostelefonunkhoz – az Olympus Image Share (OI.Share) alkalmazással pedig a felvételeket Wi-Fi-n keresztül továbbíthatjuk a telefonra. A Share Order funkcióval a fényképezőgépen kiválasztott felvételek automatikusan átkerülnek a telefonra a fényképezőgép kikapcsolásakor.

 

Akkumulátor töltés USB-n keresztül

A fényképezőgép akkumulátora USB-n keresztül tölthető (útközben és használaton kívül is).

 

Anti-flicker shooting és Flicker scan funkció

Az Anti-flicker shooting funkcióval a fényképezőgép felismeri a fényforrások fénykibocsátásának (villogásának) frekvenciáját, és a zár üzemeltetését úgy időzíti, hogy a legnagyobb fényerő mellett, a legkisebb expozíció és színárnyalat-eltéréssel készüljenek a felvételek. A Flicker scan által úgy választhatjuk meg a záridőt, hogy a villogás hatását a lehető legkisebbre csökkentsük.

 

SCN (téma) üzemmód és Művészi szűrők

SCN módban egyszerűen, hatféle téma egyikének kiválasztásával, illetve a megörökíteni kívánt felvételhez hasonló, a gép által felkínált kép egyikének megérintésével aktiválhatjuk a témának megfelelő, optimális beállításokat.
Az E-M5 Mark III emellett 16 Művészi szűrőt is kínál, így használói igencsak kreatív felvételeket alkothatnak, ráadásul egyszerűen. A különleges hangulatot adó effektek használata ráadásul már a felvétel elkészítése előtt látható a kijelzőn.

 

Elérhetőség, árak

Az OM-D E-M5 Mark III november közepétől, ezüst és fekete színben, vázként 399.990.- HUF javasolt fogyasztói áron[5], valamint M.Zuiko Digital ED 12-40 F2.8 PRO objektívvel 599.990.- HUF áron5 és M.Zuiko Digital ED 12-200 F3.5-6.3 objektívvel 599.990.- HUF áron5, kitben is elérhető.
Mint minden Olympus fényképezőgép és objektív, az E-M5 Mark III ingyenes hat hónapos jótállási idő-hosszabbítással kapható6 – ehhez mindössze a MyOlympus rendszerébe kell regisztrálnunk: http://my.olympus.eu

 

 

Kiegészítők

Az új OM-D E-M5 Mark III tökéletesen kompatibilis az Olympus Mikro-NégyHarmad objektívjeinek és kiegészítőinek gazdag választékával, a jól szabott fényképezőgép-táskákkal, vakukkal, hangrögzítőkkel és mikrofonokkal – valamint az ingyenes Olympus Workspace képszerkesztő és munkafolyamat-lebonyolító szoftverrel, illetve az OI.Share okostelefon-alkalmazással.

 

ECG-5 kiegészítő markolat

Bizonyos szituációkban szükség lehet kiegészítő markolatra az OM-D E-M5 Mark III használatához: az ECG-5 markolat kioldógombbal, illetve vezérlőtárcsával kiegészülve áll készen a még biztosabb kézbentartáshoz és kezeléshez.

 

Olympus Everyday fotós hátizsák

Miért ne vigyük magunkkal az új OM-D E-M5 Mark III gépünket az új Olympus Everyday fotós hátizsákban? A rolltop kialakítású hátizsákban a gépváz mellett legalább öt M.Zuiko objektívet is magunkkal vihetünk! A vízlepergető anyag, valamint a táska tartalmának gyors elérhetőségét biztosító kialakítás mellett, egyéni igényekre szabható rekeszeket, kiegészítő zsebeket, az SD-kártyáknak, iratoknak és egy kis laptop számára kialakított, külön tárolórészt is találunk a táska jellemzői között – mely így tökéletes kiegészítője lehet az E-M5 Mark III fényképezőgépnek!

 

További információ: www.olympus.hu/accessories.

 

[1] Időjárásálló M.Zuiko objektív használata esetén.

[2] M.Zuiko Digital ED 12-40mm F2.8 PRO objektívvel f=40mm gyújtótávolság mellett (35mm ekvivalens érték: f=80mm), CIPA szabvány szerint, két tengelyen mérve („Yaw” és „Pitch”).

[3] M.Zuiko Digital ED 12-100mm F4.0 IS PRO, illetve M.Zuiko Digital ED 300mm F4.0 IS PRO (2019 Október 17-i adatok alapján)

[4] M.Zuiko Digital ED 12-100mm F4.0 IS PRO objektívvel f=100mm gyújtótávolság mellett (35mm ekvivalens érték: f=200mm), képstabilizátor működés félig lenyomott kioldóval: kikapcsolva, képfrissítés: nagysebességű. CIPA szabvány szerint, két tengelyen mérve („Yaw” és „Pitch”).

[5] Ajánlott fogyasztói ár.

3   A vásárlás helyén érvényes jogok szerinti kötelező jótállási idő meghosszabbítása hat hónappal

 

A Itt az új OM-D E-M5 Mark III bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Megérkezett Magyarországra az LG első 5G-képes, dupla kijelzős okostelefonja

$
0
0

Budapest, 2019. október 22. — Magyarországra is megérkezett az LG felsőkategóriás V okostelefon-szériájának legújabb tagja, egyben a vállalat első 5G-képes készüléke, az LG V50ThinQ. A telefonhoz alapáron adott kiegészítőként egy második, 6,2 hüvelykes képernyő is csatlakoztatható, ami különleges felhasználói élményt nyújt többek közt videonézés, játék és multitasking közben.

