A Poszeidon Speciális Mentőszolgálat és az Epson együttműködésének köszönhetően a Pest megyei háziorvosi rendelőkben, gyermekkórházakban és védőnői szolgálatoknál lesz elérhető az otthoni veszélyekre figyelmeztető brosúrasorozat első része. A japán vállalat új külső tintatartályos nyomtatóival készült kiadvány a háztartásokban előforduló gyermekbalesetek megelőzésére kívánja felhívni a szülők figyelmét.
A három részesre tervezett tájékoztatók összeállításában több gyermekorvos, toxikológus, ortopéd traumatológus szakorvos és egy kertészmérnök is részt vett, hogy a lakókörnyezetben megtalálható veszélyforrásokat minél szélesebb körben feltérképezhessék. Az első brosúra főként a kisdedkor (kb. 1-4 éves korosztály) legjellemzőbb veszélyforrására, a mérgezéses – vegyszerek, tisztítószerek, gyógyszerek, dísznövények, kártevőirtó szerek okozta – háztartási balesetekre fekteti a hangsúlyt.
„Munkánk során gyakran találkozunk mérgezéses esetekkel, amelyek egyik fő oka az egészségre ártalmas, veszélyes anyagok helytelen kezelése, tárolása” – mondta Fási Géza, a Poszeidon Speciális Mentőszolgálat vezetője. „Célunk, hogy kiadványainkkal segítsük a háztartási gyermekbalesetek megelőzését, amelyhez az Epsonnal kötött együttműködésünk nyújt segítséget. A kinyomtatott brosúrák különösen fontosak, hiszen legegyszerűbben így tudjuk tájékoztatni a rendelőkben és a védőnői szolgálaton keresztül a szülőket.”
A Poszeidon Speciális Mentőszolgálat több ezer példányban juttatja el a tájékoztatókat a Pest megyei háziorvosi rendelőkbe, gyermekkórházakba és védőnői szolgálatokhoz október és november folyamán. Az Epson a brosúrák kivitelezésében és sokszorosításában vállalt szerepet új külső tintatartályos készülékeivel.
„Az Epson felelős vállalatként technológiai megoldásaival segíti a helyi közösségeket céljaik elérésében és támogatja a Poszeidon Speciális Mentőszolgálat törekvését, hogy tájékoztató kiadványaikat minél nagyobb számban tudják terjeszteni és így csökkenhessen az otthoni gyermekbalesetek száma” – mondta Fábián Miklós az Epson Magyarország kereskedelmi igazgatója.
A japán vállalat új külső tintatartályos nyomtatócsaládja magas minőségű brosúrák nyomtatását tehette lehetővé a Poszeidón Speciális Mentőszolgálat igényei szerint. A bárki számára elérhető modellek átlagos felhasználás mellett két évre,[1] vagy akár 12 000 fekete-fehér és 6500 színes oldal kinyomtatására elegendő tintát[2] tartalmaznak a kezdőcsomagban. Így ezek a készülékek ideális megoldást jelentenek olyan egyéni és kis irodai felhasználóknak, kisvállalatoknak, marketing ügynökségeknek, akik nagy mennyiségben nyomtatnak – akár brosúrát, szórólapot – és akiknek a kényelem mellet fontos az ár is. Az új külső tintatartályos készülékek a lézernyomtatók költséghatékony alternatíváját kínálják: a készülékek fekete-fehér és színes oldal esetén egyaránt 1 forintos lapköltséggel nyomtatnak.[3]
Az összes új modell (L130, L220, L310, L365, L455, L565, L655) WiFi kompatibilis és Epson Connect funkcióval érkezik, amellyel a világ bármely részéről nyomtathatók fényképek és dokumentumok e-mailen keresztül, vagy a Remote Print Driver szolgáltatás segítségével. Az Epson Connect része az Epson iPrint alkalmazás[4] is, amellyel WiFi-n keresztül okostelefon vagy táblagép használatával lehet nyomtani. Az L455, L565 és L655 modellek pedig kompatibilisek az Apple AirPrint[5] és a Google Cloud Print szolgáltatásokkal is. A WiFi beállításnak köszönhetően a készülékeket egyszerűen lehet csatlakoztatni a vezeték nélküli hálózatokhoz.[6]
A Poszeidon Speciális Mentőszolgálat az Epson közreműködésével a figyelemfelhívó információs kiadványok terjesztését a későbbiekben Pest Megyén túl, országos szinten is tervezi megvalósítani. A brosúrasorozat további részei a lakókörnyezetben előforduló, kisgyermekeket veszélyeztető balesetek megelőzésére helyezik majd a hangsúlyt.
Büszkék vagyunk az Epsonra és reméljük sok cég fog hasonlóan gondolkodni és cselekedni, ezért a nemes kezdeményezésért.
[1] A 2 évre elegendő tintamennyiség kiszámítása a felhasználók átlagos havi nyomtatási mennyiségén alapul (IDC WW Page Volume Program, 2013.)
[2] A megadott kapacitás/CPP megállapítása az Epson eredeti módszerével, az ISO/IEC24712 szabványban megadott, a nyomtatási szimulációra vonatkozó mintatesztek alapján történt. A megadott kapacitás/CPP NEM az ISO/IEC24711 szabványon alapul. A megadott kapacitás/CPP eltérő lehet a nyomtatandó képektől, a használt papír típusától, a nyomtatás gyakoriságától és az olyan környezeti feltételektől függően, mint pl. a hőmérséklet.
[3] Az oldalankénti költség számításának alapja a gyártók 2013 januárjában érvényes hivatalos árlistái és kapacitásadatai.
[4] Az Epson iPrint szolgáltatáshoz vezeték nélküli kapcsolat és Epson nyomtatóalkalmazások szükségesek. Az Email Print funkcióhoz internetkapcsolatra van szükség. További információkért, valamint a támogatott nyelvek és eszközök listájáért látogasson el a www.epson.hu/connect weboldalra
[5] Az AirPrint-kompatibilis nyomtatók az iPad (minden modell), az iPhone (3GS és újabb verzió), valamint az iPod touch (3. generáció és annál újabb verzió) eszközökkel működnek, amelyeken az iOS legfrissebb verziója fut.
[6] Az automatikus beállítás Windows 8, Windows 7, Windows Vista és Mac OS rendszerekkel kompatibilis. Windows XP felhasználóknak a Wi-Fi kezdeti beállításához USB-kábelre lesz szükségük – a kábel nincs mellékelve
A Az Epson segít a gyermekbalesetek megelőzésében bejegyzés először a TesztVilág jelent meg.