A Groupama Arénában mutatta be az LG Magyarország a dél-koreai gyártó legújabb, felsőkategóriás LG V50ThinQ okostelefonját. Az LG első 5G-képes mobilján a felhasználók a 4G-nél várhatóan tízszer gyorsabb 5G hálózatra csatlakozva kompromisszumok nélkül játszhatnak vagy élvezhetik az online videós tartalmakat. Az eseményen az Ericsson Magyarország a Telekommal közösen kereskedelmi 5G szolgáltatásra is alkalmas berendezésekből felépített teszthálózaton mutatta be az 5G technológiát.

Az okostelefon 6,4 hüvelykes, 19,5:9 képarányú QHD+ OLED FullVision kijelzője mellé az LG egy második, 6,2 hüvelykes képernyőt is ad. A második kijelző és maga a készülék egymástól függetlenül is használható, így számos új felhasználói lehetőséget kínál játék, tartalomfogyasztás és multitasking terén is. Például amíg az egyik képernyőn filmet nézünk, a másikon az IMDB-n böngészhetünk, vagy élő közvetítés alatt válaszolhatunk a kommentekre, de akár játék közben is csetelhetünk a barátainkkal. A mobilos játékok esetén a második kijelző kontrollerként is funkcionálhat, így játék közben az ujjaink nem takarják el a fő képernyőn zajló eseményeket. A második kijelzőt két kényelmes szögben — 104 és 180 fokban — csatlakoztathatjuk az okostelefonhoz. Mivel ez a képernyő is a mobil akkumulátorát használja, nincs szükség külön töltésre.

 

 

A készülék összesen öt kamerával rendelkezik, amelyből kettőbe videoképmélység-szabályozót (Video Depth Control) építettek, így a mozgásban lévő tárgyak mindig tiszták maradnak a felvételeken. A távolság és képmélység elemzését végző kettős látótér (Dual Field Of View) technológia révén a felhasználók tökéletes fényeléssel, pontosan örökíthetik meg a látottakat.

Az új modell erőteljes sztereohangzása fejhallgató használatával és anélkül is érvényesül. A beépített DTS:X technológia révén az LG V50ThinQ 5G képes a különféle hangfájlok minőségének feljavítására, a Qualcomm® aptX™ és aptX HD hangtechnológiáinak köszönhetően pedig a hangzás fej- és fülhallgatóval is tökéletes.

Az LG első 5G készülékébe a legújabb Qualcomm® Snapdragon™ 855 mobilplatformot a Snapdragon X50 5G modemmel együtt építették be. A telefon — az LG okostelefonok között elsőként — 4000 mAh-s akkumulátort kapott.

 

A nagyobb teljesítmény miatt egy új, a megelőző modellben találhatónál közel háromszor nagyobb hőkamrás hűtőrendszert építettek a készülékbe, ami a hagyományos hőelvezető csöveknél hatékonyabban tartja alacsonyan a belső hőmérsékletet, és több alkalmazás egyidejű futtatása mellett is javítja a processzor teljesítményét.

A V-széria vékony, stílusos formatervét követve az LG V50ThinQ csupán 8,3 milliméter vastag és alig 183 grammot nyom, továbbá az elődmodellhez hasonlóan szintén megfelel az Egyesült Államok katonai szabványa, a MIL-STD 810G követelményeinek.

 

 

LG V50ThinQ 5G

 

  • Chipkészlet: Qualcomm® Snapdragon™ 855 mobilplatform
  • Kijelző: 6,4 hüvelykes 19.5:9 QHD+ OLED FullVision (3120 x 1440 / 564ppi)
  • Memória: 6GB RAM / 128GB ROM / microSD (2TB-ig)
  • Kamera:

–  Hátlapi 16MP szupernagylátószögű (F1.9 / 1.0μm / 107˚)

12MP normál látószögű (F1.5 / 1.4μm / 78˚)

12MP telefotó lencse (F2.4 / 1.0μm / 47˚)

–  Előlapi 8MP normál látószögű (F1.9 / 1.12μm / 80˚)

5MP nagylátószögű (F2.2 / 1.0μm / 90˚)

  • Akkumulátor: 4000 mAh
  • Operációs rendszer: Android 9.0 Pie
  • Méret: 159,2 x 76,1 x 8,3mm
  • Súly: 183g
  • Hálózat: 3G / 4G LTE-A / 5G
  • Összekapcsolhatóság: Wi-Fi 802.11 a, b, g, n, ac / Bluetooth 5.0 / NFC /

USB Type-C (USB 3.1 kompatibilis)

  • Színek: Asztro Fekete
  • Egyéb: Sztereohangszórók / Boombox hangszóró / AI CAM / Google Lens / Google Assistant / Super Far Field Voice Recognition / 32-bit Hi-Fi Quad DAC / DTS:X 3D térhangzás / IP68 víz- és porállóság / HDR10 / Arcfelismerés / Ujjlenyomat-leolvasó / Qualcomm® Quick Charge™ 3.0 technológia / MIL-STD-810G szabvány

LG V50ThinQ 5G második képernyő

 

  • Kijelző: 6,2 hüvelykes 18.7:9 FHD+ OLED (2160 x 1080)
  • Méret: 161,6 x 83,4 x 15,5mm
  • Súly: 145g
  • Csatlakozó: Pogo Pin (3)
  • Színek: Fekete

 

Akik elsőként tesztelhették az országban az új LG V50 thinQ 5G telefont versenykörülmény között

A Megérkezett Magyarországra az LG első 5G-képes, dupla kijelzős okostelefonja bejegyzés először a Tesztvilág.hu jelent meg.

Viewing all 950 articles
Browse latest View live